USA;szenátus;bírójelöltek;

2017-03-28 10:44:00

Elhalasztották a szavazást a bírójelöltről

Az amerikai szenátus demokrata frakciójának kérésére egy héttel elhalasztották a szavazást Donald Trump bírójelöltjének kinevezéséről. 

A testületben a republikánusoké a többség, így az ellenzéki demokratáknak nincs más eszközük, mint obstrukcióval hátráltatni Neil Gorsuch kinevezését. Már 14 demokrata szenátor jelezte, hogy készek vég nélkül agitálni a bírójelölt ellen, s az „agyonbeszélést” a republikánusok csupán 60 szavazattal állíthatják le. Azaz saját 52 voksuk mellé még 8 demokrata szenátort kellene meggyőzniük, hogy az úgynevezett obstrukció ellen szavazzon. Ám eddig csupán egyetlen szenátor – Joe Manchin – közölte, hogy kész a republikánusok pártjára állni.

Neil Gorsuch szakmai felkészültségét „békeidőben” a demokraták sem kérdőjeleznék meg, de jelenleg túlságosan kiélezettek az ellentétek a kongresszusban. Meghallgatásán a 49 éves bíró, aki a tavaly elhunyt Antonin Scalia helyére kerülne a kilenc tagú taláros testületben, többször is hangsúlyozta, hogy ő nem Trump bábja. Ha az elnök azt mondta volna, hogy csak azzal a feltétellel jelöli, ha kész visszafordítani az abortusz engedélyezését kimondó Roe vs. Wade törvényt, kisétált volna az Ovális Irodából – hangsúlyozta például múlt heti meghallgatásán Gorsuch. A demokraták megítélése szerint azonban elfogultan konzervatív a jelölt, akinek kinevezését már csak azért is akadályozzák, mivel a republikánusok tavaly következetesen útját állták Obama kiszemeltje, Merrick Garland kinevezésének.

A republikánusoknak még van egy utolsó mentsváruk. A szabályokat megváltoztatva megszavazhatják, hogy - az obstrukciónak véget vetve - egyszerű többséggel is lezárható legyen a vita, így szavazásra bocsátható volna egy kinevezés. Ha azonban ezt elfogadják, akkor az precedenssé válik, tehát a jövőben a legfelsőbb bírósági bírók kinevezésénél is lejjebb tennék a lécet. (Más elnöki kinevezéseknél, alacsonyabb rangú bírák esetében már 2013 óta elegendő 51 voks is az obstrukció megakadályozására.) Eddig a „nukleáris opcióként” emlegetett megoldás bevetését sikerült elkerülni, egyik pártnak sem érdeke ugyanis, hogy végleg lemondjon erről a kisebbségben hasznos érdekérvényesítő eszközről.