Előfizetés

Röszkei tömegzavargás - Megvan az ítélet

A 2015-os röszkei tömegzavargás és határzár tiltott átlépése miatt bíróság elé állított tíz menekült közül csak az az egy jelent meg a másodfokú tárgyaláson a Szegedi Törvényszéken, aki még előzetesben volt. A többiek, amint az első fokú ítélet után kiengedték őket, ismeretlen helyre távoztak. A három év börtönt kettőre enyhítették, a többi ítéletet jóváhagyták, a kiutasítás időtartamát csökkentették.

A műszaki és a jogi határzár életbe lépése után, 2015. szeptember 16-án délután nagy tömeg gyűlt össze a röszkei határátkelőhelynél, a szerb oldalon. Azt követelték, hogy engedjék be őket Magyarországra, mert Nyugat-Európába akarnak menni. A magyar hatóságok viszont eltökélték, hogy nem hagyják erővel betörni őket, ahogyan az korábban például a görög-macedón határon történt. Kétszer feltörték a kaput, harmadjára, délután 5 óra környékén be is hatolt a migránsok egy csoportja magyar területre. Egy részüket a rendőrök elfogták, a többieket visszaszorították szerb oldalra.

Az elfogott személyeket – köztük egy mozgáskorlátozott kerekes székest, majdnem vak, nehezen mozgó idős embert – tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésével vádolták. Köztük voltak annak a férfinak – Ahmed H.-nek – a beteg szülei is, akiknek a Nyugat-Európába jutását segíteni akarta. Ahmed H. hangszóróval orientálta a tömeget, köveket dobált, és ultimátumot adott a rendőrségnek. Őt akkor nem fogták el, visszajutott Szerbiába. Később legálisan beutazott, és a rokonai nevére kiállított útlevelekkel tért vissza Magyarországra. Győrben fogták el, terrorizmussal vádolták meg, és egy elkülönített perben Szegeden első fokon 10 év fegyházra ítélték.

Tavaly júliusban első fokon bűnösnek találták mind a tíz vádlottat. Hatan 1 év 2 hónap börtönbüntetést kaptak. A hetedrendű, aki szintén megafonon irányította a zavargókat, 3 évet. A három beteg 1-1 év felfüggesztettet. Mivel ezt az előzetesben letöltötték, szabadlábra helyezték őket. A tízből kilencen ismeretlen helyre távoztak. A keddi másodfokú tárgyaláson csak az a vádlott jelent meg, aki még mindig előzetesben volt.

A Szegedi Törvényszék bírói tanácsának elnöke, Joó Attila elmondta: a határzár tiltott átlépését valamennyi vádlott elismerte. A bíróságnak azt kellett vizsgálnia: részt vettek-e a tömegzavargásban, és büntethetőek-e. A határállomás előtt összegyűlt menekültek erőszakos, rendzavaró, nyílt fellépését videofelvételek rögzítették. A zavargásnak egyértelmű célja az volt, hogy a magyar határzáron át erőszakkal tovább menjenek Nyugat-Európába. A bíróság nem fogadta el a védők érvelését: hogy a zavargók nem voltak tudatában, hogy ez tilos, miután páncélruházatba öltözött rendőrök, vízágyúk álltak velük szemben, tolmács tájékoztatta őket hangszórón, hogy a magyar törvények szerint tilos ott belépni az országba.

A törvényszék védői indítványra sem helyezte hatályon kívül az első fokú ítéletet. A bíró azt mondta, egy újrakezdett tárgyaláson vélhetőleg már egyetlen vádlott sem jelenne meg. A hetedrendű vádlott büntetését a törvényszék háromról két évre csökkentette, a kiutasítás ideje kevesebb lett minden vádlott esetében. Ez azért volt fontos számukra, mert a magyar kiutasítás elvileg az egész Schengen övezetre hatályos. De aligha szereznek ennek érvényt: a „tömegzavargók” közül még az a két vádlott is eltűnt, akiknek közben a közigazgatási bíróság megítélte, hogy kérhetnek Magyarországon menedéket, mert Szerbia nem biztonságos harmadik ország a számukra.

Öngyilkosságot tettetett a bujkáló szegedi csaló

Ötévnyi bujkálás után feladta magát egy 25 millió forintos csalással gyanúsított szegedi férfi, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi és élettársa 2010 májusa és 2012 ősze között hét embertől kért kölcsön valótlan indokokkal - volt, akitől többször is - 150 ezer és 15 millió forint közötti összegeket. A gyanú szerint mintegy 25 millió forintot csaltak ki a sértettektől.

A férfi és élettársa 2012 őszén öngyilkosság látszatát keltő búcsúlevelet hagyott hátra és külföldre távozott. A csalásokkal gyanúsított férfi február 22-én Budapesten feladta magát a rendőrségen, élettársa azonban továbbra is szökésben van.

Halál az M5-ösön - Rommá tört a teherautóval ütköző BMW (Fotók!)

Publikálás dátuma
2017.02.28. 09:44

Személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött kedd hajnalban az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, egy ember a helyszínen életét vesztette, az érintett szakaszt lezárták - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.

A rendőrség tájékoztatása szerint az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, a 78-as kilométerszelvénynél egy BMW 320 típusú személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze kedd hajnalban 3 óra 40 perckor.

A kocsi a 78-as kilométerszelvénynél eddig tisztázatlan okból a külső szalagkorlátot átszakítva az ott lévő segélyhívónak ütközött, majd a belső sávba sodródott, ahol nekiütközött egy tehergépkocsi. A baleset következtében a személyautót vezető 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egyik utasát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, a másik utasa és a tehergépjármű vezetője nem sérült meg.

A helyszíni szemle adatai szerint a személygépjárműben utazók nem használták a biztonsági övet, a meghalt férfi és a megsérült nő kizuhantak az autóból. Bács-Kiskun megyében két nappal korábban egy 28 éves férfi vesztette életét közlekedési balesetben, aki szintén elmulasztotta a biztonsági öv használatát - emlékeztet a police.hu.

A közúti közlekedési balesetek jelentős része gondatlan magatartásra vezethető vissza. A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező, használatával pedig a sérülés súlyossága mérsékelhető. A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek csökkentésében mutatkozik meg - emlékeztet a rendőrség.

A rendőrség fokozott figyelmet fordít a passzív biztonsági eszközök - vagyis a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer és a bukósisak - előírásszerű használatának ellenőrzésére. Mivel az idei évben Bács-Kiskun megyében a közlekedési balesetek többsége a gyorshajtás miatt következett be, ezért a rendőrök rendszeres sebességméréssel is ellenőrzik a közlekedőket.