Bánatról és szeretetről

Hat Oscar-jelöléssel megpakolva érkezik a hazai mozikba A régi város, a főszerepekben Casey Affleck és Lucas Hedges színészi remeklésével. A mélyen bánatos történetben Kenneth Lonergan rendező Michelle Williamsnak is ad lehetőséget, hogy pár perces jelenetével elnyerje az Oscar-jelölést.

Ilyen tömény bánat, ami Lee szerepében Casey Affleck szeméből, mozdulataiból, sugárzik A régi város című filmben, ritkán látható a mozivásznon. Ennek a bánatnak nincsenek kifejezési eszközei, ez a színész pórusain át áramlik a nézőhöz. Csupa hétköznapi, banális dolog történik Lee-vel, aki egy ház gondnoka valahol Bostonban, De a lényéből sugárzó súlyos bánattól minden banalitás különleges titok hordozója lesz.

Lee bátyja meghal, Bostonból el kell elutaznia szülővárosába, ahol korábban élt. Itt szembesül azzal, hogy a bátyja rátestálta fia, a csajozó és együttesben zenélő tinédzser Patrick feletti gyámságot. Vissza kellene költöznie a kisvárosba, erre viszont semmi áron nem hajlandó. A döntés nehéz, a patthelyzetre keresik a megoldást, de egyre érdesebbé válik Patrick és Lee kapcsolata, amely a jelen sodrát meg-megszakító visszaemlékezésekben napsugaras, boldog és szeretetteli volt. A Patrickot alakító Lucas Hedges remek játékának is köszönhetően kettőjük jelenetei a drámai szituációk ellenére magával ragadóan humorosak. Pergő, jó ritmusú dialógok, a kamasz tempó ellenállhatatlan komikuma szöges ellentéte Lee bánatának. Miközben a temetés, a gyámügyek folynak az előtérben, egyre többet tudunk meg a múltról a visszatérő emlékekben Lee-ről, korábbi kisvárosi életéről.

A jelenbe beúszó emlékképeket Kenneth Lonergan rendező mesteri ritmusban és arányban adagolja. Soha nem többet, mint amennyi kell ahhoz, hogy a néző érezze, egyre közelebb kerül Lee titkához. Fokozatosan ismerjük meg volt feleségét, a boldog hétköznapiságban élő kisgyerekes családot. A jelen melankolikus hangulatába vidám és önfeledt emlékek törnek be. Az a kedves, mihaszna Lee, aki imád haverokkal sörözni és szívesen rámászik a terhes feleségére is, éles ellentéte annak, akit megismertünk. Minél többet mutat Lonergan a régi Lee-ből, annál erősebb a hatása annak, amit Casey Affleck megmutat a gyámság felelősségétől elzárkózó Lee-ből. A lomha járású, hétköznapi figura hallgatagsága nyugtalanító és sejtelmes, az a bizonyos megfoghatatlan titok, amit magában hordoz, a 137 perces, lassú ritmusú, csendes eseménysort feszültséggel, várakozással, tölti fel. A színészi jelenlétnek köszönhetően szinte a legvégéig semmit sem értünk, de mindent érzünk Lee drámájából. Ez a markáns színészi jelenlét lendíti egy csapásra a legnagyobbak közé az ifjabb Afflecket, a „nagy” Ben kisöccsét.

Igazi tinédzsert játszani értelmesen és hitelesen roppant nehéz pálya, különösen a hollywoodi elképesztően ostoba tini-filmek áradatában, amelyekben a humor bokáig érő szellemi színvonalon eteti be a nézőit. A régi város tinédzsere fantasztikus kivétel. Nem csoda, hogy az Oscarra jelölt mellékszereplők között ott van a fiatal Lucas Hedges neve. Az ő Patrickja zenekari bandát vezet, persze kissé csálén, hokizik meg két csajnak is csapja a szelet, és persze fölényes kamasz stílusban leszólja a hamvába holt nagybátyját. De megrendül, amikor találkozik az alkoholistaként elveszett, de évek múltán egy új házasságba ájtatoskodással kapaszkodó anyjával. A szellemes beszólásaival igyekszik feltörni a kemény diót, amit a nagybátyja bezártsága jelent. A film egyik legnagyobb erénye, hogy a kevés beszédűséget felváltó pergő párbeszédes jelenetekben a komikum természetes stílusban tör utat magának.

Van egy eszméletlen csúcspontja a filmnek. Egy visszaemlékezés, amiből kiderül, mitől vált a vidám, mihaszna Lee-ből a világtól elzárkózó, magába süppedt Lee. Mondhatni, kiderül, mi az az elviselhetetlen súly a lelkén, aminek terhét egyetlen pillanatra sem felejti, miközben magával cipeli a mindennapokat. De Lonergan nem lövi el az összes puskaport: a történetének van egy végső csúcspontja is, egy csendesebb, de ugyanolyan szíven ütő. Lee váratlanul összefut elvált feleségével, akinek kisbabája van, újra férjhez ment. Ebben a rövid pár percben a volt feleséget alakító Michelle Williams megnyerte magának az Oscar-jelöltséget. Mond egy monológot, a bánattól szinte halva járó Lee-nek, amelyben a legmélyebb szomorúság és a legmélyebb szeretet kap kifejezést.

Ahogyan Lonergan filmje is egyszerre szól az élet erejéről és a fájdalom súlyáról.

(A régi város ****)