ellenzék;LMP;Hadházy Ákos;2018-as választás;

2017-02-20 06:00:00

Hadházy Ákos: még a vörös vonal előtt leváltható Orbán

Az eddigi nyilatkozatai alapján szimpatikus miniszterelnök-jelölt lehetne Botka László, hiszen sok tekintetben azt mondja, amit az LMP is - mondja ki Hadházy Ákos. Az LMP társelnöke elődjétől, Schiffer Andrástól eltérően nem zárkózik el semmiféle együttműködéstől, szóba áll más ellenzéki vezetőkkel, azonban hangsúlyozza: arról nem akar beszélni, "hogy kinek, kivel, hogyan kellene lefeküdni". Hadházy szerint a jövő évi választás vízválasztó lesz, ugyanis "Fidesz-többség esetén 2018 után olyan burjánzása folytatódik a gátlástalan, korrupt és félelemkeltő propagandapolitikának, ami már megfordíthatatlan lesz".

- Van LMP Schiffer András nélkül?

- Pótolhatatlan ember nincs - frázisnak tűnik, de igaz. András lemondott a tisztségeiről, viszont párttag maradt és a jogi tanácsadónk is. A tudására továbbra is igényt tartunk.

- A volt társelnök finoman szólva sem értett egyet azzal, hogy a pártja kiáll Majtényi László köztársasági elnökjelöltsége mellett.

- Természetesen joga van megnyilvánulnia a sajtóban, mint minden magyar állampolgárnak, azonban ezeket az "írói munkásságokat" nem szeretném kommentálni. Az LMP-nél mindig az volt a cél, hogy ne hozzunk elvtelen kompromisszumokat. Majtényi támogatása sem ilyen. 

- A Schiffer vezette LMP-ről teljesen egyértelmű volt, hogy semmiféle választási együttműködésre nem hajlandóak, sőt kommunikálni se nagyon szerettek senkivel. Valami változhatott, ha a Magyar Idők azt írja: „Hadházy is baloldali összeesküvők között”.

- Majdnem minden ellenzéki párt vezetőjével egyeztettem már többször, több dologról, viszont a mandátumok elosztásáról nem. Borzalmas kormányzati teljesítményről beszélhetünk, sőt az is tény, hogy a Fidesz szervezésével brutálisan sok pénzt elcsaltak a költségvetésből, közvetve vagy közvetlenül az emberektől. Ehhez képest az ellenzék még mindig ott tart, hogy nem igazán tudna nyerni egy választáson. Ennek nagyon sok oka van, az egyik mindenképp az, hogy hosszú évek óta nem beszélnek semmiről, csak arról, hogy kinek, kivel, hogyan kellene lefeküdnie. Senki nem hívja fel arra a figyelmet, hogy csak akkor van esély a kormányváltásra, ha teljes irányváltást is ajánlunk, olyan garanciákkal, amik biztosítják, hogy a 2010 előtti időkhöz sem térünk vissza. Ha ez nem történik meg akkor szerintem – vannak, akik ezzel vitatkoznak -, 2022-ben sem lesz leváltható a Fidesz. A kabinet ugyanis már most is korlátozza a sajtót, nyomja ezerrel a propagandáját. Az LMP egyik fontos küldetése, hogy ezt nagyon sokszor elmondja. Ha ellenzéki vezetők hívnak megbeszélésre továbbra is ezt fogom hangoztatni.

- Akkor is elmegy, ha Schiffer felhívja, hogy ezzel nem ért egyet? 

- Természetesen akkor is. Addig vagyok ennek a pártnak a társelnöke, ameddig a bizalmat megkapom.

- Most úgy érzi teljes a bizalom? 

- Körülbelül egy hónapja 87 százalékkal választottak meg, úgyhogy egyértelműen igen. Pedig már akkor is elmondtam, hogy én beszélni fogok más ellenzéki vezetőkkel. Viszont például Botka Lászlóval sem szeretnék a mandátumok elosztásáról tárgyalni, mert a választók nem ezt várják. 

- Botka egyébként jó miniszterelnök-jelölt lenne?

- Az ellenzék egy másik hibája, hogy folyamatosan egymásról beszélget. Pedig nem ez lenne a fő feladat, hanem hogy a kormányról mondja el a véleményét. Amiket viszont eddig nyilatkozott Szeged polgármestere, azok szimpatikussá teszik, hiszen sok tekintetben azt mondja, amit mi is. Nagy kérdés, hogy a későbbiekben a pártja majd ugyanezt mondja-e. Még nagyobb, hogy engedik-e neki, hogy eszerint is cselekedjen

- Az 54. korrupcióinfója után mit gondol, lassan ébredezik a magyar társadalom?

- Én nagyon szeretek pozitív dolgokról is beszélni. Depressziós az ország, az ellenzék is az, ezért is érdemes néha eredményekről is beszámolni. Meggyőződésem, hogy a Korrupcióinfónak is megvan az a hatása, hogy a társadalom egyre inkább tudatára ébred, mit művel a kormány. Azt akartam bemutatni, hogy mennyire súlyos a korrupciós helyzet. Hogy egy „sima” állatorvos is tud rengeteg olyan esetet hozni, amely egyértelmű korrupciós ügy. Fontos megjegyezni, hogy a sajtótájékoztatóm egy éves pályafutása során egyetlen személyiségi jogi pert kaptam: Balog Zoltántól. Ezt is jogerősen megnyertem, tehát kimondhatom: a humánminiszter is felelős azért, hogy az egyetemeken iparszerűen kamutanulmányokat írnak. Nem én fogom megakadályozni a korrupciót. Javaslatokat, diagnózisokat tudok adni, de csak a magyar társadalom képes ezt megállítani. Korrupcióinfók lesznek még, lehet, hogy nem minden héten, de nem szabad a témát elengedni, mert hatalmas a probléma és bőven van még vele dolgunk. Van egy nehéz kommunikációs kihívás is: tudatosítani kell, hogy bár a korrupció nem szüntethető meg, de jó törvényekkel igenis fékezhető.

- A nyilvánosság azonban mást is elvár egy párt-társelnöktől a korrupciós témák bemutatásán kívül.

- Egyértelmű, hogy ma mekkora probléma az oktatásban vagy az egészségügyben, de bizony ezek mind összefüggnek a korrupcióval. A megoldás a bajokra és a hiányosságra ugyanis nagyon sokszor a pénz, amely sokszor ott is van, csak magánzsebekben. De valóban szeretnék más dolgokkal is foglalkozni. Többször tiltakoztam amiatt, hogy a külföldön élő magyar szavazók nem szavazhatnak ugyanúgy levélben, mint az újonnan honosított erdélyi, dél-vidéki választók. A Fidesz több százezer embert kizárt, nagyon tudatosan. Egy másik nagyon fontos kérdés, a kormány egyik legnagyobb disznósága a társadalombiztosítás megszüntetése. Azért nagyon fontos beszélni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megszüntetéséről, mert a magyar egészségügynek az épülete recseg-ropog, és nem tudjuk, hogy mikor dől össze. Az, hogy az egészen elképesztő alulfinanszírozottság ellenére eddig nem dőlt össze, több dolognak köszönhető. Elsősorban a benne dolgozó orvosoknak, ápolóknak, személyzetnek, de van egy nagyon fontos intézmény, amelyiknek még köszönhetjük azt, hogy van egyáltalán egészségügy Magyarországon. Ez pedig a társadalombiztosítás, az országos egészségügyi pénztár dolgozói. 125 év után azonban ezt megszüntették. Volt már ilyen egyébként, az 1950-es években a kommunisták vonták magukhoz ezeknek a pénzeknek az elosztását. Nem véletlen ez, hiszen jó ezekről a pénzekről kézi vezérléssel dönteni, azonban tudni kell, hogy ez egy egészen különleges szakma és egészen különleges szakértelmet igényel. 

- Tényleg tragédia „kell” az országnak, hogy végképp felébredjen?

- Romániában, ahol nem volt semmivel sem jobb a korrupciós helyzet, mint Magyarországon egy szikra váltotta ki a hatalmas tüntetéssorozatot. Egy olyan diszkó égett le, amely csak a korrupció miatt kaphatott építési engedélyt. A tűzben 40-en meghaltak. Nagyon remélem, hogy itthon ilyen nem lesz. Az, hogy hazánkban egyenként halnak meg emberek kórházi fertőzésben, vagy mert épen nem volt megfelelő orvos ügyeletben, nem olyan látványos. Egy ilyen rendszer viszont bármikor összeomolhat. Ezért nagyon idegesek a Fideszben és ezért mondta a miniszterelnök, hogy csendet akar 2017-ben. 

- Idegesek, és most már ön is kapott rendesen a lejáratási kísérleteikből.

- Erre büszke is vagyok. A trafikügynél - amikor még a Fideszben politizáltam -, azt üzenték, nem fognak rám szállni, mert nem akarnak belőlem sem hőst, sem mártírt csinálni. Ez úgy látszik változott. A lejáratás olyan, mint a kínzás volt az '50-es években, viszont túl lehet élni. Nyilván elriaszt embereket, ha azt látják, hogy a kormányról igazat mondó politikust kicsinálják, de nem szabad megijedni. A választásokig körülbelül 60 hét van, egy hét alatt pedig csak egy embert tudnak „kicsinálni”, 9 990 940-hez nem tudnak nyúlni. Félni tehát a kabinetnek kell, nem nekünk. Félnek is.

- Szóba áll valaki önnel az egykori pártjából? 

- Van olyan, akivel köszönő viszonyban vagyok. Szégyellik magukat, de közben azt kezdik maguknak megmagyarázni, hogy amit tesznek az jó és szükséges. Szereti magáról mindenki azt mondani, hogy jó ember. 

- 2018-ről azt mondja vízválasztó lesz. Mi van, ha a Fidesz kétharmaddal nyer? 

- Biztos, hogy akkor nem lennék parlamenti képviselő. Már most is sokszor azt érzem, hogy a bohóc szerepét játszom. Az ellenzéki pártoknak is tudniuk kell, hogy addig, amíg van remény parlamenti, viszonylag tisztességes választásokon a kormányt 50 százalék alá nyomni, addig mindent meg kell tenni a parlamenti demokrácia eszközével. A vörös vonal átlépése előtt elhagyni a játékteret és kivonulni a parlamentből: hisztéria, főleg, ha a kivonulók a fizetést azért felveszik. Nemcsak nem elegáns, de hiba is, hiszen nem teszünk meg mindent a fordulatért. A vízválasztó után bent maradni viszont nem csak szánalmas, hanem nehezen magyarázható is. Parlamentet játszani, ellenzéket játszani egy tekintélyelvű, velejéig korrupt és a nyilvánosságot kizáró rendszerben bűn: csak a hatalmat erősíti. Ha az ellenzék megrázza magát és butaságot, gyarlóságot, önzést elhagyva összeszedi magát, a vonalon innen még leváltható egy választáson a kormány. A vörös vonalon túl azonban már hiába találná meg akár az ideális miniszterelnök-jelöltet, és hiába adna komoly garanciákat arra, hogy valóban egészen új politikát akar.

- Van még idejük?

- Csak remélni tudjuk. Ami viszont biztos, hogy a 2018-as választás után nincs visszaút. Ha addig nem is, 2018-ban eljutunk a vörös vonalhoz. Ha ott ismét többséget kap ez a kormány, a további folyamatok egészen bizonyosan kikerülnek az ellenzéki kontroll alól, ami ma sem mondható túl erősnek. Semmilyen indok nincs, ami alapján remélhetnénk, hogy a kabinet hirtelen hátraarcot tenne és leállítaná a demokráciát folyamatosan szűkítő intézkedéseit. Túl sokat és túl nyíltan loptak ahhoz, hogy megengedhessék maguknak a vereséget. Előre kell menekülniük, és semmi nem indokolná azt, hogy 2018 után ne menekülnének tovább a demokráciát egyre inkább szűkítve. Addigra készen lesz a miniszterelnök palotája a Várban, és nem kell sok fantázia ahhoz, hogy az új teraszról lenézve mik fognak eszébe jutni. 2022-re persze elfogy az uniós pénzeső és akár meg is zuhanhat a gazdaság annyira, hogy átmenetileg átadják a hatalmat. De nem nehéz elképzelni, hogy a megvásárolt sajtóval, az ellopott százmilliárdokkal a kezükben hogyan fognak pár év után ismét kopogtatni és utána évtizedekig folytatni a fokozatos lecsúszás politikáját. A demokrácia leépülése igenis megfordítható, mint ahogyan – mondjuk – a rák is gyógyítható. Ha időben kezeljük. Fidesz többség esetén 2018 után viszont egészen biztosan olyan burjánzása folytatódik a gátlástalan, korrupt és félelemkeltő propagandapolitikának, ami már megfordíthatatlan lesz. 

- Sose bánta meg, hogy belépett a politikába?

- Naponta járok fel Szekszárdról Budapestre, vannak olyan napok, amikor elgondolkodom, hogy kell-e ez nekem. A gyerekeim miatt viszont azt kell mondanom, hogy folytatnom kell. Én már éltem a '80-as években. Nagyon szép időszak volt abból kijönni és borzasztó az a gondolat, hogy visszamegyünk a történelemben. Csurgó Csaba Kukoricza című könyvében azt írja: „itt már senki sem azt mondja, amit gondol. Hát hogy lehet így beszélgetni egymással? Hogy lehet így fröccsözni? Ezt áruljátok el nekem!” Ha minden így marad ebben az országban, ahogy most van, akkor az őseim teljesen feleslegesen maradtak itt. Azon leszek, hogy legyen értelme az áldozatvállalásuknak.