Levelezés;kormány;köztisztviselők;becsapás;

2017-05-12 07:09:00

A kabinet a saját közszolgáit is átveri

Az állam megint nem ad semmit az önkormányzati dolgozóknak, de el akarja kenni a minisztériumi munkatársak béremelését is.

Jelenleg 710-720 ezer ember dolgozik közszolgálati jogviszonyban, és az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkavállalói oldala úgy számol, hogy közülük 2017-ben legfeljebb 420 ezren kaphatnak valamilyen bérnövelést. A többiek közül nagyon sokan 2008 óta nem jutottak egy fillérhez sem és a helyzetet tovább rontja, hogy több szakmában helyi bérfeszültség alakult ki, mert az életpályák bevezetésével a szakmai dolgozók bére emelkedett, de ez nem érintette a gazdasági és technikai személyzetet.

Forrás: MKKSZ

Forrás: MKKSZ

Az OKÉT eheti ülésén kiderült, hogy az állam nekik változatlanul nem kínál semmit, ahogy az önkormányzatokat sem akarja segíteni, hogy javítsanak tisztviselőik anyagi helyzetén. Ráadásul a minisztériumok és az ezek irányítása alatt álló központi államigazgatási szervek munkatársainak 2018 januárjától beígért béremelést sem biztos, hogy megadja a kormány, az OKÉT ülésén az hangzott el, hogy egy évet csúszhat az állami tisztviselők bérrendezésének utolsó lépcsője. 2016 júliusától a járási hivatalok munkatársai, majd az idén januártól a fővárosi és megyei kormányhivatalokban dolgozók bére emelkedett jelentősen, de a kormány pórázon akarja tartani a saját klientúráját - értékelték a helyzetet a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) életpálya modellek értékelésére szervezett konferenciájának résztvevői. Az érdekvédők megerősítették korábbi követelésüket, hogy 3 év alatt ebben a körben 50 százalékos emelést kapjanak a magasabb bérre majdnem egy évtizede várakozó közszolgák.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a Népszavának elmondta, hogy megint benyújtották a kormánynak a béremelésre kidolgozott javaslatukat, és Boros Péterné szerint akár az is elképzelhető, hogy puhul az állami elutasítás, hiszen követeléseikre senki nem merte azt mondani, hogy azok nem jogos elvárások. A szakszervezeti vezető azonban vidéken sok helyen pattanásig feszült helyzetet érzékel és sorra keresik őket az elégedetlenség kifejezésében gondolkodó civil szervezetek is.

Azokban az ágazatokban sincs nyugalom, ahol valamilyen életpályamodellt, vagy annak nevezett új bértáblát vezettek be az utóbbi években. Akik beleestek ebbe a körbe, azt szeretnék: bár ne lenne életpályájuk, vagy legalábbis nem a jelenlegi formájában. Azok azonban, akiknél nincs ilyen, sóvárognak a mostaninál rendezettebb munkaügyi viszonyok után. Így foglalta össze a közszférában kialakult követhetetlenül kusza jogi helyzetet a Miskolci Egyetem munkajogi tanszékének munkatársa a SZEF életpálya konferenciáján. Mélypataki Gáborhoz hasonlóan Földiák András, az érdekvédelmi tömörülés elnöke is kiemelte, hogy a januári minimálbér- és garantált bérminimum emelés gyakorlatilag eltörölte a közalkalmazotti bértáblát, megsemmisítette a meglévő életpálya modellek bérrendszerét, de ez csak az egyik hibája a jelenlegi megállapodásoknak, hiszen a kormány valójában csak előmeneteli és bértáblákat kínál életpálya címen, de soha nem ad teljes jövőképet.

Az állam halálos ölelése

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Tab fideszes polgármestere

Meddig maradnak talpon az önkormányzati hivatalok, ha jövőre sem lesz béremelés?

-Ez a szféra változatlanul nem számít a kormánynak, az állam visszaél azzal, hogy az ország legszegényebb térségeiben még az elmaradó béremelés fölött is szemet hunynak a köztisztviselők, hiszen semmi más lehetőségük nincs, hogy munkát találjanak.

A minimálbér emelés fedezetét legalább megkapják?

-Azt igen, de ez nem lesz elég, hogy mindenhol megtartsuk a felkészült pénzügyi szakembereket, mert közben irdatlan mennyiségű feladatot kapnak a pénzügyi elszámoló rendszer, az ASP bevezetésével. Ahol tudnak, menekülnek a szakembereink, semmi pénzért nem maradnak, s a fejlődő térségekben könnyen el is tudnak helyezkedni.

Vagyis önmagukat számolják fel a helyi hivatalok?

-Valójában igen, és ha már nem marad munkatárs, a kormány majd felajánlja, hogy segít a bajba jutott településeknek: jön az állam halálos ölelése. Csak azzal nem számolnak, hogy a szociális és más helyi ügyeket senki más nem fogja tudni megoldani, ahogy most is folyik szét az állami pénz, mert a foglalkoztatás helyettesítő támogatásokról nem helyben, hanem járási szinten döntenek.