Emmi;kormány;

Embertelenül nagy „emberi” minisztérium

Tizenhárom telephelyen 21 helyettes államtitkárral működik áprilistól az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkársága, miután a humántárca magába olvasztott mintegy féltucatnyi háttérintézményt, közöttük az Országos Tisztiorvosi Hivatalt (OTH), az eddig önálló járványügyet és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP). A bekebelezés kezdeményezője annak idején Lázár János volt, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis a bürokráciacsökkentő programja részeként mintegy 20 százalékos bérmegtakarítást remélt az intézkedéstől. Azt egyelőre nem tudni, sikerült-e végrehajtani a várt megtakarítást, az azonban biztos: a karcsúsítással ugyanakkor a humántárca több ezer emberes megahivatallá nőtt.

Hétfőn jelent ugyanis meg a Magyar Közlönyben az humántárca új szervezeti működési szabályzata, melyben már az új, a háttérintézmények beolvasztásával járó változások is olvashatók. Eszerint például az OEP, az Állami Népegészségügyi Szolgálat az egészségügyért felelős államtitkárság lényegében egy-egy főosztályává vált, az országos tiszti főorvos, illetve az egészségpénztár főigazgatói feladatait helyettes államtitkárok látják majd el. Azt még nem tudni, mivel jár majd a most 2000 milliárd forint elköltését koordináló egészségbiztosító önállóságának felszámolása. Az OEP-től ugyanis a pénzbeli ellátásokat, a baleseti táppénzzel kapcsolatos feladatokat már januárban átvette az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, novembertől pedig ez a hivatal is a Magyar Államkincstárba olvad majd. A többlépcsős átszervezés biztosan nem segíti a pénzbeli ellátások gördülékeny kifizetését, hiszen a Magyar Államkincstár a központi illetményszámfejtési rendszer tavalyi indításával sem tudott megbirkózni, kórházakban és a mentőszolgálatnál is sokan összevissza kapták a bérüket.

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint az átszervezés miatt már eddig is sok szakember hagyta ott az egészségbiztosítót, s erősen kérdéses, mennyire lesz szakszerű a gyógyszerbeszerzés, a finanszírozás, illetve a szolgáltatásokért való sorbaállás menedzselése. Az ellátórendszer hatékonysága romolhat, és a rendszerhibák felfedezésének, kezelésének esélye is csökken.

A betegjogi hivatal beolvadása már tavaly megtörtént, azóta a betegek jogait már formálisan sem védi semmi, ami minden nemzetközi tendenciával ellentétes. Hasonló baklövésnek ítélték a lapunk által megkérdezettek a tisztiorvosi hivatal tárcába olvasztását, hiszen annak hatóságként kellene gondoskodnia a betegbiztonságról. Mostantól azonban, ha a betegnek gondja akad az állam által működtetett rendszerrel, magához az államhoz kell fordulnia segítségért. "Mindez a fékek és ellensúlyok felszámolását jelenti" - értékelte a nagy hivatal-összevonást Falus Ferenc. Az egykori országos tiszti főorvos hozzátette: ezzel a lépéssel közvetlen politikai irányítás alá kerültek a háttérintézmények. "A fő baj, a járványügyi biztonság megingása, és mindenünnen azt hallani, hogy óriási a káosz. Senki nem tudja, mi történik körülötte".