Szeviép-Szeged;Szeged;Botka László;Szeviép-ügy;

2017-04-01 07:02:00

Botrány a szegedi közgyűlésben

"A Fidesz annyira le akarja járatni Botka Lászlót, hogy ebbéli erőlködésükben sikerült előkotorniuk a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt. A Szeviép ügyét. Ez egy Fidesz-cég, ami ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz. Úgy is mondhatnám: a Szeviép és a Fidesz olyan, mint Kövér László és a bajusza. Ezért tudni kell: a Szeviép-pénzeket a Fidesznél kell keresni" - jelentette ki Nyakó István, miután botránnyá fajult tegnap a szegedi közgyűlés.

 Az MSZP szóvivője szerint a Habony-média és a kormány erőltetett kampánya ért el Botka László városának képviselő-testületi ülésére tegnap, amikor a szegedi polgármester "lejáratásával a Fidesz egy olyan embert, Szabó Bálintot bízott meg, aki már több politikai hazugságkampányt is vállalt, és erről bírósági papírja is van. Szabó Bálint nem a Szeviép alvállalkozókat képviseli, hanem a Fidesz érdekeit. Az egyik oldalon tehát van egy Fidesz által felbérelt botránykeltő, Botka László oldalán pedig ott vannak a tények" - fogalmazott Nyakó. (A Szeviép - mint arról többször írtunk - 11 milliárd forintos tartozást és 500 kisemmizett vállalkozót hagyott maga után.) 

Szabó Bálint hivatalosan a Szeviép-károsultak petícióját szerette volna átadni Botkának a tegnapi közgyűlésen, ám miután az ülésterembe nem mehetett be, a testületi ülés alatt hangosan kiabált a karzatról, s kétmilliárd forintot kért számon Botkán, amikor az úgynevezett Szeviép-ügyet igyekezett az MSZP miniszterelnök-jelöltjének nyakába varrni. Két önkormányzati szerződést ró föl ugyanis a Szeviép-ügyben Botkának a kormánymédia már hetek óta, ugyanakkor Botka maga cáfolta lapunknak, hogy az által vezetett önkormányzat valaha szerződött volna a Szeviéppel. Az "aktivistát" - mivel többszöri felszólításra sem hagyott fel a kiabálással, s nem volt hajlandó távozni - végül a polgármesteri hivatal által kihívott rendőrök, bilincsben vitték el a szegedi közgyűlésből. 

"Nonszensz a történet, amivel immár két hete próbál lejáratni az adófizetők pénzéből felvásárolt, s percek alatt kormányzati hazugsággyárrá változtatott propagandagépezet. Ebből is látszik, hogy beijedtek a fiúk" - reagált lapunknak március közepén Botka az ellene indított hadjáratra. Botka állította: sosem szerződött az ominózus céggel, ugyanakkor "előbányásztak két olyan szerződéses megbízást, amelyből az egyiket értelemszerűen nem az önkormányzata kötötte - ezt maga a Habony-híradás is elismerte, hiszen a fürdővállalat valójában nem százszázalékosan önkormányzati tulajdonú -, a másikat pedig szintén nem az önkormányzat hozta össze az érintett céggel, hanem a Szeviép is részese volt egy háromtagú konzorciumnak, mely elnyert egy beruházásra kiírt közbeszerzést".

Tegnap a szegedi polgármesteri hivatal közleményében az állt: az első Orbán-kormány 28 állami megrendelést bonyolított ezzel a céggel, például az M9-es autóútra, a Szekszárdi Hídra, a polgári Tisza-hídra, vagy épp a bajai kikötőre is velük szerződtek, de jutott megrendelés a Szeviépnek Hódmezővásárhely csatornázására is, Lázár János városában mintegy 1 milliárd forintot kaszált a Szeviép akkor, amikor még a Miniszterelnökséget vezető miniszter elődje volt a polgármester, de Lázár önkormányzata később további 300 millió forintért alkalmazta a céget ivóvíz-ellátási fejlesztésekhez is. Azt is közölték: a megszűnt Szeviép tulajdonosának üzleti partnere éppenséggel a Fidesz korábbi gazdasági alpolgármestere, Tímár László volt. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy Fidesz-közeli oligarchának, pontosabban a kormánypárt volt gazdasági háttérembernek lett a tanácsadója. Azt is írták, Bartha László korábbi fideszes szegedi polgármester 1999-ben és 2001-ben milliárdos szerződést kötött a Szeviéppel a Holt-Maros rehabilitációjára.

Lebilincselő szereplő
"A rendőri intézkedésnek nem álltam ellen, annak egyébként semmilyen jogalapja nem volt. A rendőrök nem hallgattak ki, nem vádoltak semmivel, miután Botka László lezárta az ülést, elengedtek" - számolt be lapunknak Szabó Bálint. Kérdésünkre kifejtette: az volt a célja, hogy a Szeviép-károsultakat fizessék ki, s állítsanak fel parlamenti vizsgálóbizottságot az ügyben.
Az általa vitt petíciót állítása szerint azért nem hagyta ott a közgyűlésben, mert azt senki nem vette át tőle. Szabó azt is állította, nem a Fidesz bízta meg a szegedi polgármester lejáratására: "engem különféle politikai nézetű károsultak bíztak meg, hogy képviseljem az ügyüket. Nem most kezdtem ezzel foglalkozni, 2010 óta képviselem őket". Hozzátette, most, hogy Botkára a nagypolitika is felfigyelt, "segíthetne a károsultakon".
Szabó Bálint 2002-ben az önkormányzati választáson független polgármester-jelöltként indult Csepregen, jelöltségét a helyi Fidesz is támogatta, később pedig a Vas Megyei Közgyűlés jogi és ügyrendi bizottságába a Fidesz delegálta. Nem sokkal ezután belépett az MSZP-be, ahonnan két múltán azért zárták ki, mert helyi roma vezetők állítása szerint a Vas megyei szervezetbe mások együtt pénzért toborzott új tagokat. Szabó tagadott, de az érintett roma vezetők ellen indított rágalmazást pert elvesztette.
Szabó az eljárás során azt állította, hogy az első tárgyalást megelőző este négy roma megtámadta, megverte, análisan megerőszakolta, de ez utóbbi, igen súlyos ügyben a rendőrség végül vádemelés nélkül lezárta a vizsgálatot. Szabó neve másképp is felmerült már: fiktív szervezetek megalakításának ügyében - Zuschlag János mellett - bűnsegédlettel gyanúsították. Ezt az eljárás végül megszüntették. Neve az őszödi beszéddel kapcsolatban is felmerült, ő volt az, aki állítása szerint volt Rózsa-Flores Eduardo lakásán, látta "Katalint, Imrét és Ferencet", akik egyes állítások szerint az őszödi beszéd hangfelvételét hozták el.
Kijelentései miatt több pert is indítottak ellene, így vesztett Baja Ferenccel szemben is, a kártérítést azóta is havi részletekben fizeti neki. Utolsó botránya idején már a Demokratikus Koalíció színeiben politizált, ám végül az a pártot is elhagyta, politikai "karrierjét" követően költözött Szegedre, ahol a "követeléskezelésben" helyezkedett el. Szabó cége, a Likvid Kontroll Kft. az egyik megbízottja az úgynevezett "Szeviép-károsultaknak”.