Előfizetés

Kimegyek egy másik fényre (7)

Kácsor Zsolt
Publikálás dátuma
2017.04.08. 09:40
Fotó: Thinkstock

Múlt héten szombaton szokásommal ellentétben nem a budai Fény utcai piacra mentem, hanem az egrire, egy napra hazalátogattam, merthogy büszke egri fiú vagyok, ott születtem, jártam iskolába, ott kezdtem újságot írni 18 éves koromban, Egerben laktam 28 éves koromig, s ott tanultam meg, hogy az egri piacon kapható lángosnak Magyarországon nincsen párja. Az egri piacon évtizedek óta Rohlicsek úr és családja süti az igazi Rohlicsek-féle lángost, amely tán az egyetlen dolog az emberi univerzumban, amely platóni ideájához a legközelebb áll, azaz: a közepén vékony és ropogós, a szélein vastagabb és foszlós, olajban pedig nem, nem és nem tocsogós. Ezeket a feltételeket a Magyarországon kapható lángosok java része képtelen teljesíteni, mert vagy ropognak, mint a keksz, vagy foszlanak, mint a pitypang, vagy tocsognak az olajban, mint egy kiszolgált olajkút.

Szóval múlt szombaton Egerben jártam, s ha már odahaza voltam a „Csebokszban" - így hívják az egriek a Felsővárost a régi elnevezése: Csebokszári után – átvettem az ottani címemre érkező levelezésemet is, de ezt nem kellett volna. Határozottan nem kellett volna. Ugyanis az egri adóirodától kaptam egy kedves hangú levelet arról, hogy befizetési kötelezettségem van: a 2017-es évre az egri adóirodának be kell fizetnem 14 ezer 800 forint gépjárműadót. Első részletben 7 ezer 400 forintot kell fizetnem, idén szeptemberig pedig rendeznem kell az összes másik felét, ugyancsak 7 ezer 400 forintot. Valóban kulturált hangú tájékoztató levele pedig hozzátette az én szeretett szülővárosom adóirodájának vezetője, Korsós László, hogy – idézem – „Köszönjük, hogy befizetett adójával hozzájárul Eger Megyei Jogú Város fejlődéséhez!".

Nos, Budapesten élő, de egri lokálpatriótaként nagyon szívesen hozzájárulok Eger Megyei Jogú Város fejlődéséhez, csak az a helyzet, kedves László, hogy nincsen autóm. Ebből következően nem gondolnám, hogy nekem erre az évre be kellene fizetnem Eger város kasszájába 14 ezer 800 forintot.

Azért nincsen autóm, mert az öreg Berlingómat idén januárban eladtam, az autó idén januártól már nincs a birtokomban, és olyasmi után én nem fizethetek adót, ami nincs a tulajdonomban. Nagyon szívesen, sőt, boldogan befizetem az éves gépjárműadó összegének egy-tizenketted részét Eger város kasszájába, hozzáteszem, ha ürülőben a kassza, akkor még két-tizenketted rész befizetésére is hajlandó vagyok, de egy évre 14 ezer 800 forintot nem fogok kifizetni, ha egyszer nincs miért. Január óta nincsen autóm. Tőlem, akinek nincsen autóm, gépjárműadót beszedni, hogy is mondjam, szerintem csalás. Ezt a szót az igazság megszállott bajnokától, a magyar miniszterelnöktől tanultam, aki a napokban elmagyarázta az ő szavait szomjazó népének, hogy a csalás az csalás, és a csalás azért csalás, mert csalás. Mit nem lehet érteni?

Tudtam, hogy csakis valami tévedés történhetett, egy kis figyelmetlenség, hát istenem, előfordul az ilyen. De a biztonság kedvéért a következő munkanapon fölhívtam az egri adóirodát, s el is mondtam egy hölgynek, hogy valami tévedés történhetett, egy kis figyelmetlenség, nekem ugyanis nincsen autóm, nekem tehát nem kell gépjárműadót fizetnem.

De azt mondta erre az adóiroda munkatársa, hogy nagyon sajnálja, semmilyen tévedés nem történt, nekem igenis fizetnem kell, akkor is fizetnem kellene, ha január elsején adtam volna el az autómat, mert a szabály úgy szól, hogy ha adott naptári évben akár egy napig is autót tulajdonoltam, akkor is egyéves összeget kell befizetnem. Nagyon kedves hangú, megértőnek mutatkozó hölgy volt, tán ez volt az oka annak, hogy nem kezdtem el ordítani, hanem egyszerre csak fölnevettem, s azt mondtam neki:

- Ez éppen olyan, mint a viccben Kohn bácsi, aki Amerikából hazalátogat, egy italautomatából vizet akar venni, bedobja az érmét, de az automata elnyeli, és nem adja vissza. Vizet viszont nem ad. Ügyes, mondja erre Kohn bácsi, és elismerően bólogat.

Az adóiroda dolgozója nagyon kedves volt, és más hivatalnokokkal ellentétben nem oktatott ki az állampolgári kötelességek című tantárgyból, hanem együttérző hangon azt magyarázta, hogy ez a Szabály. A Szabály szerint fizetnem kell.

- Pont erre mondom, hogy ügyes - válaszoltam én. - Hogy olyan szabályt hoznak a döntéshozók, ami az állampolgárra nézve tökéletese igazságtalan, ellenben bevételt termel.

Nem akartam a szegény adóirodai hölgy tudomására hozni – elvégre ő nem tehet semmiről, ő egy hivatalnok, aki a munkáját végzi –, szóval nem akartam beleordítani a telefonba, hogy a csalás az csalás, és a csalás azért csalás, mert csalás. Mit nem lehet ezen érteni? Tőlem beszedni gépjárműadót: csalás. Időarányos gépjárműadót beszedni: nem csalás. Mit nem lehet ezen érteni? Elmagyarázta szegény asszony a telefonban, hogy mivel volt a birtokomban autó az év elején, ezért a Szabály szerint az adófizetési kötelezettségem év végéig fönnáll. Kérdeztem tőle, hogy miért nem az új tulajdonos fizet, mire szegény megint elismételte: ez a Szabály. Hogy nem ő fizet, hanem én. De hát miért nem lehet ezen a Szabályon változtatni? Magyarországon hetente hoznak személyekre és intézményekre szabott jogszabályokat, mindannyian látjuk, hogy milyen könnyen megy ez. Kérdeztem az asszonytól, hogy mi lesz, ha nem fizetem be az adót, mire azt válaszolta nagyon kedvesen, hogy szerinte jobban járok, ha betartom a Szabályt.

Elköszöntünk, s azt már nem mondtam neki, hogy ezt az igazságtalan Szabályt nem fogom betartani. Nem és nem. Inkább húzzanak deresre a Dobó tér közepén, és mérjenek ki rám 14 ezer 800 botütést. De feltétlenül szombatra időzítsék a megbotozásomat, ha kérhetem! Előtte még elmennék a piacra Rohlicsek úrhoz lángost enni.

Lelőhely - Erna a tündérkikötő előtt

N. Kósa Judit
Publikálás dátuma
2017.04.08. 09:35

Pont olyan zsebkönyv, mint a Budapest utcajegyzéke vagy a Kis növényhatározó – belesimul a tenyérbe, elfér a kézitáskában vagy akár a kabátzsebben is. És éppen olyan nélkülözhetetlen, mint a fentiek. Radnay Erna műve, a Szerelem Könyve A szív illemtana alcímet viseli, a szerző a címlapon a célcsoportot is precízen megjelölte: „Urleányok részére”.

1906-ban adta ki a Budapesti Bazár szerkesztője ezt az alapművet, akkor, amikor a nők egyenlő tanulási lehetőségeiért, a gazdasági életben való érvényesüléséért és választójogáért folytatott küzdelem két éve már önálló szervezetben, a Feministák Egyesületében is testet öltött. Nem csoda hát, hogy Radnay Erna már a mű bevezetőjében leszögezte: „A nő hivatása, hogy férjhez menjen. Hiába hirdetik az emancipáció hívei, hogy a nőnek szavazatijog és a férfiakkal való egyenjogosítás kell, a nő elsősorban arra van teremtve, hogy férjhez menjen, hogy szerető férjének kiegészítő részét képezze, hogy fájdalmát, örömét és bánatát vele megossza, szóval hogy mint feleség édes hitestársának minden küzdelméből és munkásságából a maga felerészét kivegye.”

Ennek a koncepciónak megfelelően a szerző messzemenő sajnálattal beszélt az öntudatos ifjú hölgyekről („a leányvilágnak van egy sajátságos, különleges kasztja, amely megfoghatatlan cinizmussal, az irányregények hamis tanai által félrevezetve, bizonyos megvetéssel beszél a házasságról. … És ha úgy hozza magával a véletlen, hogy ők is beeveznek a menyasszonykodás tündérkikötőjébe, milyen készséggel és igyekezettel dobják el maguktól azokat az elveket, amelyekkel büszkén szerezték meg maguknak a megvetett férfiak bámuló hódolatát!”), és nem győzte hangsúlyozni, milyen kietlen tud lenni „a vén leányok mezejének végtelen és virágtalan térsége”.

Radnay Erna számolt persze azzal, hogy olvasói maguk is hús-vér emberek, némi óhatatlan élettapasztalattal, ezért igyekezett, ha nem is gyakorlatias, de valamennyire reális képet festeni a házasságról és az odavezető útról. Jelezte például, hogy a menyasszonykodás bódulatában is érdemes némi távolságot tartani a vőlegénytől („Menyasszonyok új tízparancsolata, 6. Leendő férjedet vőlegény korában ne tegezd, 8. Vőlegényedhez írt leveleidben légy nyílt, őszinte és mérsékelten bizalmas.”), és arra is utalt, hogy „a boldogság gyilkosa a nélkülözés”, ezért bár kényelmetlen erről beszélni, de korántsem mindegy, mennyi a leány hozománya, sőt még az sem, milyen anyagi háttérrel érkezik a vőlegény a házasságba.

Az anyagi jólét mellett a jó házasság feltétele még, hogy ne legyen túl nagy korkülönbség a felek között (az ideális az öt-hat év a leány javára), valamint hogy mindketten egészségesek legyenek. S ha ez mind megvan, nincs is más hátra, mint az alkalmazkodás. Alapfeltétel, hogy a fiatalasszony szeresse az otthonát, lelje örömét mindazokban a munkákban, amelyek a lakás rendben tartása, a ruhatár tisztítása és javítása, valamint a férj táplálása körül adónak. Emellett „a fiatal asszonynak férje iránt a legnagyobb bizalommal kell viseltetnie. Ő a férfi, az erősebb, tapasztaltabb és legyen szabad így kifejeznem magamat, az – okosabb.”

A jó házasság feltétele, hogy ne legyen túl nagy korkülönbség a felek között FOTÓ: FORTEPAN

A jó házasság feltétele, hogy ne legyen túl nagy korkülönbség a felek között FOTÓ: FORTEPAN

A Budapesti Bazár szerkesztője ezen alapvetések mellett igyekezett olyan fontos részletkérdésekben is bölcs tanácsokkal ellátni az olvasót, hogyan fogadja a szerelmi vallomást, miként viselkedjen menyasszonyként (például a közeli rokonokat felkereshette kettesben a vőlegényével, de a színházba már ildomos volt gardedámot hívnia magával), és ha „előállna az a szomorú helyzet, hogy saját kezemunkájával kell megkeresnie az élet föntartásához szükséges eszközöket”, hová forduljon.

Radnay Erna kalauzának igazi különlegessége azonban az a temérdek életbölcsesség, amely a Budapesti Bazár előfizetőitől érkezett a szerkesztőség címére. Horovitz Elekné, Róth Ninus, Bohály Szidi, Bogdán Mariska, Szécsényi Teruska és a többiek szívről, szerelemről, a női életfelfogásról, hitről és reményről küldözgették be a redakcióba a könyvbe – esetleg még falvédőre – kívánkozó igazságokat, és a szerkesztő asszony igazán jól tette, hogy ezeket bőven belekomponálta művébe. Bizton számíthatott rá, hogy a hölgyek, akik havonta kétszer kézhez kapták a lapot, nem sajnálnak majd 3 koronát a Szerelem Könyvéért sem, pláne, ha saját gondolataikkal is találkozhatnak benne.

A Budapesti Bazár ekkor már negyvenhat éves múltra tekinthetett vissza. Király János 48-as honvéd százados, később pesti nyelvtanár 1860-ban indította el Pesti Hölgy Divatlap címen, abban a korban, amikor mind nagyobb igény mutatkozott a művelt polgárasszonyok és -leányok körében a híreket, háztartási tanácsokat és irodalmi csemegéket is kínáló periodikákra. 1873 őszén aztán, a városegyesítéssel egy időben – és bizonyára a Wohl nővérek által szerkesztett, lipcsei mintát követő Magyar Bazár sikere láttán – Budapesti Bazár névre keresztelte át a lapot, amely az Alter és Kiss cég jóvoltából számos szabásmintát is közölt. Bár az újság irodalmi melléklete szerénynek volt mondható, a kétezer előfizető még a terjeszkedést is lehetővé tette: pár éven át Divat-Tükör címmel kifejezetten a szabással-varrással foglalkozók igényei kielégítésére is kiadtak egy újságot.

Király János lényegében egymaga volt a lap, még a ruhatisztítási útmutatókat is ő írta - csak az amúgy az irodalmi élet szervezőjeként és alkalmi költemények szerzőjeként ismert Komócsy József dolgozott a keze alá. 1884-ban azonban Komócsy visszavonult, és a hatvanadik évében járó Király János kénytelen volt új munkaerőt felvenni: ekkor tűnt fel a lapnál Radnay Erna. A századfordulón újabb változást hozott, hogy a nyugalomba vonult alapítótól fia, az akkoriban a harmincas évei közepén járó Király Kálmán vette át az újságot. A takarékpénztári pénztárnokból lett kiadóigazgató az átépülő Belvárosból a Baross utcába helyezte át a szerkesztőséget, és mind több feladatot bízott Radnay Ernára. A Szerelem Könyve megjelenési évében szerkesztőként, illetve főmunkatársként jegyezték, de a húszas évekre egészen a főszerkesztőségig vitte.

Ez a fajta karriercentrikus életvitel és pályatudatosság különösen a Szerelem Könyvében olvasott szentenciák fényében tűnik szembe. Olyannyira, hogy az ember hajlamos még azon is elgondolkodni, e negyven év alatt Radnay Ernának vajon volt-e ideje férjhez menni, a családnak élni, vagy végül a vénleányok sivár világa lett az ő osztályrésze is.

De aggodalomra szerencsére nincs ok. Radnay Erna ugyanis - nem létezett. Szinnyei Józseftől, a Magyar írók élete és munkái szerzőjétől tudjuk, hogy Király Kálmán választotta magának még tizennyolc évesen ezt a szerzői álnevet, így a női lélek sötét útvesztőiből az ő avatott, férfiúi tolla által találták meg a napfényre vezető ösvényt a tétova hölgyolvasók.

Félutamból... - Illegális papagáj

Márton László
Publikálás dátuma
2017.04.08. 09:30

Elindultam szép hazámból… Nem folytatom, mert hazudni csúnya dolog. Nincs sírás, nincs bujdosás, nem idegen földön fogok lakni, hanem fogadott hazámban, melynek ötven éve polgára vagyok. Folytathatnám máraiasan: az író emigrációba vonul, vagy mikeskelemenesen: de nincs hozzá nagyságos fejedelem. Nem menekülök senki elől és nem szalad utánam senki. Kedves szomszédasszonyunktól tarisznyát és hamuba sült pogácsát kaptam, majd jött a huszonöt tonnás teherautó és felpakoltuk könyveimet.

Nyolcvan év alatt harmadszor. Először gyerekfejjel, hirtelen felindulásból egy szál ingben, másodszor a vesztes forradalom után, pontosan tudva, mire számíthatok, ha maradok. Ezúttal mindent felmértem, mindent átgondoltam, eladtuk a házat, a Földközi-tenger mellett vettünk másikat, a család egyik fele maradt és szomorúan búcsúzott, a másik vidáman várt és villámgyorsan lerakta holminkat.

Másfél év alatt, amíg az elhatározásból tett született, volt időm átgondolni a nyolcvan évet, honnan indultam, hol akarom befejezni. Fájdalmas dolog kiszakadni az anyanyelvi közösségből, mindabból, amit az anyanyelv hordoz, és ami pótolhatatlan. Többé-kevésbé, de teljesen sohasem kárpótol, hogy a másik nyelvet is - majdnem - anyanyelvként használom, ébren és álmodva, értve az árnyalatokat és a gesztusokat. Az sem közömbös, hogy ha kórházba kerülök, emberként bánnak velem, hogy a köztisztviselő udvarias, az Állam, ha egyáltalán dolgom akad vele, nem fenyeget, és nem zsarol. Egy leszek a hatvanötmillióból, nem több. De éppen erre van szükségem, nem többre.

Költözés előtt igyekeztem rendbe tenni adminisztratív ügyeimet, többek között a velünk költöző kutya, macska és két papagáj papírjait. Bizsu és Cumi állatorvosunktól szabályos útlevelet kapott: European Pet Passport. A papagájokat illető eljárásmódot ő sem ismerte. A Természetvédelmi Hatóság a Földművelésügyi Minisztériumhoz küldött, annak is Természetmegőrzési Főosztályához. Kiderült, a nagyobb, a gaboni szürke tanúsítványköteles. - Be tetszik fizetni kétezer forintot és mi kiadjuk a tanúsítványt - hangzott az udvarias válasz.

Fizettem, vártam. Két hét múltán érdeklődtem, miért késik a tanúsítvány. Mi útra készen várjuk. - Ez nem lesz olyan egyszerű. - Miért? - Tudja-e számlával igazolni a papagáj származását. - Nem tudom. - És miért nem? - Mert algíri nagykövetségünk mellett az állatkereskedő nem adott számlát. - A Jákó papagáj 1973 óta védett faj. Volt-e behozatali engedélye? - Nem volt. Amikor egy diplomata hazatér, vámmentesen hozhat be akár egy Mercedest is. A Külügyminisztérium gondoskodott rólunk. - Akkor ön szabálytalanul hozta be - válaszolt a zord hang. - Mivel be sem jött, kiviteli engedélyt se kaphat. - Gyűrűje van? - Még senki sem kérte meg a kezét… - Forduljon először a járási hivatalhoz, kérjen gyűrűszámot! Ha engedély nélkül szállítja ki, a határon elkobozzák - tette hozzá.

Két nappal a költözés előtt más dolgom is volt, mint ezzel foglalkozni. Mondanom sem kell, három határt léptünk át úgy, hogy se vámost, se határőrt nem láttunk. Már B.-i új házunkban csörgött rám a természetmegőrző. Bemutatkozott, de nem derült ki, gyakornok-e, vagy főosztályvezető. - Hol a behozatali engedély? - Köszönöm érdeklődését - feleltem -, mi már külföldön vagyunk, a papagáj kitűnően érzi magát. - Ennek következményei lesznek. - Milyen következmények? - Értesíteni fogjuk az ottani hatóságot, hogy ön az Európai Unió területén illegálisan tart Jákó papagájt.

Megkönnyebbülten tettem le a kagylót. Ami eddig bizonytalanul és homályosan fogalmazódott meg, hirtelen világossá vált. Ezért jöttem el. A nyájas olvasó mosolyoghat és legyinthet. De mielőtt legyintene, olvassa el a következő bekezdést.

Egy paragrafusaiból feltekinteni képtelen tisztviselő feljelentéssel fenyeget egy jóhiszemű polgárt, aki bizalommal fordult hozzá. Helyben vagyunk. Ismét találkoztam azzal a szörnyállammal, amelyből kétszer elmenekültem. Az én bajom, hogy harmadszor is visszatérni próbálkoztam, az én bajom, hogy egyáltalán felületet adtam a támadáshoz, hogy - igaz, egy piszlicsáré ügyben - kiszolgáltattam magam. Miért kíséreltem meg követhetetlen, számomra megismerhetetlen szabályt követni?

Ne túlozz, ne tévessz arányt! - csipkedem magam. Ez a tisztviselő, már nem annak az elnyomó gépezetnek része, amely Endre Lászlókat, Péter Gáborokat termelt sorozatban. Kis papagáj, jelentéktelen ügy. De mégis! Korszakokon és nemzedékeken át ugyanaz a szellem. Az állam feladata, hogy minden lehető alkalommal sarokba szorítsa, és ha teheti, megzsarolja, megsarcolja polgárait. Kiismerhetetlen felsőbbség, félelmet és bizalmatlanságot kelt. Volt idő, a rendszerváltást követő években, amikor elhittem, ez az állam, nem az az állam. Rögeszmésen véltem, nekem is tennem kell „valamit”. Bár rövid időre, állami szolgálatba szegődtem, kockázatot vállaltam. Ez az állam ismét fenyeget, kirúg, meghurcol, bebörtönöz ártatlanokat. Én ugyan nem vagyok elég fontos, hogy bántson, csak undorít. De nagyon.

Útban új otthonom felé megpróbáltam magatartás-szabályokat megfogalmazni. Az első: távozásommal lemondok arról, hogy az otthon maradtak életét alakítsam. A második: nem mondok le arról, hogy véleményt alkossak, és ezt, ha kedvem tartja, kimondjam. A másodikból következő harmadik: nem engedek a zsarolásnak - amint az előző, negyven évig tartó emigrációban se engedtem -, miszerint ha hazám kormányát támadom, hazát árulok. Ellenkezőleg - akkor árulnám el, ha nem mondanám ki. A még maradó évekhez ennyi elég.