Ketten Budapestről

N. Kósa Judit (lapunk szerzője, publicisztikai rovatvezetője) a New York palotában találkozott először Jolsvai Andrással. Huszonhat évvel ezelőtt kezdtek el beszélgetni, amit azóta legfeljebb - ahogy a Népszabadság megjelenését is tavaly október 8-án - felfüggesztettek, de sosem hagytak abba.

Most egyszerre jelent meg könyvük a Városháza Kiadónál. N. Kósa Judit Elveszített névjegyek című könyve a Népszabadságban húsz éven át megjelent Lelőhely sorozatból ad közre harminchárom hosszabb, budapesti témájú írást, megelevenítve a XIX. és XX. századi hétköznapokat, megidézve a mára elfeledett hírességeket.

Jolsvai Zárom soraidat című kötete pedig a Budapest folyóiratban közölt sorozat lenyomata: ezek az írások egy-egy Budapesten feladott anziksz banális üzenete nyomába erednek, és olykor szívmelengető, máskor rejtélyes vagy bánatos történetet kerekítenek az lényegében ismeretlen feladó és címzett köré. Április 4-én este 6 órától a Dob utca 15. alatti Spinoza Kávéház színpadán a két szerző beszélget egymással. Szó lesz a könyvekről, Budapestről és ki tudja, még mi mindenről.

Részlet N. Kósa Judit Elveszett névjegyek című kötetéből

Hock János a saját személyautóján vonult be a kőbányai Gyűjtőfogházba 1934. október 31-én. A következő évben Börtönvirágok címmel saját kiadásában megjelentetett naplójegyzeteiben ezt igen kedvező körülménynek minősíti.

Legalábbis ahhoz képest, mint ha rabszállítóval hurcolták volna végig a városon, erőszakos bűnözők társaságában, vagy ha egy szuronyos őr kíséretében, bilincsbe verve kellett volna végigvánszorognia Budapest utcáin. Minderre azonban nem került sor: a hetvenöt éves, súlyos beteg katolikus pap a Markó utcai ügyészség előtt magánautóba szállt, végighajtott a Józsefvároson, majd Kőbányán – mindkét kerületben szolgált korábban köztiszteletben álló plébánosként –, hogy a börtönkórházban büntetése letöltésére jelentkezzen.

Itt elvették könyveit, papírját és írószerszámait, borotváját és a magával vitt levélbélyegeket, papi ruháját darócra kellett cserélnie, le kellett adnia a meleg felöltőjét is. Amikor protestált, jelezve, hogy beteg és igen érzékeny a hidegre, megnyugtatták, hogy majd megszokja. „A jó pap is holtig tanul” – jegyezte meg erre szárazon. Hock János plébános, sokszoros országgyűlési képviselő estére tetőtől talpig a 383-as számú rabbá változott.

Napra pontosan tizenhat év telt el azóta, hogy Hock János, az „aranyszájú pap” országosan ismert politikussá vált. Annak ellenére, hogy – mint a Börtönvirágokban írja – az őszirózsás forradalom éjszakáját átaludta, és csak a reggeli lapokból értesült arról, hogy időközben győzött a népakarat.