Nem könnyű nőnek lenni!

A szombati (március 4.) „Szép szó” mellékletében négy kitűnő írás foglalkozik a nőnappal. Antoni Rita helyesen írja, hogy lényegtelen, mióta ünnepeljük a március 8-át, a lényeg az, hogy ünnepeljük és elemezzük a nők nem könnyű múltbeli és jelenlegi helyzetét. Itt pontosítanék, mert csak két eseményt említ: egy amerikait 1857-ből, és egy 1917-es oroszországit, mindkettő március 8-i megmozdulás volt. Az első esemény az, amely a meghatározó volt. A Friedrich Engels fémjelezte II. Internacionálé két, ma is világszerte ünnepelt nemzetközi megemlékezést javasolt az 1910-es koppenhágai kongresszusán: a nemzetközi nőnapot, 1857-re is emlékezve, illetve május 1-jét a szintén amerikai, Chicagóban a munkások tüntetésekor 1886-ban eldördült sortüzet idézve.

Míg az utóbbi egyértelműen a baloldal, a munkások – a bérből és fizetésből élők – ünnepe lett, addig a nőnap politikai tartalma átment a „gender” (Simone de Beauvoir) hangsúlyba. S ez így helyes, mert ez volt a javaslatot tevő két német szociáldemokrata politikus, Luise Zietz, és az első, 1911-es nőnapot tevőlegesen is megszervező Clara Zetkin célja. A második írásban Elekes Irén Borbála is történeti, eredeti dokumentumokat idézve mutatja be a női választójog rögös történetét, már Magyarországon. N. Kósa Judit Tisza Istvánt idézi, aki egyértelműen elutasította a nők választójogát: „Irtózom a gondolattól, hogy asszonyaink megannyi választó polgártárssá alakuljanak át.” Kecsmár Ilona a tradicionális parasztcsalád teherviselőjétől és fenntartójától a XXI. század mai családanyáit sújtó „burnout”-ra, a családi kötelességek és a munka szorításából következő emberi összeomlásra figyelmeztet. Öröm volt olvasni írásaikat.

Szerző
Témák
nőnap Szerintem

Második sebesség

Két héten belül két uniós csúcstalálkozót is rendeznek, csütörtökön és pénteken Brüsszelben, március végén pedig Rómában találkoznak az EU állam- és kormányfői. Így lassacskán már az is körvonalazódhat, mit is jelent az a kétsebességes Európa, amelyről már hétfőn Francois Hollande francia elnök, Angela Merkel német kancellár, Mariano Rajoy spanyol kormányfő és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök tárgyalt Versailles-ban. Erről az eshetőségről ugyan már Magyarország 2004-es csatlakozása előtt is komolyan szó esett az EU-ban, ám az alapítók akkor még kellőképpen érettnek tartották az új tagokat arra, hogy felnőttként viselkedjenek: ne éljenek vissza lehetőségeikkel, komolyan vegyék az uniós integrációt és a szolidaritást tartsák szem előtt. Nem így történt. A menekültválság során a kvótákat elutasító visegrádi négyek büszkén hangoztatták, egy blokkot képeznek, és sosem voltak ennyire egységesek.

A V4-ek addig-addig mentek szembe Brüsszel, illetve Berlin akaratával, amíg elérték azt, hogy már nem bíznak bennük, s a régebbi tagországok ismét igyekeznek külön blokkot alkotni. Egyelőre semmi konkrétumot sem tudni a kétsebességes Európáról. Versailles-ban elsősorban védelmi kérdésekről tettek említést, továbbra sincs szó azonban egy közös európai hadsereg felállításáról. Azt is hangoztatják: az európai védelmi együttműködés nem a NATO-val való rivalizálást jelent, ám jobban ki akarják venni a részüket a válságmegelőzésből. Erre nyilvánvalóan azért van szükség, mert Donald Trump elkötelezettsége az észak-atlanti szövetség iránt továbbra is felettébb homályos.

Már Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Fehér Könyve is arról tanúskodott, hogy a kétsebességes Európa nem áll meg a védelempolitika határainál, s az alapítók egy sor további témakörben elmélyítenék az együttműködést. Ez pedig kifejezetten rossz hír az utóbbi években erejüket fitogtató visegrádiaknak. Ugyan 2020-ig nem kell szorongani az uniós pénzek miatt, de az ezt követő időszak már jóval bizonytalanabb. Már csak amiatt is, mert a kétsebességes Európa lényege: azokra számítanak, akik hajlandóak elmélyíteni az együttműködést, s ennek fejében lemondani szuverenitásuk egy részéről. Ebben pedig a V4-ek - kivált Budapest - nemigen jeleskednek.

Szerző

Második sebesség

Két héten belül két uniós csúcstalálkozót is rendeznek, csütörtökön és pénteken Brüsszelben, március végén pedig Rómában találkoznak az EU állam- és kormányfői. Így lassacskán már az is körvonalazódhat, mit is jelent az a kétsebességes Európa, amelyről már hétfőn Francois Hollande francia elnök, Angela Merkel német kancellár, Mariano Rajoy spanyol kormányfő és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök tárgyalt Versailles-ban. Erről az eshetőségről ugyan már Magyarország 2004-es csatlakozása előtt is komolyan szó esett az EU-ban, ám az alapítók akkor még kellőképpen érettnek tartották az új tagokat arra, hogy felnőttként viselkedjenek: ne éljenek vissza lehetőségeikkel, komolyan vegyék az uniós integrációt és a szolidaritást tartsák szem előtt. Nem így történt. A menekültválság során a kvótákat elutasító visegrádi négyek büszkén hangoztatták, egy blokkot képeznek, és sosem voltak ennyire egységesek.

A V4-ek addig-addig mentek szembe Brüsszel, illetve Berlin akaratával, amíg elérték azt, hogy már nem bíznak bennük, s a régebbi tagországok ismét igyekeznek külön blokkot alkotni. Egyelőre semmi konkrétumot sem tudni a kétsebességes Európáról. Versailles-ban elsősorban védelmi kérdésekről tettek említést, továbbra sincs szó azonban egy közös európai hadsereg felállításáról. Azt is hangoztatják: az európai védelmi együttműködés nem a NATO-val való rivalizálást jelent, ám jobban ki akarják venni a részüket a válságmegelőzésből. Erre nyilvánvalóan azért van szükség, mert Donald Trump elkötelezettsége az észak-atlanti szövetség iránt továbbra is felettébb homályos.

Már Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Fehér Könyve is arról tanúskodott, hogy a kétsebességes Európa nem áll meg a védelempolitika határainál, s az alapítók egy sor további témakörben elmélyítenék az együttműködést. Ez pedig kifejezetten rossz hír az utóbbi években erejüket fitogtató visegrádiaknak. Ugyan 2020-ig nem kell szorongani az uniós pénzek miatt, de az ezt követő időszak már jóval bizonytalanabb. Már csak amiatt is, mert a kétsebességes Európa lényege: azokra számítanak, akik hajlandóak elmélyíteni az együttműködést, s ennek fejében lemondani szuverenitásuk egy részéről. Ebben pedig a V4-ek - kivált Budapest - nemigen jeleskednek.

Szerző