Komoly publikációk jelennek meg itt-ott a világban intellektuális kapacitásunk csökkenéséről – írja a Le Nouvel Observateur. Ezek a tanulmányok azt bizonygatják, hogy a „diadalmas 50-es éveknek” vége. James Flynn új-zélandi kutató azzal vált híressé, hogy kimutatta: az 1950-es évektől kezdve az IQ az összes fejlődő országban emelkedett. Az életkörülmények, a táplálkozás, az oktatás javulása nagy szerepet kapott ebben. A több mint 30 országból összegyűjtött adatokból származó megállapítást az egész tudományos közösség elfogadta. A 21. század fordulóján azonban megjelent néhány írás, amely az IQ csökkenését jelezte. A cikkek egy részét magukat „elkötelezettnek” jegyző csoport írta. Éppen ezért módszerük objektivitása megkérdőjelezhető, vitatható adatokra támaszkodnak és állásfoglalásuk világosan ideológiai.
Diploma és IQ
Richard Lynn brit pszichológus, aki tanulmányt írt az IQ csökkenéséről Franciaországban, meg van győződve arról, hogy az intelligencia nem faj- és társadalmi hovatartozás szerint változó. Edward Dutton, a tanulmány társszerzője szerint minél intelligensebb valaki, annál kevesebb utódot nemz és ez évszázadok alatt az általános intelligencia csökkenésével jár. „Elég látni, hogy mi történik a világban, hogy megbizonyosodjunk arról: egyre ostobábbak vagyunk” – mondta Dutton.
Csakhogy ezekből csak egyetlen, valóban megfigyelhető tény van: a diplomásoknak összességükben valóban kevesebb gyermekük van. De egy diplomás gyereke nem feltétlenül intelligensebb, mint egy nemdiplomásé.
„Az intelligencia örökletessége nincs bizonyítva, évtizedekig folytak kutatások különböző környezetben nevelkedő ikerpárok tagjairól és fogadott gyerekekről a DNS és a társadalmi környezet szerepére vonatkozóan, de csak annyit sikerült megtudni, hogy ezek kombinálódnak. De hogy milyen folyamatokon keresztül vagy milyen arányban, az rejtély maradt. Az sem derült ki, hogy a gének szerepe nagyobb lenne, mint a környezeté” – állapította meg a Nouvelobs kérdésére Barbara Demeinex endokrinológus.
Eredmények csapatmunkában
Tézisük hitelesítése érdekében azok, akik IQ-nkat csökkenni vélik, számtalan tesztet csináltattak. Általános iskolásokat, középiskolásokat, katonai szolgálatot teljesítőket teszteltek. És nem számít, hogy a kapott adatok nem összehasonlíthatók, vagy nem reprezentatívak, rávetik magukat azokra, akiknek az IQ-ja nem éri el a kívánt magasságot. A franciákról például a tanulmány mindössze 79 felnőtt tesztelése alapján vonta le a következtetést! Az egyik ilyen teszt különösen felhívta magára a figyelmet. A címe: Intelligensebbek voltak-e nálunk a viktoriánusok? Grafikákkal és táblázatokkal igyekeznek bizonyítani, hogy a nyugatiak IQ-ja szabadesésben csökken a 19. század óta. Michael Woudley, a svédországi Umea egyetem pszichológusa, az ominózus cikk egyik szerzője így magyarázta munkájukat: „Azt akartuk megtudni, hogy a viktoriánus korban, amelyben a zsenik és a feltalálók száma sokkal nagyobb volt, mint ma, tehetségesebbek voltak-e a maiaknál?” Rögtön felmerül az ellenvetés: hogy lehet a zsenik és a feltalálók számából ilyen következtetést levonni, különösen egy olyan korban, mint a miénk, amikor – mindenekelőtt a természettudományokban – egyre inkább csapatmunkának köszönhetők az új felfedezések? Ezt mutatja például, hogy 2000 óta mindössze kétszer – 2010-ben és 2016-ban fordult elő, hogy az orvosi Nobel-díjat egyetlen tudós kapta, 10 alkalommal három, ötször pedig két kutató osztozott rajta, és feltehetően egyikük sem egyedül kísérletezett magánlaboratóriumába zárva.
Még abszurdabb, hogy ami a szerzők módszerét illeti, az összehasonlításhoz a pszichológus Francis Galtonra, Darwin unokaöccsére támaszkodnak, aki az intelligencia és az öröklődés összefüggéseivel foglalkozott. Ez a 19. századi tudós meg volt győződve arról, hogy egy stimulációra való reagálás gyorsaságával mérni lehet az intelligenciát. Vásárokban szólított meg és kért fiatalokat, hogy kapjanak el egy-egy feldobott tárgyat és ennek alapján következtetett IQ-juk állapotára.
A legelfogadottabb szakértő, James Flynn szerint mindez nagymértékű leegyszerűsítés. Maga Woudley is elismeri, hogy az anyag különbözősége is megváltoztatja a reakcióidőt. De kitart álláspontja mellett és más összehasonlításokkal próbálkozik. Például az amerikai hadseregben használt szókincs gazdagságából, az összetett szavak használatából méri az intelligencia fokát, hogy ismételten bizonyítsa annak csökkenését. Na mármost, nem kell ahhoz pszichológusnak lenni, hogy a hadsereg, mint olyan, sehol a világon nem tartozik az entellektüellek gyülekezetéhez.
Átlagos IQ-szintek a világ egyes országaiban
Nem minden zseni intelligens
A nagy kérdés végül is, hogy mivel lehet helyesen mérni az IQ-t. A szókincs gazdagsága csak bizonyos készségekre világít rá. Flynn szerint a tesztek csak bizonyos jártasságot jeleznek, amelyekre az adott korban az iskola vagy a társadalom készít fel.
Ma inkább absztrakt kompetenciánk iránt van érdeklődés, például, hogyan, mennyire képes valaki kategóriák szerint csoportosítani bizonyos elemeket. 1900 körül a korszak által igényelt praktikus kérdések domináltak: egy szerszám használata, egy termény-betakarítás megszervezése. Ha akkor megkérdezik egy gyerektől, hogy mi a közös a nyúlban és a kutyában, azt válaszolja, hogy a kutyával vadásznak a nyúlra. Ma a válasz, hogy mindketten emlősök, mert fontossá vált az absztrahálás, és a dolgok kategorizálása legalább annyira, mint a használatuk.
„Egyébként nem minden zseninek magas az IQ-ja, még csak nem is garancia ez az iskolai vagy szakmai sikerre. Kockázatos az IQ-t bármilyen sikerhez kötni” – mondja Sylvie Chockron, a francia nemzeti tudományos kutatási központ igazgatója, a Mérhető-e az intelligencia? című könyv szerzője.
Hogyan mérhető, hogy intelligensebbek vagy butábbak leszünk-e az idők folyamán? Flynn hosszú ideje próbál erre választ találni. Végül is odajutott, hogy „mindenki meg tudja oldani az egyszerűbb feladatokat, legyenek azok logikaiak vagy matematikaiak. A magas IQ-val rendelkezők viszont minden területen a komplexeket is. „Ha az IQ általános szintje 50 év alatt emelkedett vagy csökkent volna, ugyanezt a tendenciát észlelhetnénk a komplex kérdéseknél is, de erről szó sincs. Egyeseknél emelkedik, másoknál csökken, a legvalószínűbb, hogy egészében stabil marad.”
Flynn ezzel együtt aggódik a vegyi szennyezés miatt, mivel bizonyított, hogy károsan hat a gyerekek agyára. „Az agy olyan, mint az izom, ahogy használják, úgy lesz alkalmas ilyen vagy olyan teljesítményre. Például a londoni taxisfőrök, akik megszokták, hogy mentálisan navigáljanak egy bonyolult úthálózatban, nagyobb hippokampusszal (szerepe van az emlékezet működésében és a térbeli tájékozódásban - szerk.) rendelkeznek az átlagnál. De vajon a GPS elterjedésével mi marad meg ebből?
