Fidesz;EP;nőjogok;

2017-03-20 06:07:00

Nőjogok ellen harcol a Fidesz

Csodálom, hogy nem szakadt rájuk a plafon, amikor a nők jogaiért való őszinte kiállásról beszéltek legutóbb a kormány tagjai, hiszen Brüsszelben épp a nők esélyegyenlősége ellen folytatnak szégyenteljes és sunyi szabadságharcot - fogalmazott a Népszavának Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője, miután Rétvári Bence, a humántárca államtitkára a napokban arról beszélt, a rendszerváltás óta ez a kormány tette a legtöbbet a magyar nők jogainak érvényesítéséért. Ujhelyi István rámutatott, az EP múlt heti plenáris ülésén a Fidesz-KDNP politikusai - miként a Jobbik képviselői - két olyan jelentés támogatását is megtagadták, amely a nők és a férfiak közötti egyenlőségről, illetve annak előmozdításáról szóltak. Tény, hogy a Fidesz-KDNP és a Jobbik európai politikusai múlt kedden nem szavazták meg az úgynevezett Urtasun-jelentést, amely a két nem közötti egyenlőség helyzetéről adott valós helyzetképet. És tartózkodtak annál a Clare Moody által jegyzett jelentésnél is, amely a nemek közötti egyenlőség előmozdítására szánt uniós támogatásokról szólt.

Nem ez az első eset, hogy az EP-ben a kormánypárti képviselők - legtöbbször a szélsőséges Jobbikkal egyetértve - nem támogatnak nőjogi kezdeményezéseket. Tavaly áprilisban a Fidesz tartózkodott például az Arena-jelentés megszavazásakor, amely többek között a teljes fizetést biztosító szülési szabadság idejének lehetséges megemelését tartalmazta, illetve a nők és a férfiak közötti bérszakadék megszüntetését és a nyugdíjszakadék csökkentését szorgalmazta. Szintén tartózkodtak az úgynevezett Kuneva-jelentés esetében, amely a női háztartási dolgozók diszkriminatív élethelyzetén igyekezett javítani, de nem szavazták meg a Honeyball-jelentés sem, amely a menedékkérő nők jogait és védelmét erősítette volna. Ugyanez történt a Terry Reintke zöld EP-képviselő által jegyzett jelentés esetében is, amely a nemek közötti egyenlőségről és a nők jogainak a digitális korban történő megerősítéséről szólt; a Fidesz ugyanis itt is tartózkodott.

Tény ugyanakkor, hogy volt már olyan, amikor a Fidesz európai képviselői nem voltak egységesek, a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítéséről szóló Mlinar-jelentést például a Fidesz alelnöke és nőtagozati vezetője, Pelczné Gáll Ildikó támogatta, míg párttársai nemmel voksoltak. Ugyanennél a szavazásnál érdekes módon a jobbikos Morvai Krisztina is tartózkodott. Igaz azonban, van arra is példa, hogy a magyar kormánypártok támogatóan voksolnak egy-egy uniós szintű nőjogi ügyben. Ritka kivételként nemrég megszavazták például a Gabriel-jelentést, amely a nők jogairól, illetve az őket érő hátrányokról szólt; igaz, nem Európában, hanem a keleti partnerség államaiban. Amikor tehát más országokat kell elmarasztalni azért, mert a nőket hátrány és kirekesztés éri - például, ahogy a Fidesz által is megszavazott jelentés írja: kevés hely jut nekik a politikai döntéshozatalban - akkor a Fidesz képviselői már készek pozitívan viszonyulni a kérdéshez. A helyzet pikantériája, hogy épp ebben a kérdésben a női miniszter nélküli kabinet, illetve a tízszázalékos nőarányú magyar parlament jeleskedik legkevésbé Európában.

Ujhelyi ezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta: a Fidesz otthoni, "ultrakonzervatív macsótempóját" a párt brüsszeli képviselői láthatóan csak sunnyogva és kényszeresen követik. "Sajátos, hogy Orbánék otthon mindenért Brüsszelt teszik felelőssé és közben verik a mellüket, de az uniós döntéshozatalban épp ellenkezőleg cselekszenek. Az MSZP velük szemben valóban családban gondolkodik, ahol minden nőnek igazi megbecsülést, több szabadságot és nagyobb biztonságot tudunk garantálni. Mi olyan országot akarunk, ahol a nők közéleti és gazdasági aktivitásának ösztönzésével méltó helyet kaphatnak a közéletben és a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek az élet minden területén" - fogalmazott az EP-képviselő.