tanulmány;fejlett országok;emelkedő élettartam;brit szakértők;

2017-02-23 06:37:00

Tovább élhetünk 2030-ban

A fejlett országok némelyikében 2030-ban már a 90 éves kor elérése is mindennaposnak számít. Erre a következtetésre jutottak brit szakértők egy, a The Lancet című folyóiratban megjelent tanulmányukban. Nem mindenki ért egyet megállapításaikkal.

A The Lancet című brit folyóirat által közölt felmérés szerint a fejlett országokban 2030-ra 90 évre növekedhet az életkor. A brit Imperial College kutatóintézet megállapítása szerint a nők 90, a férfiak pedig 85 évig élhetnek majd. A kutatócsoport egy bonyolult matematikai modell révén jutott erre a következtetésre. A számításokat elsősorban a 35 fejlett állam 1985-2013 között született statisztikai adataira alapozták. Az eredmény szerint a férfiak élettartamának emelkedésére 85, a nőkére 65 százalék az esély.

A tanulmány utal arra, hogy a a regionális különbségekre is oda kell figyelni. Dél-Koreában például 57 százalék az esélye annak, hogy 2030-ra a nők várható élettartama a 90 évet is meghaladja, s 90 százalék a valószínűsége, hogy ez legalább 86,7 év lesz. Ezt még az ezredfordulón is elképzelhetetlennek tartotta sok szakértő. A brit kutatók szerint a hosszú élet világbajnokai bizonyosan a dél-koreaiak lesznek, hiszen 2010-2030 között a nők élettartama 6,6 évvel növekedhet. A férfiaknál ez a hét évet is elérheti.

A várhatóan 90,82 évet megélő dél-koreai nőket a franciák követik majd 88,55 évvel, a japán nők pedig 88,41 évig élnek majd. Jelentős előrelépés történhet Ausztráliában (84 év) és Svájcban (83,95 év). Az Egyesült Államok igen rosszul áll az összehasonlításban, a 25-ről a 27. helyre esik vissza. Az amerikai férfiak három helyet „rontanak”. Az országban komoly gondot jelent a túlsúlyosság, az egészségtelen életmód, bár e tekintetben jelentős előrelépések történtek az eltelt évtized folyamán. Ugyanakkor a várható élettartam nem emelkedett az utóbbi négy évben, aminek az is oka lehet, hogy a fiatalok indokolatlan esetekben is gyógyszereket fogyasztanak.

A tanulmány a magyar férfiakra is kitér, várható élettartamuk 7,5 évvel emelkedhet, igaz, igen mélyről indulunk.

Vitatja a brit jelentés megállapításait a francia Le Monde-ban Jay Olshansky, az illinois-i egyetem professzora. Szerinte annak legnagyobb hibája az, hogy egy sor tényezőt nem vettek figyelembe.

Az eltelt kétszáz évben a kétszeresére emelkedett a várható élettartam. A 1800-as években a fejlett ipari országokban ez még csak 40 év volt, sőt ez az 1900-as évek elejére is alig emelkedett. Akadtak ugyan, akik 80 évet éltek, de a halálozási arány magas volt már egész fiatal korban is. Az orvostudomány fejlődése következtében ma ezekben az országokban 80–85 év a várható élettartam. A 65 éves kor megérésére pedig háromszor akkora az esélyünk, mint száz évvel korábban. Az élelmiszerellátás és a tiszta ivóvíz biztosítása, illetve az oltásoknak köszönhetően számos betegség megszűnése miatt a fejlett országokban egyre tovább élnek az emberek.

Akadtak a várható élettartam emelkedésének tekintetében igen merész jóslatok is. 2015 októberében tudósok azt közölték, már megszületett az a gyermek, aki a 150 éves kort is megérheti. Alex Zhavoronkov, a brit Biogerontology Research Foundation igazgatója szerint az orvostudomány fejlődésének, és legfőképpen az antibiotikum széleskörű használatának köszönhetően hamarosan ez az életkor sem válik elérhetetlenné. Ehhez persze arra is szükség van, hogy egészséges életmódot folytassunk. Zhavoronkov önmagán teszteli az elméletét: minden nap 100 különböző típusú gyógyszert és táplálékkiegészítőt szed, rendszeres edz, illetve gyakran jár orvosi felülvizsgálatokra. Saját bevallása szerint elnyomta magában a házasság, a gyerekek és az anyagi javak iránti sóvárgást, így csak az öregedés-kutatásra összpontosít.

Az eddigi „csúcstartó” egyébként Jeanne Calment, aki bizonyíthatóan 122 éves korában halt meg, 1997-ben. Egészen pontosan 122 évesen és 164 naposan hunyt el, s összesen 44 724 napig élt. Egész életét a franciaországi Arles-ban töltötte, és túlélte a saját lányát, és unokáját is.