Múlt héten szombaton szokásommal ellentétben nem a budai Fény utcai piacra mentem, hanem az egrire, egy napra hazalátogattam, merthogy büszke egri fiú vagyok, ott születtem, jártam iskolába, ott kezdtem újságot írni 18 éves koromban, Egerben laktam 28 éves koromig, s ott tanultam meg, hogy az egri piacon kapható lángosnak Magyarországon nincsen párja. Az egri piacon évtizedek óta Rohlicsek úr és családja süti az igazi Rohlicsek-féle lángost, amely tán az egyetlen dolog az emberi univerzumban, amely platóni ideájához a legközelebb áll, azaz: a közepén vékony és ropogós, a szélein vastagabb és foszlós, olajban pedig nem, nem és nem tocsogós. Ezeket a feltételeket a Magyarországon kapható lángosok java része képtelen teljesíteni, mert vagy ropognak, mint a keksz, vagy foszlanak, mint a pitypang, vagy tocsognak az olajban, mint egy kiszolgált olajkút.
Szóval múlt szombaton Egerben jártam, s ha már odahaza voltam a „Csebokszban" - így hívják az egriek a Felsővárost a régi elnevezése: Csebokszári után – átvettem az ottani címemre érkező levelezésemet is, de ezt nem kellett volna. Határozottan nem kellett volna. Ugyanis az egri adóirodától kaptam egy kedves hangú levelet arról, hogy befizetési kötelezettségem van: a 2017-es évre az egri adóirodának be kell fizetnem 14 ezer 800 forint gépjárműadót. Első részletben 7 ezer 400 forintot kell fizetnem, idén szeptemberig pedig rendeznem kell az összes másik felét, ugyancsak 7 ezer 400 forintot. Valóban kulturált hangú tájékoztató levele pedig hozzátette az én szeretett szülővárosom adóirodájának vezetője, Korsós László, hogy – idézem – „Köszönjük, hogy befizetett adójával hozzájárul Eger Megyei Jogú Város fejlődéséhez!".
Nos, Budapesten élő, de egri lokálpatriótaként nagyon szívesen hozzájárulok Eger Megyei Jogú Város fejlődéséhez, csak az a helyzet, kedves László, hogy nincsen autóm. Ebből következően nem gondolnám, hogy nekem erre az évre be kellene fizetnem Eger város kasszájába 14 ezer 800 forintot.
Azért nincsen autóm, mert az öreg Berlingómat idén januárban eladtam, az autó idén januártól már nincs a birtokomban, és olyasmi után én nem fizethetek adót, ami nincs a tulajdonomban. Nagyon szívesen, sőt, boldogan befizetem az éves gépjárműadó összegének egy-tizenketted részét Eger város kasszájába, hozzáteszem, ha ürülőben a kassza, akkor még két-tizenketted rész befizetésére is hajlandó vagyok, de egy évre 14 ezer 800 forintot nem fogok kifizetni, ha egyszer nincs miért. Január óta nincsen autóm. Tőlem, akinek nincsen autóm, gépjárműadót beszedni, hogy is mondjam, szerintem csalás. Ezt a szót az igazság megszállott bajnokától, a magyar miniszterelnöktől tanultam, aki a napokban elmagyarázta az ő szavait szomjazó népének, hogy a csalás az csalás, és a csalás azért csalás, mert csalás. Mit nem lehet érteni?
Tudtam, hogy csakis valami tévedés történhetett, egy kis figyelmetlenség, hát istenem, előfordul az ilyen. De a biztonság kedvéért a következő munkanapon fölhívtam az egri adóirodát, s el is mondtam egy hölgynek, hogy valami tévedés történhetett, egy kis figyelmetlenség, nekem ugyanis nincsen autóm, nekem tehát nem kell gépjárműadót fizetnem.
De azt mondta erre az adóiroda munkatársa, hogy nagyon sajnálja, semmilyen tévedés nem történt, nekem igenis fizetnem kell, akkor is fizetnem kellene, ha január elsején adtam volna el az autómat, mert a szabály úgy szól, hogy ha adott naptári évben akár egy napig is autót tulajdonoltam, akkor is egyéves összeget kell befizetnem. Nagyon kedves hangú, megértőnek mutatkozó hölgy volt, tán ez volt az oka annak, hogy nem kezdtem el ordítani, hanem egyszerre csak fölnevettem, s azt mondtam neki:
- Ez éppen olyan, mint a viccben Kohn bácsi, aki Amerikából hazalátogat, egy italautomatából vizet akar venni, bedobja az érmét, de az automata elnyeli, és nem adja vissza. Vizet viszont nem ad. Ügyes, mondja erre Kohn bácsi, és elismerően bólogat.
Az adóiroda dolgozója nagyon kedves volt, és más hivatalnokokkal ellentétben nem oktatott ki az állampolgári kötelességek című tantárgyból, hanem együttérző hangon azt magyarázta, hogy ez a Szabály. A Szabály szerint fizetnem kell.
- Pont erre mondom, hogy ügyes - válaszoltam én. - Hogy olyan szabályt hoznak a döntéshozók, ami az állampolgárra nézve tökéletese igazságtalan, ellenben bevételt termel.
Nem akartam a szegény adóirodai hölgy tudomására hozni – elvégre ő nem tehet semmiről, ő egy hivatalnok, aki a munkáját végzi –, szóval nem akartam beleordítani a telefonba, hogy a csalás az csalás, és a csalás azért csalás, mert csalás. Mit nem lehet ezen érteni? Tőlem beszedni gépjárműadót: csalás. Időarányos gépjárműadót beszedni: nem csalás. Mit nem lehet ezen érteni? Elmagyarázta szegény asszony a telefonban, hogy mivel volt a birtokomban autó az év elején, ezért a Szabály szerint az adófizetési kötelezettségem év végéig fönnáll. Kérdeztem tőle, hogy miért nem az új tulajdonos fizet, mire szegény megint elismételte: ez a Szabály. Hogy nem ő fizet, hanem én. De hát miért nem lehet ezen a Szabályon változtatni? Magyarországon hetente hoznak személyekre és intézményekre szabott jogszabályokat, mindannyian látjuk, hogy milyen könnyen megy ez. Kérdeztem az asszonytól, hogy mi lesz, ha nem fizetem be az adót, mire azt válaszolta nagyon kedvesen, hogy szerinte jobban járok, ha betartom a Szabályt.
Elköszöntünk, s azt már nem mondtam neki, hogy ezt az igazságtalan Szabályt nem fogom betartani. Nem és nem. Inkább húzzanak deresre a Dobó tér közepén, és mérjenek ki rám 14 ezer 800 botütést. De feltétlenül szombatra időzítsék a megbotozásomat, ha kérhetem! Előtte még elmennék a piacra Rohlicsek úrhoz lángost enni.
