Szertartásszerűen, látványosan megfürödnek a császár vérében az őt megölő összeesküvők a világhírű Silviu Purcarete rendezte kolozsvári Julius Caesar előadásban, amit a Vígszínházban láthattunk vendégszerepelni. Zsarnokot tettek ártalmatlanná, fehér ruháik mégis rútul összemocskolódnak, ahogy vele együtt maguk is. Nagy kérdés, hogy az igazság nevében lehet-e bűnt elkövetni, jót tesz-e, aki erőszakkal távolít el egyeduralkodásra törekvő népnyúzót, vagy netán ezáltal eltorzulnak azok is, akik a cselekedetet végrehajtják, és rend helyett a káoszt, a még nagyobb pusztítást idézik elő, és ők ugyancsak elviselhetetlen zsarnokká válnak?
Shakespeare és Purcarete - akinek frenetikus Faust előadása a minap a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón megérdemelten bámulatos sikert aratott - elég egyértelműen azt mondják, hogy a bűn bűnt vált ki, hatványozódik.
Lelkileg és testileg lemeztelednek az egymást gyilkoló emberek Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Ez a produkció némiképp monotonul nyomasztó, alul világítottan szürke tónusú, melyben rendszeresen gomolyog a tisztánlátást nehezítő köd, fenyegetőek a természeti elemek, gyakran dörög és villámlik, zuhog mintha dézsából öntenék, de ez se tünteti el azt a temérdek mocskot, ami felhalmozódott, és ami már menthetetlenül mindenkire fröccsen, és mindent eláraszt. A köztársaságpártiak, az azonos oldalon állók is ölik egymást, a barátság erodálódott, bárki bárkinek az ellensége, senki nincs biztonságban, fenyegető a légkör, ahogy Fassbinder nagyszerű filmjében is, a félelem megeszi a lelket. Hiába írta ezt Shakespeare évszázadokkal ezelőtt, szomorúan ismerős a látlelet.
