A parancsuralmi érvényű szocialista realizmus fojtogatása, a hatalomnak behódoló társak és kollégák gyávasága, az ellenségnek kikiáltott művész alkotói lendületének ellehetetlenítése ismerős nekünk.
Andrzej Wajda Emlékképek című filmje, bár nevezték, nem került be az idei Oscar-jelöltek ötös válogatásába, de ez nem vesz le abból a tényből, hogy életművének fontos darabja. Művészi hagyaték, örökül hagyott üzenet a megtörhetetlen művészi tartásról.
Andrzej Wajda tavaly halt meg, már életében az európai film klasszikusa lett. A 90 évesen forgatott utolsó filmje méltó lezárása egy filmtörténeti súlyú sorozatnak: ahogy A márványember, a Vasember majd a Walesa – A remény embere című filmjeiben a kétkezi embereket képviselő hős megharcolja a maga harcát a sztálini típusú elnyomó gépezettel szemben, az Emlékképek az alkotói szabadságát és világlátását védelmező művész küzdelmét mutatja meg a világháború utáni évek egyre embertelenebb Lengyelországában. Az elődöknél ugyan kisebb léptékű, de változatlanul súlyos mondandójú film a lengyel avantgárd festészet karizmatikus alkotója, Wladislaw Strzeminski művészi bátorsága és személyes ereje előtt tiszteleg. A világháború utáni egyre sötétebb években játszódik a történet, Wajda minden képéről süt a szellemi és gazdasági kényszerek reménytelensége. A parancsuralmi érvényű szocialista realizmus fojtogatása, a hatalomnak behódoló társak és kollégák gyávasága, az ellenségnek kikiáltott művész alkotói lendületének ellehetetlenítése, a képeit vandál módon megsemmisítők sunyisága egy pontosan megrajzolt kor sötétségét idézi fel. Ha úgy tetszik: a Hamu és gyémántban elmesélt történet folytatását látjuk egy művész egyszemélyes szabadságharcában elmesélve. Elmaradoznak a tanítványai, megfosztják a katedrától, még festékhez sem juthat hozzá, éhezik és a méltatlan munkahelyekből is kidobják.
A film első fele klasszikus értelemben vett életrajz, de a második rész erős dráma, igazi Wajda-film. Ütős szimbolikájú képekkel a fizikai létezésből fokozatosan kiszorított ember kiszolgáltatottságáról és a legyűrhetetlen szabadságvágyról, az alkotóművész morális tartásáról. A nyolcvanas évek magyar filmjeinek kedvenc színésze, Boguslaw Linda élete tán legnagyobb alakítását látjuk a főszerepben.
Infó:
Emlékképek (Powidoki / Afterimage)
Andrzej Wajda utolsó filmje Wladislaw Strzeminski festőről
Forgalmazza: Vertigo
