Nézem a képernyőn Halász Júliának, a 444.hu riporternőjének a tekintetét, megszeppenten figyel a világba. Igyekszik megérteni, mi is történt vele, miért penderítette ki gorombán a nemzeti konzultációs tanácskozásról a Fidesz túlbuzgó katonája. Miért ragadta karon, kobozta el néhány fölvételt rögzítő mobiltelefonját, törölt le róla kockákat. Eleve ellenzékinek minősítette a hírportált és ifjú munkatársát, kotródjék. Utólag enyhe zokszóval illették Szabó László urat, istenem, magával ragadta a szenvedély. A politizálás kockázattal is járhat.
Nem ismétlem a sztorit, ismeri mindenki kívülről, ebben az ügyben engem inkább Németh Szilárd párt alelnöknek köztudottan indulatos reagálása érdekelt. Kipirult ábrázattal, izgatottan nem a vérmes Szabó Lászlót szapulta, hanem a Soros-féle „sajtóbirodalomnak” (sic) és galád újságíróinak ment neki. Éppen ez van napirenden, láttuk ugyanezt egyetemi ügyekben is. Mostanában nekik mindenről ez jut eszükbe. Most éppen a 444 és szegény Júlia van soron.
Időközben a kezem ügyébe került a Le Monde egyik terjedelmes cikke, amely azzal az érdekes címmel jelent meg: „Gyűlölöm az újságírókat”. A följegyzője arra emlékezik, hogy még kölyök korában olvasta az egyik New York-i lapban a „Két férfi Manhattanban” című jegyzetet. Arról szólt, hogy a publikálója már kamaszként újságírónak álmodta magát, diplomát is szerzett, de a kézbesítéskor nem volt odahaza, a postás a házmesternének adta át. Majd amikor a derék dáma átnyújtott neki a borítékot, azt föltépte, meglátta a nemzeti címeres okmányt, boldogságában mindkét oldalról arcon puszilta a hölgyet. Az ifjú tudósító lett, de meghökkentette, amint a valóságos élettel került szembe.
Vadidegen helyi politikai potentátok izzó szemmel támadtak rá, legazemberezték, gonosz hazugnak, hamisítónak minősítették, akadt közöttük olyan is, aki túlfűtötten meg is köpködte. Aztán megedződött, ilyen közéleti jelenségek akadnak a tengerentúlon is. Ahol mellesleg csakugyan szabad a sajtó, a nagy publicistákat tisztelik, becsülik, rangjuk van. Ha tudnám a címét, akár interneten is elküldeném ezt az írást Halász Júliának, vigasztalódjék, eddze meg magát. Ő most talán első ízben találkozott e jelenséggel, de az amerikai közéletben is voltak és vannak Németh Szilárdok. És az itteniekhez hasonlatos politikai főnökök is.
És most mi lesz? Az epizódot valószínűleg elfeledjük, nem az első és nem is az utolsó. Lehet tanulságos, de hát a Fidesz meghatározó szellemi irányító gárdájából miért éppen Németh Szilárdon akadjunk fönn? Nem marad el mögötte Kósa Lajos se, sőt ő talán még karakterisztikusabb, szórakoztatóbb. A jövő évben esedékes választásokig számíthatunk sok hasonlóra. Csak miért éppen a szerencsétlen Halász Júliának kellett beléjük akadnia? Ami mellesleg, így nem is pontos. Itt a Népszava is, az egész redakció szőröstől, bőröstül. Ebben az országban csak Mészáros Lőrinc sajtóbirodalmára van szükség. Minden egyéb pusztuljon. Kivált Soros Györgyé, amely ilyen minőségben talán nem is létezik.
