Szíria;légitámadás;Donald Trump;Homsz;Bassár el-Aszad;

2017-04-10 07:34:00

Trump már nem fogja vissza magát

Már a csütörtöki légitámadás jelezte, hogy fordulat körvonalazódik Donald Trump amerikai elnök Szíria politikájában, az Egyesült Államok ENSZ nagykövete vasárnapi nyilatkozatában már kategorikusan kijelentette: Aszadnak mennie kell.

Az amerikai vadászgépek Aszad elnök hadseregének az egyik, Homsz közelében lévő támaszpontjára, Sajrátra mértek megtorló légicsapást múlt csütörtökön. Azért ez a támaszpont lett a célpont, mert feltételezések szerint erről a repülőtérről indultak azok a gépek, amelyek végrehajtották a mérgesgáz-támadást Hán Sejkún település ellen.

Trump mindeddig rendkívül visszafogott volt Szíria ügyében, de hivatalba lépése után egyértelművé vált, adminisztrációjának több tagja is elmondta, hogy az új washingtoni vezetés számára nem prioritás Aszad elnök félreállítása. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter még a légicsapás után, szombaton is úgy nyilatkozott, hogy Washington számára a legfontosabb az Iszlám Állam (IS) legyőzése, igaz, már hozzátette, hogy terrorcsoport fenyegetésének csökkenése után „közvetlenül a szíriai helyzet stabilizálására fordíthatjuk a figyelmünket". Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta a politikai rendezés elkezdésének fontosságát és hozzátette, hogy ezekhez a tárgyalásokhoz szükség lesz Bassár el-Aszad és a szövetségesei támogatására is.

Nikki Halley amerikai ENSZ-nagykövet egy, a CNN televízióban sugárzott interjújában viszont már úgy fogalmazott, hogy a Trump-kormányzat egyik elsődleges célja a rendszerváltás Szíriában, valamint az Iszlám Állam legyőzése, az iráni befolyás visszaszorítása Szíriában és az elnök megbuktatása. "Nem látunk lehetőséget a békére Szíriában, amíg Aszad ott van", fogalmazott Halley. Március 30-án még Halley is más álláspontot képviselt. Ekkor az ENSZ székházban újságíróknak nyilatkozva kijelentette: “Washington prioritása többé nem az, hogy itt ücsörögjünk és Aszad elmozdításán törjük a fejünket” – mondta a diplomata. Hozzátette: “nem szükségszerűen oly módon kell Aszad elnökre összpontosítani a figyelmet, ahogyan azt az előző amerikai kormányzat tette”. Aszad elnök jövőjéről a szíreknek kell dönteniük, Washington mindenképpen politikai megoldást szeretne a szíriai konfliktus megoldásához.