Esterházyból hagyomány lesz

Publikálás dátuma
2017.04.25. 07:46
Szabó Gábor
A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi Esterházy-konferenciát rendez csütörtökön az Akadémia helyi székházában. A két szervező Szilágyi Zsófia és Szabó Gábor oktató szerint megkerülhetetlen a hagyomány kifejezés.

Az Esterházy Péterről szóló szegedi nemzetközi irodalmi konferencia címében azt állítják, hogy az író életművének befogadásában most egyszerre van/lehet jelen a hagyomány és a fordulópont? Mire alapozzák ezt?

Szilágyi Zsófia

Szilágyi Zsófia

Szilágyi: Mindig egyszerre volt jelen ez a kettőség Esterházy esetében: miközben ő maga volt a fordulópont, a magyar próza megújítója, a prózafordulatnak nevezett jelenség legfontosabb képviselője, azt még szinte fel sem mértük, mekkora szerepe volt a magyar irodalmi hagyomány újrarendezésében. Azt sokat szokták emlegetni, hogy lemásolta az Iskola a határont, hogy bátyánknak nevezte Kosztolányit, azt sokkal kevésbé, ahogyan a Mikszáth- vagy a Móricz-újraolvasáshoz is hozzájárult: én az utóbbiról fogok is beszélni a konferencián. És egy lezárult életmű már maga is, egészében, hagyománnyá válik – azt próbáljuk most felmérni, miként nézhetünk szembe ezzel a tradícióval

Hatott, és ha igen mennyire, a határon túli kortárs magyar irodalomra Esterházy Péter prózája és vele irodalomszemlélete? Kérdezem ezt azért is, mert a konferencia előadói között szép számmal találni nem magyarországi előadókat. Érkeznek kutatók Kolozsvárról, Nyitráról és Mariborból.

Szilágyi: Olyan szerző volt, akinek az esetében magától értetődő nemzetköziségben kell gondolkodnunk, ezért is törekedtünk rá, hogy a konferencián legalább a kelet-európai régió és Esterházy viszonyára külön figyelmet fordítsunk

Mit lehet ma tudni, mennyire tartósan íródik bele az irodalmi hagyományunkba az a prózafordulat, amely az 1970-es évek végén az írónak is köszönhetően lezajlott nemzeti irodalmunkban?

Szabó Gábor

Szabó Gábor

Szabó: Hát, jósolni nehéz, az irodalmi kánonok jövőbeli működése nagyjából kiszámíthatatlan. A hagyományozódást sok más szempont mellett jócskán befolyásolja az a társadalmi, ideológiai, kulturális környezet, közeg, amelyben az új szövegek születnek. Az a fajta szövegirodalom, amelynek eljárásait, nyelvhasználatát Esterházy teremtette meg annak idején – a posztmodern játékos szabadságával együtt – , mintha némiképp kevéssé lenne jelen a fiatal prózában. A visszarendeződni látszó ideológiai-kulturális térben a szerzők talán inkább olyan „ügyek” kapcsán szólalnak meg, amelyek – mint az idegenség, a testpolitika, a kisemmizettek, a nyelv nélküliek – a jelenlegi hatalmi térben emancipációra szorulnak. Ezzel együtt Esterházy nyelvi forradalma szinte felmérhetetlen erejű, már csak amiatt is, mert nem csupán az irodalmi mozgásirányokat változtatta meg, hanem befolyásolta a közbeszéd nyelviségét is.

Mindketten egyetemi oktatók. Hogyan tapasztalják, mennyit olvas egy mai egyetemista Esterházyt? Régebben egy bölcsészkari kollégiumi szoba vagy egy albérlet elképzelhetetlen volt Esterházy gyűröttre olvasott könyvei nélkül. Ez változott? Mást jelent ma a Termelési-regény és a Kis Magyar Pornográfia?

Szabó: Mást. A Termelési regény gyilkos iróniájának érzékeléséhez szükségeltetett egyfajta zsigeri tudás a Kádár-rendszer bornírt, ostoba és pitiáner működéséről. Nagyon sok olyan kód, utalás szövi át a művet, amely ennek a valamikori közös tudásnak köszönheti a működését. A KMP annyiban jobban emészthető talán, hogy a hatalom pornográf működésének rajza a jelen felől könnyebben megközelíthető a fiatalok számára.

Szilágyi: Ugyanakkor a hallgatók is megérzik a személyes szabadságnak azt az elemi örömét, ami a regények csodálatos nyelvezetéből árad, illetőleg a nevetés, az irónia erejét, amellyel megmutatható, hogy a hatalom nem félelmetes, hanem: hülye.

Formieren the big dallam

Publikálás dátuma
2017.04.25. 07:45
Reggeli ima - A zenekar rézfúvósai játékával kezdődik a próba, ami mindig Bach-korállal indul, akár egy reggeli ima FOTÓ: STILL
Egyetlen dolog jobb, mint a Budapesti Fesztiválzenekart hallgatni: benne ülni. Az egyetemes zenetörténet szempontjából persze az az optimális, ha nem csinálok semmit, csak megbújok csendben – merengek a BFZ óbudai próbaterme előtt. Ám hamar kiderül, naivabb vagyok, mint az egyszeri hegedűművész, aki elkezdte tanulni Brahms D-dúr hegedűversenyét.

Dénes Roland timpaniművész hangszerének fedezékében keresek helyet magamnak. A terem – pontban tíz órakor – egy szempillantás alatt elcsendesedik: belép az ajtón Fischer Iván. Egyetlen számot mond be csupán, s a rézfúvósok játszani kezdenek: a Fesztiválzenekar minden próbája egy Bach-korállal indul. Olyan ez, mint a reggeli imádság: a feladatra hangolja a lelket.

Csakhogy amikor átadnám magam a műélvezetnek, Fischer az ajtófélfa mellé húzódik, s a pulpitusra valaki más lép: Philipp György karnagy.

Értetlenségemet látva megsúgják: a Fesztiválzenekar a nagy sikerre való tekintettel rendszeresítette az énekprodukciót a koncert végi ráadásban: mindig az adott műsorhoz illő dalmű dukál. Most egy francia barokk darabot kezdünk tanulni. Bazsinka József tubás kaján vigyorral nyújtja át az ötszólamú kottát. Itt a potyautasnak is dolgoznia kell. Ha riportot akar, tessék énekelni. Fischer helyeslőn bólint.

„Nem minden együttes képes arra – írta a múlt évadban a The Times kritikusa –, mint a Budapesti Fesztiválzenekar: úgy befejezni egy hangversenyt, hogy kórusba rendeződve elénekeljen néhány a cappella Brahms-kórusművet.” Pechemre a Fesztiválzenekar igen.

Fischer Iván karmester FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Fischer Iván karmester FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Tizenegykor jön Fischer. Ha a zenélés sport lenne, ez átmozgató edzés: apró finomítások, minden flottul megy. Svájci óra, svéd csapágy – ezek jutnak eszembe, miközben figyelem azt a profizmust, amivel Fischer legkisebb rezdüléseire reagálnak a muzsikusok. A karmester három nyelven instruál, mégsem értek egy büdös szót sem: szótöredékek hangzanak el csupán, s mégis mindenki tudja, mit akar azzal közölni, hogy formieren the big dallam. „Nem az a lényeg, hogy újra meg újra eljátsszuk a művet, hanem hogy közben mitől javul. Hogy a mondataim mire fókuszálják a figyelmet. Mintha valaki írni tanulna, s az, amit én mondok, csupán annyi: lazítsd ki a könyököd, nem kell olyan közelről nézni a papírt.”

Maradunk a franciáknál, de ugrunk néhány száz évet: Debussy, Ravel, Satie a menü. Az utóbbi alkotta meg a bútorzene – musique d’ameublement – fogalmát, az olyan muzsikáét, amelyre nem kell különösebben figyelni, egyszerűen csak karaktert ad a térnek. Satie Gymnopedie-it hallgatni Debussy hangszerelésében és a BFZ előadásában olyan érzés, mint bebújni egy nagy szekrénybe, csupa jóillatú, puha ruha közé.

„A zenekar saját hangja olyasmi, mint a karizma – magyarázza a szünetben Fischer. – Akkor van meg, ha valaki őszinte. Ha a produkció mögött nincsenek megfontolások, ha gátak és kontroll nélkül játszik.”

Szünetben segítek megtartani egy fémrudat, amíg szigetelő szalaggal vonja be Herboly László ütőművész, hogy ne szóljon olyan élesen. Majd hallani fogom, miért, nyugtat meg. És igaza van.

A CEU rektora uniós biztosokkal tárgyalt Brüsszelben

Publikálás dátuma
2017.04.24. 22:47
Michael Ignatieff FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
Uniós biztosokkal tárgyalt Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora hétfő délután Brüsszelben.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint az elnök-rektor Frans Timmermans-szal, az Európai Bizottság első alelnökével és Carlos Moedas kutatásért, innovációért és tudományért felelős uniós biztossal egyeztetett "a CEU-val kapcsolatos közelmúltbeli magyarországi politikai és jogi fejleményekről". A közlemény szerint Moedas ismételten aggodalmát fejezte ki a törvénnyel kapcsolatban, és elkötelezettségét fejezte ki a tudományos kutatás szabadsága mellett. Ignatieff kedden részt vesz egy, a CEU jövőjével foglalkozó rendezvényen az Európai Parlamentben, amelyen a négy legnagyobb frakció is képviselteti majd magát.

Szerző