Újratervez az SPD

Publikálás dátuma
2017.05.09. 07:31
Az utóbbi két tartományi választás alapján Schulznak csodára lesz szüksége a győzelemhez FOTÓ: REUTERS/HANNIBAL HANSCHKE
Mindkét idei tartományi választást elbukta a német SPD. A szociáldemokraták azt remélik: még nincs minden veszve.

A német Spiegel internetes kiadása találóan „Merkel-effektusról” tett említést azt követően, hogy az észak-német tartományban, Schleswig-Holsteinben a CDU mintegy hét százalékot vert a szociáldemokratákra, miközben a közvélemény-kutatások kiélezett küzdelmet vetítettek előre a két nagy párt között. Ugyanez történt a március 26-án, Saar-vidék tartományban megrendezett voksolás során: felülmérték az SPD-t, a kereszténydemokraták viszont jobban szerepeltek az eredetileg jövendöltnél.

A Schulz-effektusnak láthatóan vége, az Európai Parlament volt elnöke már nem tud elég pozitív energiát kölcsönözni pártja számára, egymaga nem tud csodát tenni. Varázslatra lenne szükség ahhoz, hogy szeptemberben legyőzze a kancellárt.

Önmagában persze az országos politika szempontjából nem túl nagy a jelentősége annak, hogy a szociáldemokrata Thorsten Albig helyett a fiatal CDU-s, a helyi politikában is kevéssé ismert Daniel Günther lesz a tartományi miniszterelnök, a szövetségi parlamenti választás közeledtével azonban Merkel pártja minden győzelmének különleges jelentősége van. A szociáldemokraták váratlanul rossz szereplését Albig arrogáns stílusára vezetik vissza, illetve egy igen szerencsétlen, a Bunte magazinnak adott interjúra. Az SPD-t azért sokkolta a vasárnapi kudarc, mert a párt bízott abban, hogy megtarthatja a tartományt, ráadásul egy esetleges győzelem igen fontos fegyvertény lett volna a vasárnap, Észak-Rajna-Vesztfáliában esedékes tartományi választás előtt.

A szociáldemokraták számára valóságos élet-halál-harccal ér fel a következő megmérettetés. A párt szempontjából kulcsfontosságú tartományról van szó, ahol a tekintélyes Hannelore Kraft a tartományi miniszterelnök. Ha itt bukik az SPD, amire a felmérések szerint minden esély megvan, az SPD visszaeshet abba a depresszióba, amely még azelőtt jellemezte, hogy Schulzot tették meg kancellárjelöltnek, majd választották meg a párt elnökévé. Az esetleges vasárnapi vereség azt is jelentené, hogy a volt EP-elnöknek szinte elvi esélye sem marad arra, hogy ő legyen a következő német kancellár.

Amikor Saar-vidéken a CDU nyert, Schulz úgy fogalmazott, 1-0 a CDU javára. Ha Észak-Rajna-Vesztfáliában is kikap az SPD, akkor szeptemberben akár kiütéses vereség is lehet a vége.

Angela Merkel dicsérete
Megszólalt a kancellár is pártja, a kereszténydemokrata CDU Schleswig-Holstein tartományban aratott győzelme kapcsán. Angela Merkel kijelentette, az eredmény egyértelműen azt igazolja, megkapták a kormányalakítási megbízást a választóktól. Dicsérettel illette a leendő tartományi miniszterelnököt. Mint mondta, Daniel Günther „jó témákra összpontosított” a választási kampányban, ugyanakkor az SPD kampánya rosszul sikerült, ennek köszönhető, hogy a CDU jó pontokat szerzett a választóknál.

Szerző
Témák
SPD Martin Schulz

Visszaüt a rossz bérpolitika - Nem jönnek, elmennek

Publikálás dátuma
2017.05.09. 07:00

Ha valaki a tömeges külföldre költözés okait keresi, gyorsan megtalálja a magyarázatot az alacsony jövedelmekben. Azt már nehezebb megfejteni, hogy a bérlemaradásért ki a hibás. A Nemzetközi Valutaalap a kelet-európai régió egyik legnagyobb gazdasági kockázatának látja a fiatalok elvándorlását. A szociológus szerint a tudomány régóta megcáfolta, hogy egyedül a bérkülönbség lenne az elvándorlás magyarázata.

Akár menne, akár maradna, a fiatalok döntő többsége jobb megélhetésre vágyik. Hogy mi számít „jobbnak”, arra nincs objektív mérce, de az például minden ifjúságkutatásból kiderül, hogy a pályakezdők elégedetlenek a jövedelmükkel, illetve magasabbak a bér-elvárásaik, mint amennyit a munkaerőpiac a frissen végzetteknek kínál. Ha az a kérdés, hogy mennyivel lennének elégedettek, akkor a piaci bérek duplája a válasz – nagyjából ez az a bérszínvonal, ami miatt a külföldre költözést választják.

A probléma utoljára a parlament áprilisi tematikus vitanapján került terítékre, méghozzá olyan történelmi keretezésben, amely a korábbi kormányok felelősségét is fölvetette. Az ugyanis korántsem az Orbán-kabinet unikális ötlete volt, hogy a magyar gazdaság versenyképességét a bérek alacsonyan tartásával kell biztosítani: a lényeget tekintve 1990 óta az összes kormány hasonló bérpolitikát követett, különbség inkább csak a bérlemaradás mértékében mutatkozott. Már a rendszerváltáskor kialakult az az elképzelés, hogy a multicégeket leginkább az olcsó munkaerővel lehet idecsábítani, és – annak ellenére, hogy a koncepció hibásnak bizonyult, azaz kiderült, hogy az oktatás, az infrastruktúra vagy az államigazgatás minősége sokkal többet számít – érdemben máig nem változtattak rajta.

2010-ben a Fidesz egy új, Matolcsy-féle elmélettel közelített a problémához, és látványos jövedelemátcsoportosításba fogott a felső középosztály javára – a korábbi ciklusokhoz hasonlóan szintén a bérek visszafogásával, illetve új elemként az alacsony jövedelmek megadóztatásával. Ha nem a kommunikációt, hanem a tényeket nézzük, a Fidesz-kormány harcot hirdetett a bérnövekedés ellen: a közalkalmazotti béreket befagyasztotta, a szakszervezeti bérharc jogi eszközeit elvette, kivezette az adójóváírást (csökkentve a nettó bért), amivel rövid távon nagyon hatékonyan korlátozta a bérkiáramlást. Egyetlen szegmensben nőttek látványosan a jövedelmek: a közigazgatás és a klientúra felső szintén a mostani kormány 100-300 százalékkal magasabb béreket fizet az elődjénél.

Az időbeli egybeesés akár arra is utalhat, hogy az alsóbb jövedelmi szegmensekben érvényesülő fékezés indította be a tömeges elvándorlást, de valószínűbb, hogy ez csak az egyik fontos ok a sok közül – azt is számításba kell venni, hogy 2011-ben megnyíltak a határok a főbb célországok felé,. Az viszont bizonyos, hogy ahogyan a korábbi kormányzatoknak, úgy a jelenleginek sincs stratégiája a tömeges elvándorlás megelőzésére vagy visszafordítására. Az egyetlen nevesített kezdeményezés, a „Gyere haza, fiatal!” program teljes kudarcba fulladt, és tavaly leállították – most a látszat az, mintha Orbánékat nem is zavarná, hogy az elégedetlen fiatalok elmennek, és a hatalom inkább csak arra ügyel, hogy a szavazatukkal se tudják befolyásolni az itthoni történéseket. Annak ellenére nincs itthon tartási illetve hazacsábítási koncepció, hogy az elvándorlási folyamat (Románia, Bulgária, Lengyelország példája nyomán) előre látható volt: Románia egyes régióiból az uniós csatlakozás után a szakképzett munkaerő 70 százaléka külföldre vándorolt. Idehaza viszont éppen akkor szorítottak egyet a bérprésen és az adószabályokon, amikor könnyebbé vált a külföldi munkavállalás (amit immár a magyar statisztikák is foglalkoztatásként, a kormány munkahelyteremtési sikereként értelmeznek). „Nem baj, ha világot látnak a fiatalok, majd hazajönnek” - ez volt a kormányfő reakciója a jelenségre – ma már úgy tűnik, hogy nem jönnek, sőt, minden ötödik-hatodik magyar gyerek külföldön születik meg.

Hiányzik a perspektíva
A kelet-európai régió egyik legnagyobb gazdasági kockázatának látja a Nemzetközi Valutaalap a fiatalok elvándorlását, ezért tavaly egy célzott tanulmányban igyekezett feltárni az okokat. A dokumentum szerint a fő kivándorlási szempont az egy főre jutó jövedelem, az intézmények (oktatás, egészségügy, közigazgatás) minősége és a foglalkoztatási perspektíva – innen nézve különösen ijesztő, hogy Magyarországon éves szinten 200 milliárdot vonnak ki az oktatásból, az egészségügy leépül, a közszolgáltatások minősége a leggyengébbek közé tartozik az EU-ban. A rendszerváltás óta az alacsonyabb egy főre eső jövedelemmel rendelkező országokban volt a legnagyobb kivándorlás, a célországok kiválasztásánál pedig az anyagiak mellett látványosan erős az intézményrendszer színvonalának szerepe. Kelet-Európából leginkább a jobb munkalehetőségek és a magasabb fizetés reményében indulnak el az emberek, a többségük jól képzett, és fiatalabb az átlagéletkornál. ösztönzi az kivándorlásra. Az ilyen gazdasági migránsok zöme magasan képzett (pl. orvos, építész, mérnök) és fiatalabb a hazai átlagéletkornál. Minél kisebb a kormányzat és az intézmények hatékonysága (ide értve a jogállami garanciákat, az elszámoltathatóságot és a korrupció szintjét), annál valószínűbb, hogy a versenyképes tudással rendelkező fiatalok külföldön próbálják hasznosítani a munkaerejüket – állapítja meg a tanulmány, azt is hozzátéve: a kivándorlás már középtávon is visszafogja a gazdasági növekedést és összeomlással fenyegeti a nyugdíjrendszert. 15 éves távlatban nagyjából 10 százaléknyi GDP-veszteséggel számolhatnak az érintett országok – ennyivel lehetne magasabb a nemzeti jövedelem, ha a fiatalok itthon maradnának.


Az Orbán-kabinet 2016 őszén ébredt rá arra, amit a kutatók és a szakszervezetek legalább öt éve folyamatosan hangoztatnak: tarthatatlanok az alacsony bérek, mert szabályosan elüldözik a magyar munkaerőt. Eddig azonban csupán tűzoltásra futotta, látható hatás nélkül: megemelték a minimálbért, és megpróbálták rákényszeríteni a piaci foglalkoztatókat is a béremelésre, miközben a közszféra nagyobbik részében – ahol az államnak senkivel sem kellene egyezkednie a nagyobb bérekért – továbbra sincs bérfelzárkóztatás

Mi okozza a tömeges elvándorlást?
Melegh Attila szociológus, a Népességtudományi Kutatóintézet és a Corvinus Egyetem kutatója:
A tudomány régóta megcáfolta, hogy egyedül a bérkülönbség lenne az elvándorlás magyarázata. Sokszereplős, soktényezős jelenségről van szó, amelynek négy alapvető oka van: feltétel a bejáratott történeti kapcsolat a küldő és a fogadó térség között, a tartósan egyenlőtlen fejlődés, a szabad mozgás lehetősége, és az is, hogy a szegénység ne legyen túlságosan nagy ott, ahonnan a migráció kiindul.
Magyarország esetében adottak ezek a feltételek?
A világban különböző elvándorlási szintek vannak, Magyarországé a környező országokénál jelenleg alacsonyabb. A térségnek most a nem változó egyenlőtlenség és a szabad mozgás a legnagyobb migrációs problémája, amihez az is társul, hogy ez a régió kívülről nem kap bevándorlót. Itt a migráció mélyen gyökerező viszonyoktól függ, ami azt jelenti, hogy tartósan fenn fog maradni. A migrációs célországok a térség országai esetében lényegében hatvan éve nem változtak.
Ez különleges helyzetnek számít?
A volt szovjet közép-ázsiai országokban látni legközelebb ilyet, ahonnan folyamatos az elvándorlás Oroszország felé, hasonló okok miatt.
H.M.

Déliek a dobogón

Roberta D’amore 2010-ben hagyta el Olaszországot. Az egyetem elvégzése után hónapokig nem talált teljes munkaidős állást. Amikor sikerrel járt, akkor sem volt maradéktalanul boldog, mert csupán 500 eurót keresett havonta. Roberta ezért úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét. Jelenleg Luxemburgban él, s egy munkaerő közvetítő cégnél dolgozik. „Akármikor hazalátogatok, azt tapasztalom, hogy egyre rosszabb a munkaerő-piaci helyzet. Nagyon elszomorít, hogy a hazám nem tudja elindítani a fiatalokat az életben” – nyilatkozta a VOA Newsnak a fiatal nő.

Thinkstock illusztráció

Thinkstock illusztráció

Olaszországban 11,5 százalék a munkanélküliségi ráta, s csak a 2015-ös évben, 110 ezer olasz döntött úgy, hogy más országban próbál szerencsét. 60 százalékuk 50 év alatti, 36,7 százalékuk pedig legfeljebb 34 éves. 2006 és 2016 között 54,9 százalékkal nőtt a kivándorlás mértéke, aminek eredményeképp hivatalos adatok szerint összesen 4,8 millióan élnek a hazájuktól távol. 69,2 százalékuk Európában, elsősorban Németországban, az Egyesült Királyságban és Svájcban próbál elhelyezkedni – írja az Il Giornale.

Az olasz napilap újságírója sajnálkozva jegyzi meg: „A mi egyetemeinken diplomáznak, az ország jövőjébe kellene befektetniük. De hát itt válság van. Nincsenek befektetések, nem folynak kutatások… így ezek a briliáns elmék elmennek, s a tudásukat, energiájukat más országok használják ki” – olvasható a napilap internetes oldalán. Hasonló a helyzet Görögországban, ahol az Amerikai-Hellén Kereskedelmi Kamara márciusi konferenciáján ismertették: 2008 és 2016 között hivatalosan 450 ezer ember hagyta el az országot és keresett munkát másutt. Szakértők szerint az agyelszívás, és a rohamtempóban öregedő társadalom jelentik a legnagyobb kihívást manapság. Mindez egy olyan országban, amely alig tért magához a gazdasági válság óta, s az Eurostat friss kutatása szerint 23,5 százalék a munkanélküliség. Becslések szerint az elvándorlók – jelentős részük Németországban és az Egyesült Királyságban keres munkát – 50 milliárd euróval járultak hozzá a befogadó országok gazdaságához.

A jelek szerint azonban a külföldön szerencsét próbálók többsége kényszerhelyzetként tekint a kivándorlásra. A Generation E projekt – egy páneurópai kutatás, amely az uniós tagállamokba kivándorló dél-európai, köztük olasz és görög fiatalok útját kíséri végig – keretén belül ezrekkel készítettek interjúkat. A válaszokból kiderült, hogy a sorsok különbözőek, de a jövőt nagyon is hasonlóan látják. „Szeretnék hazatérni, de nem tudom, hogy mikor lesz erre lehetőségem” – válaszolta a dél-európai fiatalok többsége arra a kérdésre, hogy vissza akarnak-e térni hazájukba.

Szerző

Visszaüt a rossz bérpolitika - Nem jönnek, elmennek

Publikálás dátuma
2017.05.09. 07:00

Ha valaki a tömeges külföldre költözés okait keresi, gyorsan megtalálja a magyarázatot az alacsony jövedelmekben. Azt már nehezebb megfejteni, hogy a bérlemaradásért ki a hibás. A Nemzetközi Valutaalap a kelet-európai régió egyik legnagyobb gazdasági kockázatának látja a fiatalok elvándorlását. A szociológus szerint a tudomány régóta megcáfolta, hogy egyedül a bérkülönbség lenne az elvándorlás magyarázata.

Akár menne, akár maradna, a fiatalok döntő többsége jobb megélhetésre vágyik. Hogy mi számít „jobbnak”, arra nincs objektív mérce, de az például minden ifjúságkutatásból kiderül, hogy a pályakezdők elégedetlenek a jövedelmükkel, illetve magasabbak a bér-elvárásaik, mint amennyit a munkaerőpiac a frissen végzetteknek kínál. Ha az a kérdés, hogy mennyivel lennének elégedettek, akkor a piaci bérek duplája a válasz – nagyjából ez az a bérszínvonal, ami miatt a külföldre költözést választják.

A probléma utoljára a parlament áprilisi tematikus vitanapján került terítékre, méghozzá olyan történelmi keretezésben, amely a korábbi kormányok felelősségét is fölvetette. Az ugyanis korántsem az Orbán-kabinet unikális ötlete volt, hogy a magyar gazdaság versenyképességét a bérek alacsonyan tartásával kell biztosítani: a lényeget tekintve 1990 óta az összes kormány hasonló bérpolitikát követett, különbség inkább csak a bérlemaradás mértékében mutatkozott. Már a rendszerváltáskor kialakult az az elképzelés, hogy a multicégeket leginkább az olcsó munkaerővel lehet idecsábítani, és – annak ellenére, hogy a koncepció hibásnak bizonyult, azaz kiderült, hogy az oktatás, az infrastruktúra vagy az államigazgatás minősége sokkal többet számít – érdemben máig nem változtattak rajta.

2010-ben a Fidesz egy új, Matolcsy-féle elmélettel közelített a problémához, és látványos jövedelemátcsoportosításba fogott a felső középosztály javára – a korábbi ciklusokhoz hasonlóan szintén a bérek visszafogásával, illetve új elemként az alacsony jövedelmek megadóztatásával. Ha nem a kommunikációt, hanem a tényeket nézzük, a Fidesz-kormány harcot hirdetett a bérnövekedés ellen: a közalkalmazotti béreket befagyasztotta, a szakszervezeti bérharc jogi eszközeit elvette, kivezette az adójóváírást (csökkentve a nettó bért), amivel rövid távon nagyon hatékonyan korlátozta a bérkiáramlást. Egyetlen szegmensben nőttek látványosan a jövedelmek: a közigazgatás és a klientúra felső szintén a mostani kormány 100-300 százalékkal magasabb béreket fizet az elődjénél.

Az időbeli egybeesés akár arra is utalhat, hogy az alsóbb jövedelmi szegmensekben érvényesülő fékezés indította be a tömeges elvándorlást, de valószínűbb, hogy ez csak az egyik fontos ok a sok közül – azt is számításba kell venni, hogy 2011-ben megnyíltak a határok a főbb célországok felé,. Az viszont bizonyos, hogy ahogyan a korábbi kormányzatoknak, úgy a jelenleginek sincs stratégiája a tömeges elvándorlás megelőzésére vagy visszafordítására. Az egyetlen nevesített kezdeményezés, a „Gyere haza, fiatal!” program teljes kudarcba fulladt, és tavaly leállították – most a látszat az, mintha Orbánékat nem is zavarná, hogy az elégedetlen fiatalok elmennek, és a hatalom inkább csak arra ügyel, hogy a szavazatukkal se tudják befolyásolni az itthoni történéseket. Annak ellenére nincs itthon tartási illetve hazacsábítási koncepció, hogy az elvándorlási folyamat (Románia, Bulgária, Lengyelország példája nyomán) előre látható volt: Románia egyes régióiból az uniós csatlakozás után a szakképzett munkaerő 70 százaléka külföldre vándorolt. Idehaza viszont éppen akkor szorítottak egyet a bérprésen és az adószabályokon, amikor könnyebbé vált a külföldi munkavállalás (amit immár a magyar statisztikák is foglalkoztatásként, a kormány munkahelyteremtési sikereként értelmeznek). „Nem baj, ha világot látnak a fiatalok, majd hazajönnek” - ez volt a kormányfő reakciója a jelenségre – ma már úgy tűnik, hogy nem jönnek, sőt, minden ötödik-hatodik magyar gyerek külföldön születik meg.

Hiányzik a perspektíva
A kelet-európai régió egyik legnagyobb gazdasági kockázatának látja a Nemzetközi Valutaalap a fiatalok elvándorlását, ezért tavaly egy célzott tanulmányban igyekezett feltárni az okokat. A dokumentum szerint a fő kivándorlási szempont az egy főre jutó jövedelem, az intézmények (oktatás, egészségügy, közigazgatás) minősége és a foglalkoztatási perspektíva – innen nézve különösen ijesztő, hogy Magyarországon éves szinten 200 milliárdot vonnak ki az oktatásból, az egészségügy leépül, a közszolgáltatások minősége a leggyengébbek közé tartozik az EU-ban. A rendszerváltás óta az alacsonyabb egy főre eső jövedelemmel rendelkező országokban volt a legnagyobb kivándorlás, a célországok kiválasztásánál pedig az anyagiak mellett látványosan erős az intézményrendszer színvonalának szerepe. Kelet-Európából leginkább a jobb munkalehetőségek és a magasabb fizetés reményében indulnak el az emberek, a többségük jól képzett, és fiatalabb az átlagéletkornál. ösztönzi az kivándorlásra. Az ilyen gazdasági migránsok zöme magasan képzett (pl. orvos, építész, mérnök) és fiatalabb a hazai átlagéletkornál. Minél kisebb a kormányzat és az intézmények hatékonysága (ide értve a jogállami garanciákat, az elszámoltathatóságot és a korrupció szintjét), annál valószínűbb, hogy a versenyképes tudással rendelkező fiatalok külföldön próbálják hasznosítani a munkaerejüket – állapítja meg a tanulmány, azt is hozzátéve: a kivándorlás már középtávon is visszafogja a gazdasági növekedést és összeomlással fenyegeti a nyugdíjrendszert. 15 éves távlatban nagyjából 10 százaléknyi GDP-veszteséggel számolhatnak az érintett országok – ennyivel lehetne magasabb a nemzeti jövedelem, ha a fiatalok itthon maradnának.


Az Orbán-kabinet 2016 őszén ébredt rá arra, amit a kutatók és a szakszervezetek legalább öt éve folyamatosan hangoztatnak: tarthatatlanok az alacsony bérek, mert szabályosan elüldözik a magyar munkaerőt. Eddig azonban csupán tűzoltásra futotta, látható hatás nélkül: megemelték a minimálbért, és megpróbálták rákényszeríteni a piaci foglalkoztatókat is a béremelésre, miközben a közszféra nagyobbik részében – ahol az államnak senkivel sem kellene egyezkednie a nagyobb bérekért – továbbra sincs bérfelzárkóztatás

Mi okozza a tömeges elvándorlást?
Melegh Attila szociológus, a Népességtudományi Kutatóintézet és a Corvinus Egyetem kutatója:
A tudomány régóta megcáfolta, hogy egyedül a bérkülönbség lenne az elvándorlás magyarázata. Sokszereplős, soktényezős jelenségről van szó, amelynek négy alapvető oka van: feltétel a bejáratott történeti kapcsolat a küldő és a fogadó térség között, a tartósan egyenlőtlen fejlődés, a szabad mozgás lehetősége, és az is, hogy a szegénység ne legyen túlságosan nagy ott, ahonnan a migráció kiindul.
Magyarország esetében adottak ezek a feltételek?
A világban különböző elvándorlási szintek vannak, Magyarországé a környező országokénál jelenleg alacsonyabb. A térségnek most a nem változó egyenlőtlenség és a szabad mozgás a legnagyobb migrációs problémája, amihez az is társul, hogy ez a régió kívülről nem kap bevándorlót. Itt a migráció mélyen gyökerező viszonyoktól függ, ami azt jelenti, hogy tartósan fenn fog maradni. A migrációs célországok a térség országai esetében lényegében hatvan éve nem változtak.
Ez különleges helyzetnek számít?
A volt szovjet közép-ázsiai országokban látni legközelebb ilyet, ahonnan folyamatos az elvándorlás Oroszország felé, hasonló okok miatt.
H.M.

Déliek a dobogón

Roberta D’amore 2010-ben hagyta el Olaszországot. Az egyetem elvégzése után hónapokig nem talált teljes munkaidős állást. Amikor sikerrel járt, akkor sem volt maradéktalanul boldog, mert csupán 500 eurót keresett havonta. Roberta ezért úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét. Jelenleg Luxemburgban él, s egy munkaerő közvetítő cégnél dolgozik. „Akármikor hazalátogatok, azt tapasztalom, hogy egyre rosszabb a munkaerő-piaci helyzet. Nagyon elszomorít, hogy a hazám nem tudja elindítani a fiatalokat az életben” – nyilatkozta a VOA Newsnak a fiatal nő.

Thinkstock illusztráció

Thinkstock illusztráció

Olaszországban 11,5 százalék a munkanélküliségi ráta, s csak a 2015-ös évben, 110 ezer olasz döntött úgy, hogy más országban próbál szerencsét. 60 százalékuk 50 év alatti, 36,7 százalékuk pedig legfeljebb 34 éves. 2006 és 2016 között 54,9 százalékkal nőtt a kivándorlás mértéke, aminek eredményeképp hivatalos adatok szerint összesen 4,8 millióan élnek a hazájuktól távol. 69,2 százalékuk Európában, elsősorban Németországban, az Egyesült Királyságban és Svájcban próbál elhelyezkedni – írja az Il Giornale.

Az olasz napilap újságírója sajnálkozva jegyzi meg: „A mi egyetemeinken diplomáznak, az ország jövőjébe kellene befektetniük. De hát itt válság van. Nincsenek befektetések, nem folynak kutatások… így ezek a briliáns elmék elmennek, s a tudásukat, energiájukat más országok használják ki” – olvasható a napilap internetes oldalán. Hasonló a helyzet Görögországban, ahol az Amerikai-Hellén Kereskedelmi Kamara márciusi konferenciáján ismertették: 2008 és 2016 között hivatalosan 450 ezer ember hagyta el az országot és keresett munkát másutt. Szakértők szerint az agyelszívás, és a rohamtempóban öregedő társadalom jelentik a legnagyobb kihívást manapság. Mindez egy olyan országban, amely alig tért magához a gazdasági válság óta, s az Eurostat friss kutatása szerint 23,5 százalék a munkanélküliség. Becslések szerint az elvándorlók – jelentős részük Németországban és az Egyesült Királyságban keres munkát – 50 milliárd euróval járultak hozzá a befogadó országok gazdaságához.

A jelek szerint azonban a külföldön szerencsét próbálók többsége kényszerhelyzetként tekint a kivándorlásra. A Generation E projekt – egy páneurópai kutatás, amely az uniós tagállamokba kivándorló dél-európai, köztük olasz és görög fiatalok útját kíséri végig – keretén belül ezrekkel készítettek interjúkat. A válaszokból kiderült, hogy a sorsok különbözőek, de a jövőt nagyon is hasonlóan látják. „Szeretnék hazatérni, de nem tudom, hogy mikor lesz erre lehetőségem” – válaszolta a dél-európai fiatalok többsége arra a kérdésre, hogy vissza akarnak-e térni hazájukba.

Szerző