Nagy Bandó András;önálló est;Pécsi Harmadik Színház;

2017-03-17 06:45:00

Nagy Bandó András: Megtűrt lettem

A hetvenedik évében járó Nagy Bandó András szerint a hatalom negligálja azokat, akik vele szembe mennek. Aki nem csókos, a rövidebbet húzza. A humorista, aki 1989 óta nem jelentkezett nagy önálló esttel, március 20-án a Pécsi Harmadik Színházban mutatja be „Két óra múlt hetvennel” című produkcióját. Később Pesten a Fészek Klubban is látható lesz.

- Egyszer azt mondta, ha bicskanyitogatót tapasztal, szereti rögtön megírni. Akkor mostanában szinte egyfolytában ír?

- Egyfolytában írok és gondolkodom. A legőrültebb az, hogy amikor két hónappal ezelőtt elkezdtem a műsoromon dolgozni, több fontos aktualitás volt, és azóta jócskán jöttek újak. Valahol muszáj magamnak megálljt parancsolni, mert ha nem, akkor még a premier napján is írom a műsort. Az biztos, hogy az általános érvényű folyamatok benne maradnak. Ha néhány aktualitást még beleszőhetek, azt megteszem. De egyszer meg kell húznom egy vonalat, nincs tovább.

- Mi az, amiről biztosan beszél?

- Vannak olyan stabil pontok, amelyek úgy tűnik, nem változnak. Ilyen például, hogy a hatalom kisajátított szinte mindent. Negligálja azokat, akik vele szembe mennek, vagy nem értenek egyet azzal, amit tesz. Az, aki nem csókos, a rövidebbet húzza, aki pedig csókos, annak továbbra is jó lesz, nem hagyják ott az út szélén. Tehetetlen barmokként nézünk olyan dolgokra, amelyekről biztosan tudjuk, hogy úgy van, ahogyan mi gondoljuk, és nem úgy van, ahogy állítják. Nagyon nehéz középen állni, főleg úgy, hogy az ember középső tekebábunak érzi magát, akit mindig megcéloznak. Én egy kicsit kívülről figyelek arra is, ami a kormányzó oldalon történik, meg arra is, ami az ellenzéki oldalon. Magamat nem úgy állítom be, hogy alapjáratban ellenzéki vagyok, mert a humorista ellenzékisége nagyjából annyi, hogy ellenzéke vagyok minden, általam igazságtalannak és hazugságnak vélt dolognak.

- Borzasztóan relatívvá vált minden. Amit az egyik oldal színtiszta igazságnak gondol, a másik esetleg bődületes hazugságnak tart, vagy legalábbis annak mondja. Ebből lesz az egymásnak feszülős, egymásra kiabálós, sőt egymásra okádós közhangulat. Ebben aztán ember legyen a talpán, aki meg tud bizonyosodni arról, hogy mi is a tényleges igazság. Ezt miként tudja feloldani?

- Megpróbálok minden kormánypárti, kormányhoz közeli megszólalót úgy hallgatni, hogy a szavára figyelek, és nincs bennem semmiféle ellenszenv. Ha valami olyat hallok, amivel egyetértek, ezzel nem megyek „csak azért is” szembe.

- Azt gondolja magáról, hogy objektív szemlélő?

- Teljesen objektív senki nem tud lenni, mert az érzései, a véleménye egy-egy szellemi vonulathoz közelebb tolják. Úgy próbálom nézni a világot, mint ahogyan azt Fodor Ákos megfogalmazta egy mini haikuban. Nem azt mondta, hogy mindenkinek igaza van, hanem azt, hogy „Mindenkinek van igaza”.

- Az eléggé nyilvánvaló, hogy a megtűrt kategóriába került. Kevés esélyt látok például arra, hogy a közszolgálati tévé, rádió felvegye a műsorát, vagy éppen interjút kérjen öntől. Ha jó produkciót akar csinálni, nem lehet annyira objektív, mint amit elmondott, mert a kabaré műfaja, a humorista, kiélez, sarkít. Élesen szókimondónak kell lennie, görbe tükörként, karikaturisztikusan megmutatnia a világot, ha nem akar unalmas műsort csinálni.

- Tényleg így van, és garantálom, hogy ez a műsor nem lesz unalmas, hiszen kőkemény. Nincs megalkuvás, a kimondott és az elhallgatott szóért is felelek. Azért mert én megtűrt lettem, a közszolgálatnak van szégyenkezni valója, mert a köz szolgálata azt jelentené, hogy megmutatják azt is, mit gondol a kormányhoz nem kötődő ember, hiszen a közszolgálatnak kontroll alatt kellene tartania a kormányoldalt, és szót kellene adnia a másként gondolkodóknak. Ezek közül nem biztos, hogy mindenki ellenzék, hiszen én sem kötődöm politikai pártokhoz, mozgalmakhoz, ugyanakkor megpróbálom mindegyiket véleményezni. Az, aki 50 éve a pályán van, és a hajléktalanokért kiállt, aki semmi másról nem beszélt a rendszerváltás előtt sem, mint arról, hogy meg kell szűnnie az átkos rendszernek, aki most is az igazságért próbál szólni, annak nemhogy megtűrtnek kellene lennie, hanem pajzson kellene, hogy hordják. Nem szeretném, ha a „közszolgálati” média kiszolgáló maradna – közt szolgáló közösség helyett.

- Nem is olyan régen írt a Rádiókabarénak, de végül nem ment el a felvételre.

- Mert azt, amit írtam, el kellett volna küldenem a szerkesztőségbe, és a szerkesztőbizottság előre megnézte volna, hogy miről akarok beszélni, és esetleg megmondta volna, hogy mit mondhatok és mit nem. Ez durvább, mint amikor a teljesen normális rádióelnök, Hárs István annak idején ötödmagával leült, és a kész kabarét meghallgatta. Az egypártrendszert nem lehetett megkérdőjelezni, és azt sem, hogy az oroszok itt vannak Magyarországon. A Rádiókabaré legjobb szerzőinek, és én közéjük tartoztam, az adta fel igazán a leckét, hogy mégis beszéljünk arról, amiről nem szabad. Ha rafináltan fogalmaztunk, amire volt lehetőség, akkor benne maradt az adásban. A mostani műsorom első része 90 perces, a második 60-70 perces. Néhány régi szövegem is belesimult, őrület, hogy ezeket 30 éve írtam, és sajnos még mindig aktuálisak. De azért olyan egykor nem volt, hogy gyűlöletet keltettek azokkal szemben, akik nem az ő csókosaik. Hogy a műsorom megtalálja a gondolkodó közönségét, ahhoz játszóhelyek kellenek. Írtam például egy levelet a váci művelődési központnak, 35 éve ott lettem győztes a Humorfesztiválon. Megírtam, hogy az önálló estemet szívesen elvinném oda. Választ sem kaptam. Nem tudom hány olyan város lesz, ahová, pártoljuk a kormányt alapon, nem mehetek.

- Sokan féltik az állásukat.

- Bibót a műsoromban is idézem: Demokrata az, aki nem fél. Vagyis ebben az esetben nem demokratákról, hanem szervilis lakájokról beszélünk.

- Sok esetben nyilvánvalóan nem az volt a cél, hogy demokraták kerüljenek különböző intézmények élére.

- A röhej az, hogy az önkormányzatok is politikai alapon szerveződnek. A városok érdeke nem az, hogy egy pártképződmény rájuk üljön, hanem, hogy legyen egy jó városvezetés, amelyik függetleníti magát a számára szimpatikus politikai vonulattól. A kultúrában a sokszínűséget kell megmutatni.

- De mivel pártkatonákkal van tele az ország, ez meglehetősen sok helyen nem valósul meg.

- Mondok egy mostani példát: Szombathelyen csinált egy teljesen jó színházat Jordán Tamás. Olyat, ahová zarándokolnak a színházbarátok. Hiába adott be jó pályázatot, hiába volt ő ott a színházalapító, valószínűleg ki fogják onnan szorítani. Ez mindent elmond. Jordán szakember, lelkes, jól igazgat, közösséget teremtett, amely jól működik. De ez nem érdekes, az lenne jó, ha kokárdával járna be mindennap, és narancsot szorongatna a kezében, amikor reggelente elkezdi a próbát, még héjazni is kezdené, miközben azt mondaná, hogy nincs jobb gyümölcs a narancsnál. Jordán mellett a nemzet színészei, és még külön Törőcsik Mari is kiálltak. Az ő szavuk semmit nem ér? Itt tartunk? Ki kell mondani, hogy igen, itt tartunk.

Névjegy
Nagy Bandó András
  • Nagy Andrásként született Deszken, 1947. november 12-én. Karinthy-gyűrűs magyar humorista, előadóművész, író.
  • 1963–tól a Délmagyarország és a Szegedi Egyetem karikaturistája, majd amatőr színészként a szegedi Modern, később a Minerva Színpad tagja volt. 1973-tól előadóművész.
  • 1982-ben elnyerte a fődíjat a Magyar Rádió II. humorfesztiválján.
  • 1982-ben a Mikroszkóp Színpad tagja, 1983 óta szabadfoglalkozású előadóművész. 1989-től a Hócipő című szatirikus lap munkatársa.
  • 1989-ben Budaörsön létrehozta az ország első hajléktalan szállását.
  • 1990-ben csatlakozott a Déli pályaudvaron demonstráló hajléktalanokhoz.
  • 1990-91-ben Orfű polgármestere. A
  • 2014-es országgyűlési választáson a Lehet Más a Politika képviselőjelöltje volt.