Mindenki beáll a sorba

Mágnás Miska a közismert lovászfiú, már-már népi hős, aki megleckézteti a gazdagokat, a beképzelteket, a másokon basáskodókat, a rangkórságban szenvedőket, a kecskeméti Katona József Színház előadásában végül csak beáll a sorba.

Ha úgy tetszik, meghunyászkodik, nagy szájára lakatot tesz, amikor kiderül, hogy mégsem penderítik ki a kastélyból, a konyhalány Marcsával együtt megtarthatja az állását. Így aztán ásó, kapa, nagyharang, de azért ennek ára van. Az eddig gerinces Baracs mérnök esetében, aki csökönyösen köti az ebet a karóhoz, hogy nem vezeti nyolc kilométeres kitérővel a vasutat a kastélyhoz, se szép, se durva szóval való rábeszélésre, se megvesztegetés hatására. Még nagyobb az ára annak, hogy megkaphassa Rolla grófkisasszony kezét, ő, aki se nem nemesi származású, se nem gazdag, kinézik a jobb köröknek tartott társaságból. De persze, ha beépül a családba, hajlandó szemet hunyni, és mégiscsak arra pöfékel majd a vonat, amerre a köz érdeke egyáltalán nem kívánja, de annál inkább a hatalmasoké, akkor ő is bekerül a tojásba, az uram-bátyám rendszerbe. Ő is csókossá, meg korrupció árán vagyonossá válik, egyenrangúként tekintenek rá a felül lévők. Így a kéz-kezet mos világa kiteljesedik, éppen attól kap megerősítést, aki nagy elánnal, és egykor még egyenes gerinccel, harcolt ellene.

Persze Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor klasszikussá vált, megszületésétől kezdve sokat játszott operettje nem így fejeződik be, abban inkább felhőtlenné válik végkifejletül a boldogság. De azért azzal, hogy egy csóró lovászfiút, meg a jegyesét, Marcsát, a felvágott nyelvű cselédlányt semmibe vesznek, lekezelnek, és grófnak meg grófnénak beöltözve, temérdek csetléssel-botlással, bohózati helyzettel, bebizonyítják, hogy őket is lehet dúsgazdag nemeseknek nézni, mert ez csak külsőségeken múlik, a darab maga is vastagon regél a megcsontosodott előítéletekről. Meg arról a vágyálomról, hogy a lent lévők is kerülhessenek ripsz-ropsz, egészen felülre. Ez is az operett nem lankadó sikerének egyik fő titka, természetesen a slágerré lett dalokon kívül, az egyikben ki is mondják, hogy „Úgy szeretnék boldog lenni”, a másikban pedig „Cintányéros, cudar világról” van szó, jelezve, hogy közel sem fenékig tejfel minden. Hogy aztán a szerelmi bonyodalmakról ne is beszéljünk, hiszen „A nő szívét, ki ismeri?” Az operettek, ha általában könnyed formában is, rendszerint fontos létkérdésekről beszélnek.

Amikor Mohácsi János operettet rendez, a szövegbe is erősen belenyúlva, hathatósan átírva azt, kiélezve a szituációkat, ráerősít erre. Így volt ez akkor is, amikor valaha megrendezte a Mágnás Miskát a Vígszínházban. Annak a produkciónak közel sem volt felhőtlen a befejezése. Abban érződött, hogy amikor kiebrudalják a kastélyból Miskát, Marcsát, Baracsot és Rollát, kivert kutyákká válnak, és képtelenek mit kezdeni magukkal a rútul reménytelen helyzetben. Ez a Vígben nem csak a közönség jelentős részénél, hanem a színészek közül is többek esetében kiverte a biztosítékot. Jócskán lehetett hallani a finoman fogalmazva, nem éppen harmonikus próbafolyamatról, ami lényegében bukást eredményezett. Ez egy ilyen abszolút sikerdarab esetében eléggé rendhagyó. Aztán Mohácsi az akkori hazai terepén, Kaposvárott is színre vitte a Mágnás Miskát, bebizonyítva, hogy milyen remekül elementáris produkciót tud belőle csinálni. A báli jelenetben, amikor Miska és Marcsa előkelő toalettben parádézva borsot tör az úri nép orra alá, annyira elszabadultak az indulatok, hogy durva tömegverekedés tört ki, és valaki még egy jókora akváriumra is rázuhant, amitől az ripityára tört, és a benne lévő teknősök a színpadon kezdtek mászkálni a tébolyult forgatagban.

A kecskeméti produkció rendezője, Rusznyák Gábor ennyire messzire nem ment, de a színlapra is kiírtan használta Mohácsi szövegkönyvét. Érezhetően arra törekedett, hogy ne háborítsa fel azokat, akik a filmen is oly népszerű, klasszikus operettre jöttek, de adjon ennél többet, gondosan kidolgozott, plusz tartalmat nyert prózai jelenetekkel, melyekből logikusan következnek az énekszámok. A táncbetétek kevésbé, mert a szereplők nemigen tudják a műfaj igényeinek megfelelő táncokat, például azokat a pörgéseket, forgásokat, dobásokat, akrobatikus készségeket, melyeket a Budapesti Operettszínházban Miskaként és Marcsaként Peller Károly és Peller Anna magától értetődő természetességgel remekül csinálnak, Verebes István rendezésében.

De ezek hiányában is egészen kiváló a címszerepben Szemenyei János. Vehemens srácot játszik, akiben könnyen felmegy a pumpa, szépen fejlett az igazságérzete, akkor is, ha igaza van, és akkor is, ha nincs. Bőszen szerelmes, és bőszen tud begurulni is, nem nézve azt sem, hogy túlerő van, ha elönti a méreg, akkor úgy istenigazából elszáll az agya. Ezért is annyira jó, a kiváló humora mellett, mert megmutatja a tragédia lehetőségét, hogy úgy be tud gorombulni, hogy esetleg kő kövön nem marad, és netán a saját vesztébe is rohan. Marcsaként Hajdú Melinda tűzrőlpattant, tenyeres talpas, szemfüles, és fülig szerelmes, ahogy kell. Orth Péter fess, okos, jó helyzetfelismerésű, talpig becsületes Baracs, akinek aztán csak meghajlik a gerince, és feltehetően egyre tovább hajlik. Dobó Enikő az eszes, szabadságvággyal teli, rátarti Rollaként sejthetően majd vele hajlik, amerre csak praktikusnak gondolja, feladva személyisége alapvonásait.

Ez a szövegvariáns Rolla nagymamáját megfosztja a kleptomániájától, amit a filmben Gobbi Hilda elképesztően parádésan gyakorolt, de Réti Erika nagyszerűen játssza, hogy a csavaros esze, amivel mindig átlát a szitán, megmarad. Nem véletlenül mondja, amikor már téboly uralkodik a köbön, hogy „itt nem mindenki hülye”, és ezt teljes joggal érti önmagára. Kőszegi Ákos Korláth gróf, a nevének megfelelő totális korlátoltsággal, és előítélet halmazzal, ő ebben a verzióban még vehemensen cigányozik és zsidózik is. Slusszpoénként nagyot koppan, amikor a Pál Attila által alakított Eleméry gróf - akinek Miska kiadja magát -, hosszúra nyúlt afrikai vadászútjáról színes bőrű feleséggel tér vissza. Ez már Korláth grófnak több a soknál, maga a megengedhetetlen métely. Ez persze nincs az eredetiben, de meglehetősen jól hat, amikor Coulibaly Miriam feleségként férjurával kart karba öltve váratlanul megérkezik. A grófnét Csapó Virág formázza idősödő, férjéhez igazodó, nem éppen lángész szépasszonyként. Latabár Árpád és Latabár Kálmán egykori legendás filmszerepeiben, két tökkelütött, nők szoknyája után nyargalászó gróf szerepében, Zayzon Zsolt és Nagy Viktor odaadóan komédiáznak. Drucker Péter jókora tempóra kapcsolva, hatalmas lendülettel vezényli a zenekart. A siker pedig igencsak kiadós, és teljesen megérdemelt.