Szegény ország szegény polgárai

A Népszava 2017. március 10-i számában Herényi Károly úr (a továbbiakban nem udvariatlanságból csak célszerűségből: HK) – Orbán és az alapjövedelem c. írásában - hosszan érvel a feltétel nélküli alapjövedelem mellett, amelyet Nemzeti Alapjövedelemnek nevezett el. Néhány kérdésére és felvetésére reagálok dolgozatomban.

Mi a Nemzeti Alapjövedelem célja? – kérdi HK és sommásan így felel: „az, hogy Magyarország egyetlen polgára se haljon éhen, vagy fagyjon meg.” Véleményem szerint ennek semmi köze nincs az alapjövedelem rendszeresítéséhez, mivel annak bevezetésétől függetlenül gondoskodnunk kell a legelesettebbekről, a nélkülözőkről. Finnországban és Kanadában senki nem éhezik, mégis ezekben az országokban a legbiztatóbbak az alapjövedelem intézményesítésére vonatkozókísérletek.

Miért kapják a gazdagok is? HK szerint „azért, hogy ne kelljen nagyon drágán, nagyon rossz hatékonysággal működő szervezeteket fenntartani annak elbírálására, ki a szegény és ki a gazdag. (…) A gazdagabbaktól az adórendszeren keresztül, különös tekintettel a vagyonadó intézményére, a kifizetett összeg visszafolyhat a költségvetésbe.” A vagyonadó bevezetése nem egyszerű (és nem is olcsó) történet, kiforrott hazai megoldás még nincs, egyébként meg rendkívül népszerűtlen. Emlékeztetek arra, hogy csaknem egy évtizede volt már erre irányuló kezdeményezés, amely rövid úton elbukott. A vagyonadó megemlítésével sok alapjövedelem-támogató biztosan nem szerezhető, ellenző viszont annál több.

Miből finanszírozza ezt egy ilyen szegény ország, mint Magyarország? HK minősítése: „szögezzük le, Magyarország nem szegény ország. Csak a polgárai szegények, ők viszont nagyon. A nagymérvű szegénység oka a társadalmi elosztórendszerek rendkívül drága, a társadalmi igazságosság elvét mellőző és rossz hatékonyságú működése. A magyar szociális elosztórendszer nem csökkenti a szegénységet, hanem évről évre bővülten újratermeli.” Nekem erről egészen más a véleményem: európai viszonylatban hazánk szegény, folyamatosan gyengülő versenyképességű ország, és ennek megfelelően polgárai közül nagyon sokan rossz körülmények között élnek. Az oktatási rendszer korszerűtlen és forráshiányos, az egészségügyi hálózat lerongyolódott, menekül, ki merre lát. Nem vitatom az ellátórendszerek működésének rossz hatékonyságát, azon természetesen javítani kell, de szerintem nem ez a fundamentális probléma. Alapvetően a gazdaság erejével, jövedelemtermelő képességével, azaz az alacsony termelékenységgel és az állami feladatok hibás rangsorolásával van baj. Erre a súlyos szövődményekkel járó „betegségre” nem gyógyszer a Nemzeti Alapjövedelem!

Mennyivel terhelné a központi költségvetést a Nemzeti Alapjövedelem? HK: „Ha 10 millió magyar állampolgárral számolunk, és az újszülöttektől a halni készülőkig mindenki havi ötvenezer forint juttatást kapna, akkor az évi hatezer milliárd forintos kiadással terhelné a büdzsét. Ez a 2017. évi költségvetés bevételi főösszegének hozzávetőleg az egyharmada. Ha a hatezer milliárdból levonjuk a szociális kiadások közel négyezer milliárdját, hiszen a Nemzeti Alapjövedelem feleslegessé teszi a munkanélküli járadéktól kezdve a családi pótlékon, a Gyeden, a lakhatási, oktatási támogatáson át a kiegészítő özvegyi juttatások kifizetését, akkor már csak kétezer milliárd hiányzik.” Ha a 17,5 ezer milliárd forintnyi főösszegből 2 ezer milliárd forint hiányzik, az nem gyerekjáték. Megengedhetetlen az effajta nagyvonalúság, főként akkor, ha a.) vannak, akik (helyesen) emelni akarják a nyugdíjminimum összegét, b.) mások állampolgári jogon járó nyugdíjról értekeznek (kb. ezermilliárdos tétel), c.) sokan – köztük a költségvetési szektor munkavállalói – jelentős béremelésre várnak. Ne feledjük el azt sem, hogy az alapjövedelmet is illene karbantartani, azaz évente legalább a pénzromlás ütemével megegyezően valorizálni. Tízmillió ember számára! Itt tehát nem csupán kétezer milliárdos költségvetési hiány keletkezéséről és annak egyszeri áthidalásáról van szó, hanem sokkal többről. Gondoljunk a megálmodott alapjövedelem és a minimális bér (garantált bérminimum) jövőbeni arányaira. Ma nemzetgazdasági szinten csaknem 1,3 millió ember teljes munkaidőben dolgozik a két legkisebb munkabértarifáért. A HK által javasolt nettó 50.000 forintos alapjövedelemhez vajon mekkora nettó minimális bér párosulna?Álláspontom szerint – figyelemmel a munkavégzésre való ösztönzés fontosságára is - legalább háromszoros szorzó dukálna, azaz a legkisebb havi munkabér összegének már az indulás pillanatában el kellene érnie a nettó 150.000 forintot. 2017-ben a minimális bér nettó összege 84.788 forint/hó/fő (bruttó 127.500), a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) nettója: 107.065 forint/hó/fő (bruttó 161.000). A munkáltatói terhek az említett bruttó bérekre rakódnak. Ezek a bértételek az idei 15, illetve 25 százalékos tarifaemelés eredményei, a jövő évben újabb automatikus 8 illetve 12 százalékos emelés következik ebben a munkavállalói körben. Könnyen kiolvasható, hogy az említett tarifatételek nettó értékben még 2018-ban sem közelítik meg nettó 150 ezres határt. Márpedig az alapjövedelemnek és a munkaerő-piaci bértételeknek jelentősen el kell térniük egymástól, természetesen az utóbbi javára. Aki alapjövedelmet tervez, annak körültekintően elemeznie kell az adórendszer, a munkavállalói és a vállalkozói közterhek, valamint a kialakult nyugdíj- és bérarányok közötti összefüggéseket is.

Mi a Nemzeti Alapjövedelem várható társadalmi haszna? HK:„A méltó emberi élet és létezés feltételeinek a megteremtése. A létbizonytalanság, a holnaptól való rettegés megszüntetése. A demokrácia szempontjából a legfontosabb a mellérendelt viszonyrendszer alapjainak megteremtése. A segélyekért való folyamodás megalázó, lélekromboló helyzeteinek kizárása. A magasabb jövedelem és a túlmunka visszaszorulása miatt megnövekedett szabadidő az életminőség javulásának lehetőségét hordozza magában.” Ennél a kérdésnél, illetve válasznál töprengtem a legtöbbet, ugyanis a szerző jó szándékát és humanitását nincs okom megkérdőjelezni. Ezért e pontnál nem is vitatkozom vele, csak idevonatkozó kétségeimet, egyszerű kérdéseimet vetem papírra. Nem látom az alapjövedelem gazdasági-társadalmi hasznát, mivel lassan és ellentmondásosan fejlődő piacgazdaságunkban nem időszerű egy – a fizikai és szellemi teljesítménytől abszolút mértékben elszakított – tízmilliós sokaságot érintő új juttatás bevezetése. Tanulásra és munkaaktivitásra nem ösztönöz, nem differenciál rászorultság szerint, a javadalmazásból való kizárásra szinte alig van lehetőség. Jó az, hogy mindössze annyi a társadalmi elvárás, hogy „itt élned, halnod kell”? Az alapjövedelem bevezetéséhez szükséges Alaptörvény-módosításnak mennyi a realitása? Végiggondolt stratégia az, hogy nagy jövedelmű vállalkozókat, magas bérű menedzsereket, jól kereső alkalmazottakat alapjövedelemben részesítsünk? Nem lenne célravezetőbb egy célzott, átlátható támogatási rendszer bevezetése, amely kizárólag azokat segíti (esetleg még 50.000 forintnál is nagyobb összeggel), akik tartósan a vesztes oldalra kerültek?

Mi a Nemzeti Alapjövedelem várható gazdasági haszna? Itt és most szerintem semmi, és ezzel akár be is fejezhetném a dolgozatot, hiszen az előző pontokban (és korábbi jegyzeteimben) már sokat írtam az intézmény rendszerbe állításával kapcsolatos fenntartásaimról. De HK cigánysággal kapcsolatos mondataira reflektálnom kell: „Miközben a keresztény Európa bástyájának hirdetjük magunkat, ezzel az egymillió magyar, születését és emberi mivoltát tekintve egyenértékű polgárral mit kívánunk kezdeni? A keresztény erkölcsöket hangoztatva hagyjuk őket éhen veszni? Megfagyni? Esetleg a Dunába, Tiszába lőjük őket, hogy gazdagítsuk a cigánygyilkosságok elkövetőinek repertoárját? Nem kellene taníttatni, képezni a cigány magyarokat?”

Az előbbiekben idézett kérdésekre a feltétel nélküli állami juttatás egyáltalán nem ad megnyugtató választ, már csak azért sem, mert – tekintettel a társadalmi közhangulatra és politikai viszonyainkra - a Nemzeti Alapjövedelem bevezetésére vélhetően még évekig, esetleg évtizedekig kell várnunk. A cigányokat viszont egy pillanatig sem hagyhatjuk éhezni és azt sem engedhetjük meg, hogy bárki kezet emeljen rájuk! Ez emberi kötelességünk. Iskolát, egészséges életkörülményeket és munkahelyet kell biztosítani számukra. Már ma, de legkésőbb holnap. Nincs további haladék.