Láttam, hallottam... - Moulin Rouge-ból teátrum

Teátrum, a Budapesti Operettszínház égisze alatt. Ott van a túldíszített, mégis szép falakba beivódva a fülledt erotika. Bár a szeparék elhúzható bársonyfüggönyei eltűntek, pedig a Csárdáskirálynőben nem véletlenül mondja Miska főpincér, hogy „szeparé, diszkrét félhomály, meg ez, meg az.” Arra a bizonyos „meg ez meg az”-ra már nincs lehetőség, ahogy kéjhölgyeket sem véltem felfedezni, és olyan táncoslányokat sem, akik nem feltétlenül csak egy táncra kaphatók. Tulajdonképpen hiányoznak, hozzátartoztak a hely szelleméhez, ahhoz, hogy egy éjszakai lokál kaland a vendég számára, mondén világ, kiszámíthatatlan elemekkel, bizonyos mértékig bűnbarlang is, ahol lehet vétkezni.

Gyönyörű a felújított épület Fotó: Bíró András

Mindez megjelenik a Csárdáskirálynő orfeumi jeleneteiben, aminek most a nálunk még soha be nem mutatott amerikai Broadway változatát adják, amit száz éve, 1917-ben állítottak először színpadra New Yorkban. Persze mind a szöveg, mind a zene maira hangszerelt Kerényi Miklós Gábor rendezésében, a történet pedig egy Monte-Carlo-i kaszinóba került át. Zordon anya helyett ugyancsak zordon, de álszenten kujon grófi atya, Szabó P. Szilveszter kiváló megszemélyesítésében, nem engedi rangon alul a Lévai Enikő által játszott dizőzhöz menni a Barkóczi Sándor alakította fiát. Még egy álruhás herceg is adódik, György-Rózsa Sándor markánsabb, nyersebb, őszintébben kiboruló az átlag bonvivánoknál. Kerényi Miklós Máténak is van egy hatásos kiborulása, pénzét ruletten elvesztő szenvedélybetegként, meg férjként is, Szendy Szilvi feleségként korholja rendesen. Még a fasizmus is felsejlik, de ez csöppet sem befolyásolja a mindenki boldogságával járó happy andet.

Sok munka, kísérletezési kedv van a produkcióban, aminek fokozottan terepe lehet a nagy küzdelmek árán létrejött teátrum. Az a legnagyobb happy and, hogy végre megnyílhatott.