Előfizetés

Előnászút

Aczél Endre
Publikálás dátuma
2017.04.08. 09:20
Fotó: Fortepan

Úgy éreztem, mondanom kell valamit arról az „előnászútnak” elkeresztelt utazásról, amelyről egy hete futólag tettem említést. Igaz, abban lelőttem már a legjobb poénomat, hogy tudniillik az utolsó napon majdani nejem eladta a szép angol pulóveremet egy várnai utazó cirkusz oroszlánszelídítőinek.

1968 nyara volt, forróság, a szó meteorológiai és politikai értelmében. Épp akkor fejeztük be bölcsészkari tanulmányainkat. Eldöntött dolog volt, hogy néhány viharos év után jövőre összeházasodunk. Erről a szülők is tudtak, akár örültek neki, akár nem. Egy pár voltunk már, nem egyszerűen barátok, bár nem éltünk együtt. Hogy miért választottuk éppen Bulgáriát? A Jóisten a megmondhatója. Talán olvastunk, talán hallottunk valamit a történelmi, Várnától 100 km-re fekvő Neszebar félszigetről meg a Napospartról (Szlancsev brjag), amelynek aranyló homokja van és a Fekete-tenger vize is jó (sós és medúzás, jöttünk rá később). Nyaralni és fürödni akartunk, na meg kirándulni, körülnézni a környéken egy keveset. Az unalmas Várnában egy éjszakát töltöttünk, kicsit járkáltunk a városban, ahol semmi érdekeset nem találtunk. Itt se szállodában voltunk, hanem magánszálláson. Viszont itt fedeztük fel, hogy reggelizni kedvünkre valóan lehet. Ismeretlen, de finom dolgokat. Frissen sült sós-túrós lepényt (banicát), tepsiből (!) kimért friss joghurttal. Fenségesnek találtuk, s onnantól kezdve mindig azt ettük reggelire.

Neszebarba Várnából kétórányi autóbuszozással jutottunk el, hamar találtunk egy szobáztató nénit (olcsón), akinél rendes szállás várt, csak épp angol WC nem volt, hanem egy ún. pottyantós, kint a szőlőskertben. Mari ezt az akadályt könnyen vette, én annál nehezebben. Tudniillik megszoktam, hogy a klozeton mindig olvasok. Namármost a pottyantós ippeg nem erre való, hiszen nincs hová ülni. Én azonban kidolgoztam a megfelelő technikát. Guggoltam, s közben a jobb kezemmel belekapaszkodtam a budi riglijébe, a ballal meg tartottam a kezemben az újságot. A Rabotnicseszko Delo-t, (RD) az ottani párt központi lapját. Bolgárul ugyan nem tudtam, oroszul annál jobban, ilyenformán a szövegből kihámoztam a lényeget. Akkoriban - 1968 augusztusának első napjaiban – minden Csehszlovákiával volt tele. Az RD a Pravda rémtörténeteit mesélte a cseh „ellenforradalomról”. Pokolian felizgatott. Ráadásul volt kivel megosztani a sejtéseimet. Úgy adódott, hogy a tengerparton, ahová naponta egy földnyelven („hídon”) át kisétáltunk a Napospartra, összebarátkoztunk egy fiatal cseh házaspárral, és csakhamar kiderült, hogy a férj a csehszlovák néphadsereg századosa. Oroszul társalogtunk, és a férfi nem csinált titkot belőle, hogy szerinte a Vörös Hadsereg be fog vonulni hozzájuk, rendet csinálni. Ránk ijesztett. De pár nap múltán - alighanem parancsot kapott otthonról – búcsúzkodni kezdett, mondván, nekik sajnos menniük kell haza. Hogy miért, nem mondta. Vagy valamit füllentett a gyerekeikről. Aztán még napokig a fülünkbe csengett: „..be fognak vonulni”.

De az még arrébb volt. Nos, az akkori Napospart és Neszebar még csak nem is hasonlított azokra az információkra és képekre, amiket ma lehet az interneten látni. Szállodák alig voltak, azok is kopottak. Tengerparti büfések, grillezők, halsütők még kevésbé. Én egyetlen egy állami büfére emlékszem és zöldség-gyümölcs árusokra. „Bolgár étrendet” csináltunk magunknak. Rettentő sok salátát ettünk (paprika, paradicsom, hagyma, padlizsán), mindet joghurttal megöntözve. Még több gyümölcsöt, főként őszibarackot és dinnyét. Húst alig-alig. Itt ismertük meg a sopszkát, azzal általában jól is laktunk. Mellbe vágott, amikor bent a „városban” láttuk, hogy a helyiek nagy tepsikben viszik a pékhez (kemencébe) a paprika-paradicsom-hagyma-bárányhús egyveleget – mint hajdanán a zsidók a sóletet. Csorgott a nyálunk, de senki nem hívott meg ilyen finomságra. Az egyetlen parti szálloda étterme se kínált hasonlót, tehát salátáztunk. Én meg ittam az addig nem ismert ánizspálinkát, a masztikát meg a vörösbort (gamza), amelyet a bolgár kommunistáknak épp úgy sikerült elk..niuk, mint magyar testvéreiknek a hagyományosan jó borokat. (A gamzát még Moszkvából ismertem, amiképp a bolgár cigarettákat is.)

Útban Neszebar felé, két dolgot ígértem meg Marinak. Hogy elviszem a „Csucsurába”, amely annak idején híres étteremnek számított; s hogy elzarándokolunk Balcsikba, megnézni a hajdani román királyné palotáját (Balcsik 1940-ig része volt Nagy-Romániának). Egyikből se lett semmi, Mari évekig számon kérte rajtam, igaz, mindig röhögve. Ehelyett – balvégzet! – kitaláltam, hogy hajókázzunk egyet Neszebartól délre, Burgasz - Várnánál is szürkébb - kikötővárosa és Szozopol között. A kis hajó sajnos nem „az álmok tengerén” himbálózott, hanem rettenetes viharba került. Mari olyan tengeri betegséget kapott, hogy azóta - 50 éve - fél hajóra szállni. Mi tagadás, én is összecsináltam magam a félelemtől. Többet nem is kirándultunk, hacsak nem számítom az obzori öblöt, ahol találtunk egy sziklás, gyönyörű homokpartot (ember sehol), ám olyan forróság volt, hogy amint kiléptünk a gumipapucsból, a homok leégette a lábunkat, minek utána óriási káromkodások közepette elmenekültünk a helyszínről. Végleg lehorgonyoztunk a Naposparton, legfeljebb Neszebar műemlékeit nézegettük, és semmiségeken állandóan összevesztünk. Mari egyszer ott is hagyott, szó nélkül. Órákig kellett várnom, míg előkerült, látta, hogy nagyon megriadtam, ettől megenyhült, és a nap úgy végződött, ahogy előnászutasoknál szokott.

Végszó. Hazafelé megálltunk Nagyváradon, anyám unokatestvérénél, Molnár Sándor borbélymesternél. A családnak ezt a felét soha nem láttam. Imádni valóan kedvesek voltak, náluk ettem először padlizsánkrémet (vinetét), amely akkor idehaza még nem létezett; és a fiaik vittek el olyan zenés filmekre (Cliff Richard, Adriano Celentano), amiket akkor Magyarországon nem vetítettek. (Vajon miért?) Amikor hazaértünk, már csak pár nap volt a csehszlovákiai megszállásig, amelyben Ceausescu nem vett részt. Viszont volt annyi esze, hogy a bevonulás után épp Nagyváradon kampányoljon, s ezért olyan népszerű lett a magyarok körében, mint se előtte, se utána.

Thomas Doll: Már nem mi vagyunk a favoritok

Már nem a Ferencváros a bajnoki cím első számú esélyese, s ezt a bajnokcsapat vezetőedzője, Thomas Doll is pontosan tudja. A német szakember ennek ellenére minden hátralévő mérkőzést megnyerne csapatával, hogy újra nemzetközi kupaselejtezőben szerepelhessenek. A tréner szerint Bognár István lövőtechnikája kiemelkedő az élvonalban, a sajtótájékoztatókon megfogalmazott – néha velősebb – véleményeivel pedig ameddig nem személyeskedő vagy sértő, nem árt senkinek.

-Alig néhány hét leforgása alatt harmadszorra találkoznak a Diósgyőrrel, ezúttal bajnoki mérkőzésen. A kupában szerzett tapasztalatok és a tabellán elfoglalt helyezés alapján kijelenthető, hogy hazai pályán egy magabiztosabb győzelem is összejöhet?

-Elsősorban azon kell elgondolkodnunk, hogy az első félidőben jobban szerepeljünk, mint a legutóbbi mérkőzéseinken. Nagyobb labdabiztonsággal kell játszanunk már az első percektől kezdve, kevesebb hibával. Ha ez megvan, adódhatnak gólhelyzeteink, hiszen tudjuk, hogy mivel kerekedhetünk az ellenfelünk fölé. Igaz, hogy legutóbb gólnélküli döntetlent értünk el a DVTK ellen (kedden a Magyar Kupa negyeddöntőjének második mérkőzésén – a szerk.), de szerintem a látottak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy nekünk volt több helyzetünk. Abban a pillanatban, hogy nagyobb a labdabiztonság, s a játékosaim gyorsabban gondolkodnak, azonnal meglátszik, hogy más képet mutat a csapat játéka.

-A DVTK elleni lesz a 101. magyarországi bajnoki mérkőzése. Ha az első 100 meccs alapján mérleget vonunk a magyar futballal kapcsolatban, mit emelne ki?

-Nagy általánosságban szerintem elmondható, hogy mióta Magyarországon dolgozom, a legtöbb magyar csapat jobb lett. Azzal, hogy kisebbre szűkítették a mezőny, talán a minőség is javult egy kicsit. Egyébként sok gyönyörű pillanatot éltem meg eddig a Ferencváros edzőjeként. Lehet, hogy az idei szezonban kevesebb ilyenben volt részem, mint a korábbi években, hiszen ebben az idényben több olyan terület volt, ahol változtatnunk kellett. Volt néhány játékos, - köztük több újonnan szerződtetett futballista - akik nem úgy fejlődtek tovább, ahogyan azt elképzeltük, illetve hozzá kell tennem azt is, hogy meghatározó játékosok távoztak. Részben ennek is köszönhető, hogy a játékunk úgy néz ki, ahogy.

-A Magyar Kupában pillanatnyilag minden esélyük megvan a címvédésre, a bajnokságban viszont a Honvéd-meccs után már-már jelentős a lemaradás. Ön szerint elérhető még a bajnoki cím?

-Szeretnénk győzni a hátralévő mérkőzéseinken, hiszen arra semmi garancia nincsen, hogy megnyerjük a Magyar Kupát, s azzal kivívjuk az Európa-liga szereplés jogát. Ha megnézzük az idei szezonban a teljesítménygörbét, bizony eléggé ingadozott: sok mélység és kiugrás volt, ám úgy gondolom, a tabella nem hazudik. Nem egy-két ponttal vagyunk ugyanis lemaradva. Ezt saját magunknak köszönhetjük, nem voltunk annyira stabilak az idén. A Honvéd elleni mérkőzés előtt még megvolt az esélyünk, hogy közelebb kerüljünk, jelenleg viszont mérkőzésről mérkőzésre készülünk, hiszen mindet szeretnénk megnyerni. Valószínűleg most nem mi vagyunk a bajnoki favoritok: sajnos nem volt elég stabil a teljesítményünk.

-Az újabb DVTK elleni mérkőzésen ismét volt csapata ellen készülhet a télen szerződtetett Bognár István, akinek az utóbbi hetekben több játéklehetőséget adott, mint a tavaszi szezon kezdetén. Hogyan értékelné István edzésmunkáját, hozzáállását, illetve miben kell fejlődnie a játékosnak ahhoz, hogy stabil kezdőjátékos lehessen?

-Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az egész mezőnyben neki van a legjobb lövőtechnikája. Nagyon jól megjátssza a labdákat, fontos viszont, hogy a játékába dinamikát vigyen. Fontos továbbá, hogy a labdavesztéseknél nagyobb nyomást kell helyeznie az ellenfél játékosára, ebben a tekintetben még „túl kedves”. Különben kiváló játékos, nem véletlenül szerződtettük.

-Az újságírók többsége alighanem kedveli Thomas Doll megnyilatkozásait, hiszen tud olyat mondani, amit aztán ki lehet tenni a címlapokra, címoldalakra. A Honvéd-meccs értékelése kapcsán például azt mondta a játékosaira: úgy futottak, mint a tyúkok az istállóban. Készül esetleg ezekkel a „beszólásokkal”, hogy akár a klubra irányítsa a figyelmet vagy ezeket abszolút az indulat szüli?

-Utólag a legtöbbször tudom, hogy jobb lett volna megtartani magamnak a véleményemet, hiszen előfordult már többször, hogy rosszul mondtam valamit, s „beégtem”. Egyszerűen ilyen vagyok. Nem biztos, hogy ez mindig jó, de ha valami nyomja a szívem, azt úgy hiszem, ki kell mondani. Néha ezek azért pozitív vagy jó dolgok, amelyek alapján el lehet indulni valamilyen irányba. Természetesen elfogadom, hogy ez nem mindig és nem mindenkinek fog tetszeni, ám úgy gondolom, hogy addig, ameddig ez nem személyeskedő vagy övön aluli egy-egy észrevételem, addig nem árt senkinek.

Thomas Doll: Már nem mi vagyunk a favoritok

Már nem a Ferencváros a bajnoki cím első számú esélyese, s ezt a bajnokcsapat vezetőedzője, Thomas Doll is pontosan tudja. A német szakember ennek ellenére minden hátralévő mérkőzést megnyerne csapatával, hogy újra nemzetközi kupaselejtezőben szerepelhessenek. A tréner szerint Bognár István lövőtechnikája kiemelkedő az élvonalban, a sajtótájékoztatókon megfogalmazott – néha velősebb – véleményeivel pedig ameddig nem személyeskedő vagy sértő, nem árt senkinek.

-Alig néhány hét leforgása alatt harmadszorra találkoznak a Diósgyőrrel, ezúttal bajnoki mérkőzésen. A kupában szerzett tapasztalatok és a tabellán elfoglalt helyezés alapján kijelenthető, hogy hazai pályán egy magabiztosabb győzelem is összejöhet?

-Elsősorban azon kell elgondolkodnunk, hogy az első félidőben jobban szerepeljünk, mint a legutóbbi mérkőzéseinken. Nagyobb labdabiztonsággal kell játszanunk már az első percektől kezdve, kevesebb hibával. Ha ez megvan, adódhatnak gólhelyzeteink, hiszen tudjuk, hogy mivel kerekedhetünk az ellenfelünk fölé. Igaz, hogy legutóbb gólnélküli döntetlent értünk el a DVTK ellen (kedden a Magyar Kupa negyeddöntőjének második mérkőzésén – a szerk.), de szerintem a látottak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy nekünk volt több helyzetünk. Abban a pillanatban, hogy nagyobb a labdabiztonság, s a játékosaim gyorsabban gondolkodnak, azonnal meglátszik, hogy más képet mutat a csapat játéka.

-A DVTK elleni lesz a 101. magyarországi bajnoki mérkőzése. Ha az első 100 meccs alapján mérleget vonunk a magyar futballal kapcsolatban, mit emelne ki?

-Nagy általánosságban szerintem elmondható, hogy mióta Magyarországon dolgozom, a legtöbb magyar csapat jobb lett. Azzal, hogy kisebbre szűkítették a mezőny, talán a minőség is javult egy kicsit. Egyébként sok gyönyörű pillanatot éltem meg eddig a Ferencváros edzőjeként. Lehet, hogy az idei szezonban kevesebb ilyenben volt részem, mint a korábbi években, hiszen ebben az idényben több olyan terület volt, ahol változtatnunk kellett. Volt néhány játékos, - köztük több újonnan szerződtetett futballista - akik nem úgy fejlődtek tovább, ahogyan azt elképzeltük, illetve hozzá kell tennem azt is, hogy meghatározó játékosok távoztak. Részben ennek is köszönhető, hogy a játékunk úgy néz ki, ahogy.

-A Magyar Kupában pillanatnyilag minden esélyük megvan a címvédésre, a bajnokságban viszont a Honvéd-meccs után már-már jelentős a lemaradás. Ön szerint elérhető még a bajnoki cím?

-Szeretnénk győzni a hátralévő mérkőzéseinken, hiszen arra semmi garancia nincsen, hogy megnyerjük a Magyar Kupát, s azzal kivívjuk az Európa-liga szereplés jogát. Ha megnézzük az idei szezonban a teljesítménygörbét, bizony eléggé ingadozott: sok mélység és kiugrás volt, ám úgy gondolom, a tabella nem hazudik. Nem egy-két ponttal vagyunk ugyanis lemaradva. Ezt saját magunknak köszönhetjük, nem voltunk annyira stabilak az idén. A Honvéd elleni mérkőzés előtt még megvolt az esélyünk, hogy közelebb kerüljünk, jelenleg viszont mérkőzésről mérkőzésre készülünk, hiszen mindet szeretnénk megnyerni. Valószínűleg most nem mi vagyunk a bajnoki favoritok: sajnos nem volt elég stabil a teljesítményünk.

-Az újabb DVTK elleni mérkőzésen ismét volt csapata ellen készülhet a télen szerződtetett Bognár István, akinek az utóbbi hetekben több játéklehetőséget adott, mint a tavaszi szezon kezdetén. Hogyan értékelné István edzésmunkáját, hozzáállását, illetve miben kell fejlődnie a játékosnak ahhoz, hogy stabil kezdőjátékos lehessen?

-Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az egész mezőnyben neki van a legjobb lövőtechnikája. Nagyon jól megjátssza a labdákat, fontos viszont, hogy a játékába dinamikát vigyen. Fontos továbbá, hogy a labdavesztéseknél nagyobb nyomást kell helyeznie az ellenfél játékosára, ebben a tekintetben még „túl kedves”. Különben kiváló játékos, nem véletlenül szerződtettük.

-Az újságírók többsége alighanem kedveli Thomas Doll megnyilatkozásait, hiszen tud olyat mondani, amit aztán ki lehet tenni a címlapokra, címoldalakra. A Honvéd-meccs értékelése kapcsán például azt mondta a játékosaira: úgy futottak, mint a tyúkok az istállóban. Készül esetleg ezekkel a „beszólásokkal”, hogy akár a klubra irányítsa a figyelmet vagy ezeket abszolút az indulat szüli?

-Utólag a legtöbbször tudom, hogy jobb lett volna megtartani magamnak a véleményemet, hiszen előfordult már többször, hogy rosszul mondtam valamit, s „beégtem”. Egyszerűen ilyen vagyok. Nem biztos, hogy ez mindig jó, de ha valami nyomja a szívem, azt úgy hiszem, ki kell mondani. Néha ezek azért pozitív vagy jó dolgok, amelyek alapján el lehet indulni valamilyen irányba. Természetesen elfogadom, hogy ez nem mindig és nem mindenkinek fog tetszeni, ám úgy gondolom, hogy addig, ameddig ez nem személyeskedő vagy övön aluli egy-egy észrevételem, addig nem árt senkinek.