Gál Mária;

Aleksandar Vucic;szerbiai választások;

2017-04-04 07:30:00

Új államfő, új távlatok Szerbiában

Papírforma győzelem született Szerbiában a vasárnapi elnökválasztáson. Aleksandar Vucic miniszterelnök első fordulóból győzött, az ellenzék szétaprózódása folytán egyetlen ellenfelének sikerült kétszámjegyű eredményt elérnie. Vucic elnöksége kétesélyes. Kérdéses, hogy a populizmussal kacérkodó, autoriter megnyilvánulásoktól sem idegenkedő politikus mennyire tudja majd demokratikusan kezelni túlhatalmát.

Szerbia 47 éves miniszterelnöke, a vasárnap államfővé választott Aleksandar Vucic a térség egyik legellentmondásosabb politikusa. Háborús uszítóból lett békepárti politikus, majd az Európai integráció híve. Hatalomra jutása után látványosan a harmadik utas politikával kezdett kísérletezni, egyensúlyozni az EU és Oroszország között. Autoriter személyiség, aki egyre inkább sodródik a populizmus felé, de egyelőre még nem vált „kis Putyinná”. Elnöki mandátuma alatt viszont nagy lesz a kísértés.

Vucic a radikális szélsőjobboldalon jelent meg a szerbiai politikai életben a ’90-es években, kormányfővé választása óta viszont a balkáni megbékélés következetes képviselőjévé vált. Olyan gesztusok sorozatát tette meg, amelyhez nem kevés politikai bátorság kellett.

Vojislav Seselj csetnikvajda pártjában, a Szerb Radikális pártban tűnt fel 22 évesen, 1993-ban, amikor parlamenti képviselő lett. Két év múlva már a párt főtitkára volt, 28 évesen pedig hírközlési miniszter. A balkáni háborúk idején még uszító hangú beszédeket mondott. Kétszer indult Belgrád főpolgármesteri tisztségéért, mindkétszer veszített. A háborús bűnös Seselj 2003-ban adta fel magát a hágai törvényszéknek, kezdetben még Vucic vezette a védelmét koordináló jogi csapatot. Amikor 2008-ban szétszakadt a párt, Tomislav Nikolicot követte, az általa alapított Szerb Haladó Párthoz (SNS) csatlakozott és Seselj ellenfele lett.

Itt is villámgyors karriert futott be, először alelnök, majd a 2012-es elnökválasztás után, amikor Nikolic meglepetésre legyőzte a 2004 óta hivatalban lévő Boris Tadicot és államfőként le kellett mondania a pártelnökségről, Vucic vette át az SNS vezetését. 2012–2014 között már miniszterelnök-helyettes, 2012–2013 között védelmi miniszter volt a Dacic-kormányban, 2014. április 27-től Szerbia miniszterelnöke. Kompromisszumkészségét és az európai integráció iránti elkötelezettségét jelezte, hogy bár pártja a 2014-es választáson abszolút többséget szerzett, mégis koalíciós kormányt alakított, bevonva az Ivica Dacic vezette szocialistákat és néhány kisebb formációt is, többek között a magyar képviseletet, a VMSZ-t is bevonta a kormányzásba államtitkári szinten. A nemzeti kisebbségekkel azóta is jó a viszonya, ezúttal is megkapta támogatásukat.

Első, alig 14 hónapos kormányzása idején történelmi jelentőségű gesztusok sorozatát tette olyan szimbolikus erejű kérdésekben is, mint a Szerbia-Koszovó tárgyalások, illetve a szerb-albán kétoldalú viszony rendezése. Igaz ugyan, hogy a koszovói rendezés Szerbia uniós csatlakozásának egyik feltétele is, de olyan érzelmi kérdés, amelynek felvállalása komoly politikai kockázatot rejt magában. Mint ahogy a szerb-albán viszony is. Vucic kormányzása alatt tört meg a jég, ő volt az első szerb vezető politikus, aki az albán fővárosba látogatott, és ugyancsak az ő hivatali idejében, 68 év után fogadott újra albán vezetőt Belgrád.

A magyar-szerb történelmi megbékélés is az ő nevéhez fűződik. Miniszterelnökként 2014. október 2-án Szabadkán részt vett az 1944-1945-ben kivégzett magyar áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen, ő lett az első szerb vezető, aki a szabadkai emlékműnél lerótta kegyeletét. Ekkor jelentette be, hogy a vajdasági Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt hatályon kívül helyezték.

Tavaly márciusban előrehozott parlamenti választást provokált ki azzal a szándékkal, hogy megerősíti pártja és kormánya pozícióit, mivel az uniós integráció számos népszerűtlen reformintézkedést követelt meg. Ez viszont nem jött össze, ugyanis a haladóknak és Vucicnak nagyon kedvezőtlenül alakultak az erőviszonyok, azzal, hogy hét párt között oszlottak el a mandátumok. Vucicék 27 mandátumot veszítettek annak ellenére, hogy csupán 0,1 százalékkal kaptak kevesebb voksot, mint két évvel korábban.

Az elnökválasztási kampányba későn lépett be Vucic, hosszú ideig lebegtette, hogy ő indul vagy Nikolicot támogatja újabb mandátumra az SNS. Minden felmérés azt mutatta, hogy a kormányzó SNS jelöltje megnyeri ugyan a választást, de ha Nikolic indul, akkor csak második fordulóból, Vucic viszont első fordulóból győzhet.

A voksolás igazolta a papírformát. Vucic hosszú ideje Szerbia legnépszerűbb politikusa, és az ellenzék feldaraboltsága miatt, gyakorlatilag nincs ellenfele, sem neki, sem pártjának. A túlhatalom azonban egyre inkább felszínre hozza az autoriter hajlamot a kétségtelenül tehetséges, Oroszország és Brüsszel/Berlin között eddig remekül lavírozó politikusban. Már a kampányban élt és visszaélt a médiafölénnyel, a kampányzáró napon a finanszírozásban nem szűkölködő pártja minden újság első oldalát megvette, és nyilván az audio-vizuális médiát is az ő hirdetései uralták.

Hogy milyen irányba mozdul el Vucic, beáll-e a demokrácia és jogállamiság határait feszegető térségi vezetők sorába, vagy valóban megtalálja a harmadik utat, az rövidesen kiderül. Szerbia nem elnöki köztársaság, Nikolic idejében az ország első embere kétségtelenül a miniszterelnök Vucic volt. De aligha lesz így ez a jövőben. Boris Tadic 2004-2012-ig volt Szerbia elnöke. Abban az időszakban nem a miniszterelnöknek volt államfője, mint az elmúlt években, hanem az elnöknek miniszterelnöke. Ez nyilván így lesz a most kezdődő mandátum idején is. De Tadic soha nem vált diktátorrá, populistává sem. Vucic esetében bármi megtörténhet.

Az új kormány két hónap alatt alakul meg, jelentette be Vucic tegnap, azt egyelőre a szerb média sem tudja megtippelni, ki lesz az utódja a miniszterelnöki tisztségben.