És az is, hogy a fáradt szervezők minden évben sóletpartin pihenik ki a fáradalmakat. Valahogy úgy alakult, hogy a tucatnyi sóletből idővel verseny lett, amit természetesen mindenki szeretett volna megnyerni, legalább egyszer...
Már csak az Iván sóletje hiányzott. Az újlipótvárosi közönség egy ideig türelmesen, aztán egyre kevésbé várta az utolsó tálat. "Ami nem készült el tegnapig, nem is lehet igazi sólet" - állította egy nagydarab asszonyság. „Elfogyott a füstölt libanyak a Lehelen, el kellett mennem a Fény utcába” - mondta a másik, és láthatóan valamiféle elismerést várt a kalandért, ami állt egyfelől egy komolyabb villamosútból, másfelől abból, hogy gyakorlatilag egy idegen kultúrában sikerült ilyen kiválóan boldogulnia. "Az igazi sólethez nem kell más, csak libazsír, hagyma, bab, marhahús, víz, só és paprika. És gersli. Aki mást állít, az nem sóletet csinál, csak valami babfőzeléket" – jelentette ki megfellebbezhetetlenül egy harmadik – "Anyám is így csinálta” – tette hozzá. Kisebb polémia alakult ki a tekintetben, hogy a húsnak kósernek kell-e lennie feltétlenül, vagy elég, ha nem teljesen tréfli? "Olyan nincs, hogy valami kicsit tréfli. Vagy az, vagy nem az" - közölte egy nemzetközileg elismert tüdőgyógyász.
A dolog kezdett kínossá válni, már ha kínosnak lehet nevezni, amikor úgy ötven ember vár egy ötvenegyedikre. Akkor futott be Iván. A vaslábost jó alaposan bebugyolálta újságpapírral, és az egészet egy narancsszínű cekkerben hozta. "Milyen lett?” – kérdezte Éva. "Nem tudom, nem kóstoltam. De van benne minden, ami kell.”
Abban az évben – ahogy előtte is – az Iván sóletje nyert. Vakteszt volt, és még a közismert gasztronómus sem talált benne semmi kivetnivalót. Volt abban minden, ami kell. Kétféle bab: jó nagy lóbab és tarkabab, a rend kedvéért. Paradicsom, paprika, egy marék lestyán és babérlevél. Egy kisebb oldalas, egy szál gyulai kolbász, kis csülök és persze marhahús.
Egy kicsit mindenki megkönnyebbült. Titkon ők is érezték, hogy egy olyan országban, ahol a gyulai kolbász és a füstölt oldalas terem, ahol gyönyörűek a paprikák és fürtösek a paradicsomok, ahol legalább tizenötféle babot növesztenek, ott a legfinomabb ételből nem hagyható ki mindez. És abban a pillanatban a harcot, amit őseink vívtak, békévé oldotta az emlékezés. Tudtuk, ha ez sólet, akkor innentől kezdve bármi megtörténhet. És egyszer majd meg is történik.