Megértem Botka Lászlót, hogy elege van a kis pártokkal folytatott kicsinyes és hosszadalmas alkudozásokból (más kérdés, hogy éppen erről szól a demokrácia), és közvetlenül a választókat szólítaná meg. Felfogása szerint mindazoknak, akik kormányváltást szeretnének, feltételek nélkül fel kell sorakozniuk mögötte. Így majd kiderül, ki az, aki valóban az Orbán-rendszer felszámolására törekszik és kik azok, akiket csak önös érdekeik vezérelnek. Ugyanakkor megértem a kis pártok vezetőit is, hiszen szép dolog a kormányváltás, de meg kell óvniuk közben pártjukat is. Ezért a maguk szempontjából érthetően ragaszkodnak ahhoz, hogy legalább a programjuk (már ahol rendelkeznek ilyennel) legfontosabb elemeit átmentsék. Vagyis Botka a "nagy cél" érdekében tulajdonképpen ellenszolgáltatás nélküli támogatást vár, és a többieknek be kellene érniük azzal, hogy a siker részesei lehetnek. Leegyszerűsítve: Botkának szüksége van az ellenzéki szavazatokra, de nincs szüksége az ellenzéki pártokra.
A kis ellenzéki pártok vezetői viszont nem látják be, miért kellene feltételek nélkül Botka és az MSZP mögé állniuk, pláne, hogy semmilyen felmérés nem igazolta vissza, hogy az MSZP támogatottsága az új politika meghirdetésével ugrásszerűen megnőtt volna. Ráadásul a régi és új kis pártok vezetői valamennyien abban a hamis illúzióban ringatják magukat, hogy éppen ők lesznek azok, akik a bizonytalanok milliós tömegét meg tudják szólítani. Az eredmény: patthelyzet, amelyből Botka szándékai ellenére csak tárgyalások útján vezet kiút. Így Botka elég rossz helyzetbe manőverezte magát, vagy visszalép, vagy kénytelen tárgyalásokba bocsátkozni. Ebben az esetben viszont nagyjából ott tartunk, mint négy évvel ezelőtt, amikor a hosszadalmas vajúdás után a hegyek egeret szültek. Minél hamarabb a lényegre, a választók megnyerésére kellene koncentrálni. E nélkül újabb négy évig élvezhetjük a Nemzeti Együttműködés Rendszerének áldásait.
