Előfizetés

Lelépnek a BKV-dolgozók - Jelentős béremelést kér a szakszervezet

Harminc százalékos béremelést kér a BKV-tól a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ)  és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) - közölte a két érdekképviselet.

A szakszervezeti tagok 80 százalékát lefedő két szervezet közleményében azt írta, három évre szóló bérmegállapodás keretében kérnék a 30 százalékos emelést, ezen felül 2017-re további 5 százalékos bérfelzárkóztatást szeretnének az alacsonyabb jövedelműeknek és évenként 36 ezer fronttal emeltetnék az egy főre eső cafeteriakeretet. Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta, azért kértek 30 százalékot, mert a BKV saját piackutatása is azt mutatta: versenyképtelenné vált a társaság a munkaerőpiacon, felgyorsult az elvándorlás és ezt bérfejlesztéssel lehet megakadályozni.

Hangsúlyozta: az állam a Volán társaságoknál bérfejlesztést hajt végre, ha a BKV nem tesz semmit, akkor a buszvezetők tömegesen a Volánhoz fognak menni, így megbénulhat a fővárosi közlekedés.  Gulyás Attila szerint ez a fejlesztés csak akkor adható meg, ha az állam plusz forrást biztosít a BKV-nak.

Nem kell kérni az szja-bevallás elkészítését

Publikálás dátuma
2017.02.17. 13:04
FOTÓ: Szalmás Péter
Nem kell külön kérni a személyijövelemadó-bevallás elkészítését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti mindazoknak, akik munkáltatótól szereztek jövedelmet tavaly - hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője.

Kérni csak azt kell, hogyan juttassák el a bevallási tervezetet az adóalanyhoz. Akinek van ügyfélkapuja, annak még ezt sem kell megtennie, március 15-e után megnézheti a dokumentumot - hangsúlyozta.

Aki nem szeretne ügyfélkaput nyitni, a postázást kérheti, amit idén először sms-ben is meg lehet tenni - mondta el a szóvivő.
Kiemelte ugyanakkor, hogy aki főállása mellett egyéni vállalkozóként is dolgozik, annak magának kell elkészítenie szja-bevallását.

A NAV mintegy 3,8 millió adózónak küldött levelet az év elején, ebben megkapták az szja 1 százalékáról szóló rendelkező nyilatkozatot, amit már most be lehet küldeni az adóhatósághoz - tette hozzá.

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 27-ig kell benyújtaniuk tavalyi szja-bevallásukat, illetve ez az evások és katások határideje is.

Kapcsolódó
Adóbevallás az ügyfélkapun

Zuckerberg: a globalizáció ellen fordul a közhangulat

Publikálás dátuma
2017.02.17. 09:09
FOTÓ: Getty Images, David Ramos
A Facebook közösségi portál alapítója szerint mélységesen aggasztó, hogy a közhangulat világszerte a globalizáció folyamata ellen fordul.

Mark Zuckerberg a BBC televíziónak adott, csütörtök este ismertetett interjúban kijelentette: sokan úgy érzik, hogy nem tudnak lépést tartani a globalizációval járó gyors ütemű változásokkal, és ma már vannak olyan mozgalmak, amelyek célja a visszalépés a globális szintű összekapcsolódástól.

Kijelentette: amikor létrehozta a Facebookot, a világ összekapcsolódásának célját senki nem vitatta, e globális összekapcsolódás évről évre szorosabbá vált, és ez tűnt a folyamatok fő irányának. Zuckerberg szerint azonban ma már ezt az elképzelés egyre inkább vitatottá válik.

Hozzátette: továbbra is hisz abban, hogy hosszú távon ez a globális összekötődési folyamat jobbá teszi a világot, ám elismeri azt is, hogy a globalizáció ideája bizonyos esetekben figyelmen kívül hagyta a saját maga által teremtett kihívásokat, és a mostanában tapasztalható jelenségek egy része az erre adott reakció.

A Facebook alapítója szerint ügyelni kell arra, hogy az emberi közösség globálissá válása mindenki számára hasznos legyen, mert ez nem fog automatikusan megtörténni.

Arra a felvetésre, hogy egyes találgatások szerint politikai szerepvállalásra készül, sőt akár indulhat a 2020-as amerikai elnökválasztáson is, Mark Zuckerbeg csak annyit mondott, hogy "jelenleg" ilyesmivel nem foglalkozik, most elsősorban a globális összekapcsolódás folyamata érdekli.

A BBC-nek adott interjú előzménye, hogy Zuckerberg csütörtökön saját Facebook-profilján bemutatta egy körülbelül hatezer szóból álló esszéjét, amelyben szintén a globalizáció folytatása mellett áll ki. Az általa kiáltványnak nevezett írás ennek egyik fő kérdése, hogy "olyan világot építünk-e, amilyet mindannyian akarunk". Mint írja, a Facebookot most a legtöbben a barátokkal és a családtagokkal való kapcsolattartásra használják, de ő reméli, hogy ez a közösségi média a jövőben sokkal inkább összefogásra fogja serkenteni az embereket mindenféle jó cél érdekében, minthogy eredetileg erre - az emberiség összefogására - hozta létre. A világméretű összefogás lehetősége abból a szempontból megvan a Facebookon, hogy immár egymilliárd-nyolcszázhatvanmillió regisztrált használója van, több, mint bármely ország lakónak száma.