Megszeppent Júlia

Nézem a képernyőn Halász Júliának, a 444.hu riporternőjének a tekintetét, megszeppenten figyel a világba. Igyekszik megérteni, mi is történt vele, miért penderítette ki gorombán a nemzeti konzultációs tanácskozásról a Fidesz túlbuzgó katonája. Miért ragadta karon, kobozta el néhány fölvételt rögzítő mobiltelefonját, törölt le róla kockákat. Eleve ellenzékinek minősítette a hírportált és ifjú munkatársát, kotródjék. Utólag enyhe zokszóval illették Szabó László urat, istenem, magával ragadta a szenvedély. A politizálás kockázattal is járhat.

Nem ismétlem a sztorit, ismeri mindenki kívülről, ebben az ügyben engem inkább Németh Szilárd párt alelnöknek köztudottan indulatos reagálása érdekelt. Kipirult ábrázattal, izgatottan nem a vérmes Szabó Lászlót szapulta, hanem a Soros-féle „sajtóbirodalomnak” (sic) és galád újságíróinak ment neki. Éppen ez van napirenden, láttuk ugyanezt egyetemi ügyekben is. Mostanában nekik mindenről ez jut eszükbe. Most éppen a 444 és szegény Júlia van soron.

Időközben a kezem ügyébe került a Le Monde egyik terjedelmes cikke, amely azzal az érdekes címmel jelent meg: „Gyűlölöm az újságírókat”. A följegyzője arra emlékezik, hogy még kölyök korában olvasta az egyik New York-i lapban a „Két férfi Manhattanban” című jegyzetet. Arról szólt, hogy a publikálója már kamaszként újságírónak álmodta magát, diplomát is szerzett, de a kézbesítéskor nem volt odahaza, a postás a házmesternének adta át. Majd amikor a derék dáma átnyújtott neki a borítékot, azt föltépte, meglátta a nemzeti címeres okmányt, boldogságában mindkét oldalról arcon puszilta a hölgyet. Az ifjú tudósító lett, de meghökkentette, amint a valóságos élettel került szembe.

Vadidegen helyi politikai potentátok izzó szemmel támadtak rá, legazemberezték, gonosz hazugnak, hamisítónak minősítették, akadt közöttük olyan is, aki túlfűtötten meg is köpködte. Aztán megedződött, ilyen közéleti jelenségek akadnak a tengerentúlon is. Ahol mellesleg csakugyan szabad a sajtó, a nagy publicistákat tisztelik, becsülik, rangjuk van. Ha tudnám a címét, akár interneten is elküldeném ezt az írást Halász Júliának, vigasztalódjék, eddze meg magát. Ő most talán első ízben találkozott e jelenséggel, de az amerikai közéletben is voltak és vannak Németh Szilárdok. És az itteniekhez hasonlatos politikai főnökök is.

És most mi lesz? Az epizódot valószínűleg elfeledjük, nem az első és nem is az utolsó. Lehet tanulságos, de hát a Fidesz meghatározó szellemi irányító gárdájából miért éppen Németh Szilárdon akadjunk fönn? Nem marad el mögötte Kósa Lajos se, sőt ő talán még karakterisztikusabb, szórakoztatóbb. A jövő évben esedékes választásokig számíthatunk sok hasonlóra. Csak miért éppen a szerencsétlen Halász Júliának kellett beléjük akadnia? Ami mellesleg, így nem is pontos. Itt a Népszava is, az egész redakció szőröstől, bőröstül. Ebben az országban csak Mészáros Lőrinc sajtóbirodalmára van szükség. Minden egyéb pusztuljon. Kivált Soros Györgyé, amely ilyen minőségben talán nem is létezik.

Szerző
Várkonyi Tibor újságíró

Trump Rubiconja

Trump tizenkilencre húzott lapot. Az is lehet, hogy húszra. Pedig gyakorlott kártyás, hatalmas kaszinókat épített, működtetett - és vitt csődbe. Ám az FBI igazgatójának leváltásával szinte megnyerhetetlen háborúba kezdett. Gyakorlatilag az amerikai jogrendnek üzent hadat. Pont úgy, mint Róma esetében 2066 évvel ezelőtt Julius Caesar, aki a XIII Gemina légió élén átlépte a Rubicon folyó által jelentett határt: a kocka el van vetve. Ha ezt pillanatnyi dühében tette, az nagyon nagy baj. Ha megfontoltan, az maga a katasztrófa.

A hír hallatán Amerikában mindenkinek beugrott Richard Nixon sorsa, aki 1973. október 20-án leváltotta a Watergate-ügyben eljáró Archibald Cox különleges ügyészt. Tiltakozásul lemondott az igazságügyminiszter és első helyettese is. Ezt hívják azóta "szombat esti mészárlásnak". Nixon még tíz hónapig húzta, 1974. augusztus 8-án kényszerült lemondásra. Ebben ő az egyetlen az eddigi 45 amerikai elnök közül. Mostantól azonban komoly esély van rá, hogy ez már nem sokáig marad így.

James Comey FBI-igazgató tízéves mandátumából még több mint hat év volt hátra. Az elnöknek joga volt őt leváltani, ám ez még soha nem fordult elő, s mint a CNN jogi szakértője érezhető megindultsággal mondta: ilyesmi csak "nem demokráciákban" szokott megtörténni. Comey George W. Bush elnöksége idején igazságügyi miniszterhelyettes volt, a Legfelső Bíróságba jelöltek között is felmerült a neve. A konzervatív jogászt a liberális Barack Obama állította a Szövetségi Nyomozóiroda élére, mert addig elvszerű, mindenkori tisztségét politikai elfogultság nélkül ellátó vezetőnek bizonyult. Ősszel a Demokrata Párt felől érték heves bírálatok, mivel a kampány hajrájában bejelentette, hogy felújítja a vizsgálatot Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében. Clinton éppen a napokban hivatkozott erre választási veresége fő okaként. Trump ellenben eddig ódákat zengett Comey-ról...

A Trump környezetének gyanús orosz kapcsolatai nyomán indult nyomozás azonban egyre nagyobb hullámokat vetett, s Comey pont úgy nem volt tekintettel a politikai megfontolásokra, mint Clinton esetében. A kiszivárgott tényeknek először Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó esett áldozatul, majd saját érintettsége okán Jeff Sessions igazságügyi miniszternek kellett kivonnia magát az ügyből. Most mindenki azt találgatja, hogy Comey menesztésével milyen újabb leleplezést akart Trump megelőzni.

Az elnöknek először is nem lesz könnyű olyan utódot állítania, akit a Szenátus is jóváhagyna. Az új FBI-igazgatónak aztán nem lesz könnyű leráznia magáról, hogy ő Trump bábja. A törvényhozásban már most követelik egy teljhatalommal felruházott, visszahívhatatlan különleges ügyész kinevezését - ez garantálná, hogy akár sikerül Trumpot kompromittáló új bizonyítékokat előásni, akár nem, az orosz botrány már a következő, 2018-as törvényhozási választásokat is befolyásolja.

Ha pedig az derülne ki, hogy Trump hatalmával visszaélve egy konkrét tény napvilágra kerülését akarta megakadályozni, az bűncselekmény, amelynek nyomán megindítható az elnök elmozdítására irányuló törvényhozási procedúra, az impeachment. A másik lehetőség, mint Caesar esetében, a császárság.

Szerző
Horváth Gábor

Más világ

Egyszer talán ők is megtanulják, milyen érzés, ha az ember "más". Mondjuk ha megint norma lesz ebben az országban, hogy a törvényhozás nem kizárólag a piti manipulációra való és a költségvetés forintjai még véletlenül sem veszíthetik el közpénzjellegüket, akkor a NER korifeusai sleppestül ott állnak majd pőrén, és dideregve rádöbbennek, hogy most őrájuk mutogatnak ujjal. A többség.

Most még hiszik, hogy akinek a sors túlhatalmat adott, az bármit megtehet. Meg is teszik: feldúlják a csikorogva, de legalább működő nagy rendszereket, költenek, mint egy nekivadult dzsentri, kipiszkálják az országot az európai felzárkózásból. Hablatyolnak a jövőről, de még soha meg nem fordult a fejükben, hogy van holnap is.

Indulatvezérelt mindennapjaikban csak igen (ők) és nem (aki nem hódol be) létezik: barát-ellenség, megvéd-elpusztít, felemel és eltöröl. Világképük mint az elemista olvasókönyv, és a tanítónéni mondja meg, mi a jó és mi a rossz.

Harmadik lecke: A család. "Az élet elfogadása, a gyermekvállalás, a férfi és nő házasságára alapuló család értéke az utóbbi évtizedekben megkopott, azonban a fenntartható jövő érdekében szükség van ezek helyreállítására" - mondják, és már teszik is. A fenti jelszóval május végére Budapestre szervezik a Családok Nemzetközi Találkozóját, címeres orosz homofóbokkal és olyan kőkonzervatív amerikai demagógokkal rendeznek kormánytámogatást élvező demográfiai fórumot, akik ha mozdulnának még egyet jobbra, leesnének a Földről. És aki nem érti az üzenetet, annak maga Soltész államtitkár üzeni, hogy ami az LMBTQ rövidítés mögött van, "az nem is érdekes, agyament őrültség".

A mások tábora pedig egyre nő. Melegek, elváltak, gyermektelenek, túlsokgyerekesek, balosok, liberek, menekültek, egyetemisták, nem viszkető tenyerű keresztények. Már most mi vagyunk többen.

Szerző
N. Kósa Judit