Ötvenhatról Szigligeten

Publikálás dátuma
2017.03.11 08:25
A 70. évfordulón Nagy Imre neve szinte el sem hangzott FOTÓ: NÉPSZAVA

Szerettem Szigligetre járni és az írók alkotóházának mozgalmas életét; midőn egymáshoz közel laktunk Örkényékkel (Pistával és Zsuzsával), Nagy Lászlóval és Szécsi Margittal, barátok, például Bodnár Györgyék, Palotai Boris, Kéry Lászlóék, Réz Ádám, Lator Lászlóék népesítették be az alkotóház otthonos szobáit (még a nagy renoválás előtti, szerényebben berendezetteket, otthon éreztük magunkat bennük, talán otthonosabban is, mint a mai, elegáns szállodákra emlékeztető apartmanokban). Mozgalmas élet zajlott akkoriban Szigligeten: éjfélig tartó szellemi tornák, társasjátékok, beszélgetések, szócsaták. Szerettem, de hogy többes számban beszéljek, szerettük Szigligetet, s ma is barátsággal gondolok vissza az alkotóház évtizedeken át tevékenykedő gondnokára, Harsányi Karcsira, aki mindent megtett annak érdekében, hogy az íróvendégek jól érezzék magukat.

A 70. évfordulón Nagy Imre neve szinte el sem hangzott FOTÓ: NÉPSZAVA

A 70. évfordulón Nagy Imre neve szinte el sem hangzott FOTÓ: NÉPSZAVA

Szombat este barátságos szalonnasütés és borozgatás élénkítette fel a máskülönben a balatoni strand és az íróasztal között megosztott napokat. Egyszer szóba került, hogy ki mindenki volt börtönben vagy internálótáborban a korábbi évtizedekben – meglepően sokan számoltak be keserves tapasztalataikról. Emlékezetem szerint a „csúcstartó” Haraszti Sándor volt, az ötvenhatos újságíró-szövetség egykori elnöke, akit a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-korszakban egyaránt bezártak, összesen vagy nyolc évet töltött rács mögött. Én a szerény hat hónapos (a forradalom leverése utáni) internáltságommal csak a sor végén kullogtam, olyanok előztek meg, mint Donáth Ferenc (Nagy Imre egykori „vezérkarának” jeles tagja) vagy Eörsi István, aki később visszaemlékezéseiben is beszámolt a börtönben töltött évek keserveiről.

Azért hozom szóba ezeknek a feledhetetlen (és már soha meg nem ismételhető) nyaraknak az emlékét, mert nemrég ismét alkalmam volt eltölteni két napot Szigligeten. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. elnevezésű intézmény (amely a szigligeti alkotóházat „üzemelteti”,) ugyanis „Ha élni kell, ily halálos az ember” címmel és 1956 lázadó jelenléte a művészetben kiegészítő címmel konferenciát rendezett (a magyar forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából) Szigligeten, ennek voltam meghívottja és egyik előadója. A kétnapos összejövetelt Matiszkovics Tibor az alkotóművészeti szervezet igazgatója, Kovács István író és történész, valamint Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitotta meg, és többek között Hanák Gábor történész-filmrendező, Jánosi Zoltán irodalomtudós, Deák-Sárosi László filmesztéta, Menasági Péter szobrászművész és Windháger Ákos zenetörténész, valamint az én előadásom hallgathatta meg a meglehetősen népes közönség, a tanácskozás eredményét Hóvári János főigazgató összegezte, az előadások között Szentmártoni János, Falusi Márton, Lackfi János, Lanczkor Gábor, Zsávolya Zoltán és Weiner-Sennyei Tibor szépirodalmi művei, mindenekelőtt költeményei tették élvezetessé, személyesen is hitelessé.

Érdekes előadások és szépirodalmi művek hangzottak el, méltó módon idézve fel nemzedékem minden bizonnyal legfontosabb történelmi élményének epizódjait. A kétnapos találkozó számomra abban is emlékezetes maradt, hogy az ellenségeskedésektől felzaklatott szellemi életben, amely a mai Magyarországot időnként olyannyira szomorú hellyé teszi, találkoztam egy olyan eseménnyel, helyet kaptam egy olyan alkalmi kulturális közösségben, amely őszintén és hitelesen megtalálta a közös gondolkodás, az egyetértés és az írói szolidaritás egy történelmi örökségét, tudniillik az ötvenhatos magyar forradalom emlékét és hagyatékát, amelynek igazából ma is összefogó szellemi, morális, történelmi közösséggé kellene tennie a nemzetet.

Az ötvenhatos magyar forradalom talán leginkább meggyőző igazsága és erkölcsi értéke az volt ugyanis - legalábbis az én meggyőződésem szerint -, hogy a nemzet szinte teljes egységében állott a forradalom „lyukas” zászlaja köré. Lehet, hogy a forradalom sikere után elkövetkezett volna az éles pártküzdelmek időszaka: voltak ennek jelei már november elején. az igazságáért utcára vonuló, majd a barikádokon küzdő nemzet mindazonáltal lelki és morális közösségben vette fel a harcot szabadsága kivívásáért, közösségi identitása védelmében. Ez olyan erkölcsi érték volt, amelyet azóta sem tudtunk teljes mértékben a köznapi politikában hasznosítani. Emiatt is gondolok fájdalmas nosztalgiával ötvenhat eseményeire, és ahogy a szigligeti összejövetelen tapasztaltam, ezzel a nosztalgikus érzéssel nem vagyok egyedül.

Egyáltalán, mostanában nem ritkán tapasztalom azt, hogy 1956 emléke és öröksége a pártpolitikai és ideológiai háborúskodások áldozata lett (vagy lesz). Például a nemrégiben lezajlott hetvenedik évfordulón Nagy Imre (Bibó István, Vásárhelyi Mikós és még sokan mások) neve szinte el sem hangzott a hivatalos megemlékezéseken. Azt a kijelentést is hallottam (és elgondolkodtam ezen), miszerint „Nagy Imre nem a mi hősünk”. Vezető tisztséget betöltő nem akárki mondotta, úgy látszik az nem elegendő áldozathozatalnak, hogy valakit a megtorló hatalom akasztófára küld.

Bevallom, mind fájdalmasabban veszem tudomásul, hogy az a nemzeti egység, amely hét évtizede - a Nagy Imrét követő (reform-)kommunistáktól, a Mindszenty Józsefet és Ravasz Lászlót követő keresztény politikusokig, a szociáldemokratáktól a népi írómozgalom képviselőiig, a diákforradalmároktól a két világháború közötti korszak konzervatív politikájának híveiig létrejött, és ma is morális mintául szolgálhatna a politikai pártok küzdelmei nyomán úgyszólván „hideg polgárháborúban" élő ország számára.

Ennek a „hideg polgárháborúnak” békítő és tanulságokat kínáló „ellenképe” volt a szigligeti találkozó és konferencia. Örvendetes lenne, ha a magyar politikai élet is megszívlelné e tanácskozás tanulságait. Annak idején én Örkény Istvántól, Nagy Lászlótól, Juhász Ferenctől tanultam meg, hogy mit jelent, milyen erkölcsiséget képvisel a magyar irodalom „szelleme”. Most, sok rossz tapasztalat után, örömömre ezzel a szellemiséggel találkoztam újra Szigligeten.

Szkopje a Gruevszki-ügyet emberi jogi kérdésnek tartja

Publikálás dátuma
2019.02.22 08:30
Szkopje számára most a legfontosabb a NATO-tagság és az uniós csatlakozás
Fotó: Anadolu Agency/ Vedat Abdul
Feltűnően barátságosan és elismerően beszélt a magyar kormányról és a kétoldalú kapcsolatokról az európai ügyekért felelős észak-macedón miniszterelnökhelyettes a brüsszeli Európai Politikai Központ nevű kutatóintézetben tartott előadásában, majd a Népszavának adott interjújában. Bujar Osmanit többek között arról kérdeztük, mennyire terhelte meg a két ország közötti kapcsolatokat a Gruevszki-ügy. Emlékezetes, hogy a korrupciós ügyek miatt börtönbüntetésre ítélt Nikola Gruevszki volt kormányfő magyar diplomáciai segítséggel szökött meg a felelősségre vonás elől, majd Magyarországon kapott menedékjogot. Észak-Macedónia kezdeményezte a kiadását, az eljárásnak azonban még nincs vége, és annak várható eredményéről Bujar Osmani nem kívánt találgatni: “A döntés az igazságszolgáltatás, és nem a politikusok dolga” — jegyezte meg. A NATO-hoz frissen csatlakozott és az európai uniós felvételi tárgyalások előtt álló álló nyugat-balkáni ország vezetése igyekszik jó viszonyt ápolni euroatlanti partnereivel. Osmani szerint 2019 “az aratás éve” lesz Észak-Macedónia számára. A tagállamoknak az idén kell ratifikálniuk az észak-atlanti szövetséghez tartozást szentesítő jegyzőkönyvet. Az EU kormányai pedig várhatóan júniusban eldöntik, mikor kezdődhetnek meg a csatlakozási tárgyalások a 2005 óta tagjelölt országgal. “Magyarország akárcsak a múltban, a jelenben is euroatlanti csatlakozásunk egyik fő támogatója. Úgy tudom, hogy a magyar parlament az elsők között szeretné jóváhagyni NATO-tagságunkat. Emellett a magyarok sürgetik, hogy minél előbb megkezdhessük a tárgyalásokat az EU-val. Nemrég állt munkába nálunk egy magyar szakértő, hogy segítse uniós felkészülésünket. Nagyon számítunk a magyarok támogatására júniusban, amikor az EU Tanácsa dönt a tárgyalások megkezdéséről. A magyar-észak-macedón viszony jóval szélesebb és mélyebb, mint egy magánszemély menedékkérelme, amit mi emberi jogi, és nem politikai kérdésnek tekintünk” — mondta lapunknak a kormányfő-helyettes. Bujar Osmani nem kívánta kommentálni sem a Gruevszki ellen folyó vizsgálatok, sem a menekülés részleteiről folyó nyomozás állását. Kérdésünkre, hogy a volt kormányfő sikeres elmenekülése mit üzen a korrupció elleni küzdő erőknek, a politikus annyit mondott: egyedi esetekből nem lehet általános következtetéseket levonni. “Meg kell vizsgálni, hogy mi történt, az érintett személy élete valóban veszélyben forgott-e (Nikola Gruevszki ezt nevezte menekülése okának — a szerk.), majd meghozni a szükséges döntéseket”. 
Frissítve: 2019.02.22 08:30

Az izraeli külügyminiszter nem bánja a lengyelek antiszemitizmusáról mondott szavait

Publikálás dátuma
2019.02.22 07:44

Fotó: AFP/ JANEK SKARZYNSKI
Nem bánta meg az izraeli ügyvezető külügyminiszter, amit a lengyelek antiszemitizmusáról mondott, dacára annak, hogy amiatt elmaradt a Visegrádi Négyek és a zsidó állam jeruzsálemi csúcstalálkozója, mivel Lengyelország lemondta részvételét.
Jiszráel Kac február 17-én egy tévéműsorban idézte fel a néhai Jichák Samír kormányfő 1989-ben elhangzott véleményét, amely szerint "a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust". Samír apját lengyelek ölték meg a második világháborúban. "Nem sajnálom amit mondtam, holokauszttúlélők gyereke vagyok, és amikor a múltról kérdeznek, akkor az igazat kell mondanom" - jelentette ki az ügyvezető külügyminiszter a tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna híradójában csütörtök este. "Sok lengyel vett részt és működött együtt a nácikkal a holokausztban, és széleskörű volt az antiszemitizmus a második világháború előestéjén és alatt Lengyelországban"- közölte Kac. "De ez nem akadályozza meg, hogy manapság együttműködjünk a lengyel kormánnyal stratégiai kérdésekben"- tette hozzá. A tizenhármas tévé külpolitikai szakértői szerint egyelőre nem várható a kapcsolatok rendezése és izraeli bocsánatkérés, mivel mindkét országban választási időszak van. Izraelben április 9-én tartják a parlamenti választást, amely után várhatóan megpróbálják majd elsimítani a Lengyelországgal kialakult diplomáciai vitát.
Szerző