Mixeljünk, de miből?

2014. január közepén nagy sokk ért. Bemondta a rádió, benne volt minden újságban, hogy a magyar kormány államközi egyezmény keretében két nukleáris reaktort rendelt az orosz Roszatom óriásvállalattól. Tendereztetés nélkül!

Egy kis előtörténet következik, és tessék figyelni a dátumokat. 2012 őszén egy nemzetközi konferencián összefutottam az energetikáért felelős akkori államtitkárral, egyébként jeles szakemberrel. Kérdeztem, mikor hirdetik meg az atomerőművünk bővítését szolgáló (pontosabban, a betervezett leállításokat követően a kapacitásokat fenntartó) reaktorokat. Hát az év végén, vágta rá az államtitkár. Aztán kicsit gondolkodott, no jó, tette hozzá: valószínűleg inkább csak jövő tavasszal. Tender-hirdetés azonban 2013 tavaszán sem volt, viszont ősszel a nemzeti fejlesztésért akkor felelős miniszter-asszony egy sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva kijelentette, hogy év végén tender-hirdetés lesz. Nem volt. Ám a következő év legelején, mint derült évből a villám jött a hír, hogy a két ország legfőbb vezetőinek jelenlétében aláírt államközi szerződés keretében megrendelést tett a magyar kormány két nukleáris reaktorra. Az aláíró az említett miniszter-asszony volt.

Elsietett üzlet

Sokkolt a hír. Nukleáris szakmérnökként megdöbbentem, mert tudtam, ebből óriási politikai gubanc lesz, ami visszaüt az atomenergetikára. Nem műszaki és nem is gazdasági-pénzügyi okokból. Nem, mivel az orosz nukleáris technika jelenleg a világ élvonalában áll. Nem túl sok az atomerőművet építeni, reaktorokat szállítani képes vállalat a világban, alig fél tucat körül jár a számuk. Bizton állítható, hogy ezek között az oroszok műszakilag élen járnak. Ráadásul most éppen ez a kicsi számosság az építési vállalkozásban még redukálódott is. Ugyanis az amerikai Westinghouse világcég tulajdonosa, a japán Toshiba (igen, japán a tulajdonos!) már néhány éve jelentős pénzügyi gondokkal küzd, egymást követik a veszteséges esztendők. Ezért úgy döntött a nagy konglomerátum csúcsvezetősége, hogy felhagy az atomerőmű-építési üzletággal. De visszatérve, bizton állítható, ha versenyt hirdetnek a pályázó cégek között, az orosz Roszatom jó eséllyel megnyerhette volna, mind a náluk készülő nukleáris berendezések és rendszerek műszaki fejlettségét tekintve, mind az üzlet pénzügyi és gazdasági konstrukciójával. Az utóbbiakban kevés a szakmai kompetenciám. Ezért, mivel nem politikus vagyok, aki bármiről öntudatosan mer nyilatkozni, hanem mérnök, ezzel érdemben nem is foglalkozom. Ám ki kell emelni, hogy az oroszok által tett ajánlat igen vonzó. Például az, hogy a bekerülési költség 40 százaléka ellenében magyar munkával, tevékenységgel fizethetünk.

Mindent összevetve, ez a teljesen váratlan, a nem beavatottak számára - és ilyen lényegében majdnem az összes magyar polgár, még a szakembereket is beleértve - elsietett üzlet, ez a verseny nélküli megállapodás érthetetlenné, gyanússá és könnyen támadhatóvá vált. Az is nagy kérdés, vajon minek dolgozott éveken át egy, a kormány által speciálisan létrehozott vállalat keretében több tucat kiváló szakember, megtoldva felelős jogi tanácsadó irodával, hogy kidolgozza a követelményeket tartalmazó versenypályázatot?

A harmadimport

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy joggal kívánhatjuk, a jövőben is biztonságosan legyen ellátva országunk villamos energiával. De akkor kérdés: mekkora teljesítményre és a különféle energia-előállító fajtáknak milyen mixére, vagyis milyen összetételére van szükségünk? Érdemes megnéznünk egy kiugró példát. A következő idézet Hárfás Zsolt: A függetlenség napja c. írásából származik: „A januári hidegrekordok miatt sorra dőltek meg az abszolút villamosenergia-fogyasztási csúcsok, hiszen 2017. január 11-én 17 óra környékén a hitelesített rendszerterhelés új csúcsként 6780 megawatt (15 perces) értéket ért el, amely a Magyarországon valaha mért legnagyobb rendszer-terhelési érték. Az új csúcsértékből a villamosenergia-import 2137 MW volt (Paks 2 beépített teljesítménye csak 2400 MW lesz). Nettó üzemirányítási mérés alapján az adott időpontban az összes 4367 MW hazai termelésből az atomenergia 1914 MW, a szén 380 MW, a gáz pedig 1753 MW arányban részesült. A szélerőművek az abszolút csúcs idejében 86 MW teljesítményt adtak a beépített mintegy 330 MW-ból, a naperőművek pedig csak 0,24 MW-ot tápláltak a rendszerbe, a 26 MW-os beépített kapacitásnak a töredékét. A többi hazai erőmű 232 MW értéket képviselt.” Ne tessék visszariadni a számoktól, mert ezek nélkül voltaképpen csak a levegőbe beszélnék.

Mindenesetre ennek a számsornak van egy riasztó adata: a felhasznált teljesítményeknek csaknem harmada import! El lehet gondolkodni országunk függetlenségéről. Jó, tudom, hosszú távú szerződések adnak biztosítékot, de mi van, ha a szállítóknál valamilyen tartós gubanc keletkezik? Az idézett felsorolás megmutatja, hogy milyen üzemanyag fajtákból tevődik össze a mix.

Energiaforrások

Szén. Figyelemreméltó a szén nagyon kicsi aránya. De érthető, mivel már a rendszerváltás előtt is tudtuk, szénerőműveink elöregedtek, elavultak, és vagy teljesen fel kell újítani őket, vagy újakat kell építeni. Ha akarjuk. Mert ugye a szénerőműből a környezetre veszélyes gázok és szennyező részecskék áramlanak ki, amelyek kiküszöbölését nemzetközi egyezmények írják elő. Lehet ellenük védekezni persze, leválasztókkal, szűrőkkel – nagyon drágán.

Hanem itt áll előttünk a zöldek fő adujaként emlegetett Németország, amelynek kormánya egy elhamarkodott lendülettel lemondott az atomenergiáról. Máris sorra építenek új szénerőműveket. Mellékesen (vagy nem is annyira mellékesen) meg is emelkedett náluk a kiküszöbölendő szennyező anyagok mértéke a légkörben. Mindenesetre a szén nagy előnye, hogy viszonylag hosszú időre vannak még belőle tartalékok. Ha azonban rendszerben vizsgáljuk az alkalmazását, akkor - az említetteken kívül - további komoly hátrányairól is beszámolhatunk. Ismeretes, hogy a szénbányákban a halálos balesetekben meghaltak száma felülmúlja a repülőgép szerencsétlenségek hasonló adatait. A szénbányák mellett működő leválasztó műveknek jelentős a környezeti terhelésük (por, hang stb.). A nagy tömegű üzemanyag szállítása jelentékeny energiafelhasználással jár. Az erőműből kikerülő salakhegyek ártanak az emberi környezetnek és ráadásul még sugároznak is, mivel minden kőzetben található sugárzó anyag.

Szél. Itt a favorit, a szél, ami ingyen van, ha fúj. Ha akkor fúj, amikor szükség van rá, viszont akkor nem fúj, ha nincs igény. Nos, ez sajnos nem áll. Különösen nem Magyarországon, ahol az év 8760 órájából mintegy 2000 óra körül jár a hasznosítható szélenergia ideje. Könnyű a németeknek, dánoknak, hollandoknak, náluk, a tengerparton szinte állandó intenzitással és irányban fúj a szél. Amiből a keletkező energiát azonban a németeknél például el is kell szállítani északról, keletről, főleg a déli és nyugati, koncentráltan iparosodott tartományokba. Teljesen új távvezetékeket kell építeni, mintegy 3600 kilométer hosszban, át kell állni váltakozó áramról nagyfeszültségű egyenáramra az átvitelhez. Ráadásul a hálózat irányítási rendszerét is módosítani kell, netán teljesen átalakítani. Bizony szívják is a fogukat a német fogyasztók a magas villanyszámlák miatt, mivel ezeknek az új beruházásoknak a többségét állami pénzekből támogatják. És amellett még előttük áll, hogy az atomerőműveiket leállítani kényszerülő nagyvállalatok most dollár-tízmilliárdokra perlik a német államot.

Víz. Nem kevés európai (és persze amerikai és ázsiai) országban jelentős energiatermelő forrás. Világviszonylatban a villamosenergia-termelésből 16 százalékkal részesedik. Tiszta, környezetkímélő. De a magyar lélek nem tűri, borzad a magyar szív, ha vízenergiáról hall. Pedig a szélhez, naphoz elengedhetetlen a vízerőmű alkalmazása. Mert éppen a szeszélyes megjelenés miatt (hol fúj, hol nem, a nap meg éjjel nem süt, borús időben alig) tárolni kell az energiát. Csakhogy az egyébként a civilizációnk alapját jelentő, nagyszerű villamos energia nemigen tárolható. Tömeges tároláshoz az akkumulátor kevés, nem is szólva arról, mennyire környezetellenes. Jelenleg a legfőbb, majdhogynem egyetlen megoldás a magaslatra telepített szivattyús tározó. Ilyent szivattyús tározót lehetne nálunk telepíteni mondjuk a Duna-kanyarba, a Prédikálószékre. Ugye, hogy összerezzen ennek hallatán minden zöldlelkű honfitársunk? Hiszen már volt szó róla régebben, támadtak is heves tüntetések ellene.

Gáz és olaj. Viszonylag olcsó a beruházásuk, de nagyon sok gonddal jár az üzemanyag-ellátásuk. Mert a kőolaj, a földgáz ára is, rendelkezésre állása is hol föl, hol le. És a riogató előrejelzések szerint lehet, hogy hamarosan, mondjuk századunk végéig, kifogy, hiszen ezekkel él a hatalmas étvágyú közlekedés is. Jó, küszöbön áll a villannyal hajtott autók, sőt repülőgépek elterjedése is, de azokat is erőművekből kell táplálni.

Nap. Drága égitestünk valóban ingyen küldi a sugarait. Már amikor elér minket, mert éjszaka van, vagy, mert felhők takarják előlünk. Kétségtelen, nagyon hasznosak a fotoelektromos kollektorok, nálunk bölcsebb országokban az állam is segíti tömeges elterjedésüket. De a nagy-volumenű energia-mixben cseppnyi a részesedésük. A napsugárzás kis hatásfokkal alakul át feszültséggé, a 20 százalék már igen szép eredmény. Állandóan tisztítani kell a lemezeket, amelyeknek csak mintegy másfél évtized az élettartamuk. A tömeges hasznosítás naptornyokkal valósítható meg. Ilyenek épülnek már például a napos és nagy térségekkel rendelkező Kaliforniában, Nevadában. Mintegy milliónyi tükörrel, intelligens vezérléssel. Sajnos, a Szaharába tervezett óriási naptorony-rendszer egyelőre aligha valósítható meg addig, amíg a Maghreb-országokban nincs stabil, biztonságos politikai rendszer. Nálunk mindenesetre az energia-mixben gyakorlatilag elhanyagolható a részesedése.

A nukleáris gubanc

Nukleáris energia. Hát igen, itt a gubanc, mert ugye, sugároz. Mert ugye, versenyeztetés nélkül szállítják majd hozzánk. Mert ugye, hosszú időre eladósodunk általa. Mert ugye, felrobbanhat, mint harmincegy éve Csernobilban vagy elsodorhatja a cunami, mint hat éve Japánban. Érdemes sorra venni ezeket a kifogásokat, sőt vádakat.

Sugároz. Maga az erőmű természetesen nem, az biztonságos, még terrortámadások ellen is. Sugároznak viszont a hulladékok. A kis- és közepes aktivitásúakra (mérőműszerek, munkaeszközök, egyes részegységek, munkaruha, kesztyű és hasonlók) már van megnyugtató és hosszú időre alkalmasan szolgáló, nemzetközileg is jól vizsgázott tárolónk a Tolna-megyei Bátaapátiban. A nagy aktivitású kiégett fűtőelemek, meg a majdani leszerelésből származó hulladékok elhelyezése már komolyabb probléma. Egyelőre ötven évre van alkalmas tárolónk, amely Pakson épült és állandóan bővítik. De emellett van egy nagy természeti kincsünk Baranyában, amely akár évszázadokra is alkalmas tárolást tehet majd lehetővé. Természetesen kellő kutatások, vizsgálatok alapján. Ha minden megfelel, ez a tároló akkor is csak több évtized múlva állhat szolgálatba. És addig? Már küszöbön állnak nagyon ígéretes új megoldások, amelyek segítségével, gyorsítóban vagy nagy teljesítményű lézerekkel akár stabil elemekre is bonthatóak a sugárzó anyagok. Másfelől ígéretes, immár üzemeltetési kísérletek folynak negyedik generációsnak nevezett, új típusú reaktorokkal, amelyek a nagy aktivitású hulladékból nyert üzemanyaggal működhetnek.

Itt a további probléma: felrobbanhat az atomerő, esetleg elsodorja a cunami? Paradox megállapítás, de igaz, a nagy baleseteknek pozitív hordaléka is lehet: elősegítik a biztonság növelését. A csernobili tragédia óta az atomerőművek biztonsága sokszorosára nőtt. Nemcsak a technika hathatós megújításával, hanem a szabályok, ellenőrzések alapjaiig lenyúló változtatással is. Ami pedig a cunamit illeti, nos, attól nálunk talán nem kellene tartani.

Az eladósodással kapcsolatban nekem aránylag kevés a mondanivalóm, mert nem vagyok közgazda. De vegyük észre, ha más megoldásokat keresünk, ha nem kell atomerőmű, akkor is kell valamit építenünk. Szélrotorokat, amelyek építése ugyancsak költséges, ráadásul ott vannak a kiegészítő, igen magas költségek (új távvezeték-hálózat kiépítése, új irányítástechnika megvalósítása), amelyekről a fentiekben már szóltam. A szélrotorok élettartama másfél-két évtized. A most szállítandó reaktorokra hatvan évet garantál a vállalat és további húszéves meghosszabbítási lehetőséget. Ki lehet számítani a megtérüléseket. Lehetne, ha tudnánk pontos adatokat a pénzügyek köréből. De ez már a politikára tartozik. Ám semmiképpen a mostani vagdalkozó, érzelmi stílusban kell erről beszélni, hanem adatokon, modelleken, átfogó elemzéseken alapuló számításokat figyelembe véve. Ezekbe egyébként olyan jellemzők is beletartoznak, hogy viszonylag sűrűn lakott országunkban hová telepítenénk 2-2,4 ezer megawattot adó szélrotorokat. Ha a mostani paksi erőmű teljesítményét akarnánk velük helyettesíteni, körülbelül le kellene fednünk a Balatont.

Érzelmek nélkül

A versenyeztetésről, annak elmaradásáról már szóltam. Baj, nagy baj, súlyos politikai baklövés, amely megrendítette a bizalmat a műszaki kérdésekben is. De azért az érzelmek szítása enélkül is folyna a radikális zöldek részéről. Most éppen azzal, hogy állítják: a mintának tekinthető novovoronyezsi új reaktorral komoly gondok támadtak. Előttem a hír, hogy az említett reaktor február 27-én elkezdett működni. Egy komplex, nagy rendszer beüzemelése azonban mindig feldob hibákat, legyen az akár csak egy viszonylag egyszerűnek mondható autóbusz, de még inkább egy ipari üzem. Ezt minden mérnök tudja. De sajnos nem a mérnökök szólalnak meg, hanem főleg bölcsészek meg politikailag elkötelezett, sőt, elfogult emberek. Akik kedvvel jósolnak akár tíz-tizenöt évre előre, anélkül, hogy jóslataikat és ítéleteiket érzelmek helyett tudásalapú értékekkel támasztanák alá. És ez a megállapítás sajnos még általam kedvelt, magas színvonalú sajtótermékekre, médiumokra is igaz.

Epilógus: Az értő olvasó nyilván észrevette, hogy néhány lehetőség kimaradt az általam felvázolt energetikai mixből. Például a biológiai alapú források: az energetikai növények (fák, termények), továbbá a biogázok (egyebek között állatfarmokból származó, feldolgozott gázok). Szólni kell a hulladékok elégetéséből származó energetikai lehetőségekről is. A biomasszából származó energiatermelésben meghatározó a nagyságuk. Nagyon előnyös e fajtáknak a lokális felhasználása, de akár a hálózatba is betáplálható az így nyert energia. Arányuk azonban a mixben eléggé marginális. Viszonylag nagy tábora van nálunk a geotermikus energia felhasználásának. Kétségtelen, hogy hazánk területén a világátlagnál némileg magasabb a földhő hőfoka. Ám tömeges alkalmazását elsősorban súlyos környezetvédelmi indokok, másrészt költség-okok fékezik. Németország például pár éve visszavonult a geotermikus energia erőművi alkalmazásától. És persze ott vannak az újabban egyre ígéretesebb (vagy annak hirdetett) ár-apály erőművek. Magyarországon azonban legfeljebb érdekesség szempontjából érdemes velük foglalkozni, mert ugye elmúltak az idők, amikor hét tenger mosta hazánk partjait.