Bayer Zsoltot feljelenti a Népszava újságírója

Publikálás dátuma
2017.05.16 07:02
Bayer Zsolt és a civilek, valamint ellenzékiek közös kávézása FOTÓ: Vajda József
Fotó: /
Miközben békülékenyen kávézgatott civilekkel, ezúttal kollégánkat fenyegette meg Bayer Zsolt publicista, akinek kedvezményes lakásbérletéről tettünk fel kérdéseket a budavári önkormányzatnak.

Közérdekű adatigényléssel szerettük volna megtudni az I. kerületi önkormányzattól, hogy Bayer Zsolt illetve hozzátartozója hány forintért bérelt vagy bérel önkormányzati bérlakást a Várban. Kérdéseinket május 8-án küldtük el az önkormányzat sajtóirodájának. Másnap meg is érkezett a válasz. A budavári önkormányzat arra hivatkozva tagadta meg az információk kiadását, hogy az adatigénylés egyik törvényi feltételnek sem felel meg, az igényelt adatok nem közérdekű és nem közérdekből nyilvános adatok.

Kérdéseinket Bayer Zsoltnak nem tettük fel, valahogyan mégis "tudomására jutott". Ezt maga jelentette be Bádog nevű blogján május 12-én anélkül, hogy forrását felfedte volna. Egyelőre feltételezhető, hogy az önkormányzat egyik munkatársa segíthette valahogyan az információhoz, a sajtóirodán kívül ugyanis a kérdéseket szerzőnk mással nem osztotta meg.

Bayer a blogjában kifogásolta, hogy kíváncsiak voltunk arra, az önkormányzat nem csak személyesen őt, hanem közeli hozzátartozóját is részesítette-e kedvezményes díjú lakásbérlésben, és ha igen, hány forintot kellett fizetniük. Bayer a lapunknak címzett bejegyzését szerzőnknek szóló útmutatással zárta. "Ha mindezzel végzett, akkor annyit azért gondoljon végig, hogy sem a volt feleségem, sem a fiaim, sem a volt feleségem férje, sem pedig az ő kislányuk nem közszereplő. De nagyon nem. Úgyhogy alaposan gondolja meg, meddig megy el a szemétkedésben. Világos, Zsidai? Ajánlom, hogy világos legyen..."

A nyílt, félelmet keltő fenyegetés miatt kollégánk a rendőrséghez fordult, zaklatás gyanújával tett feljelentést. A zaklatás tényállásának ugyanis egyik típusa, amikor valaki azt látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be. Ez vétségnek minősül, s két év letöltendő szabadságvesztéssel büntethető. Kollégánk a rendőrségtől annak kiderítését is kéri, az önkormányzat számára küldött levelében szereplő tartalomhoz miképpen juthatott hozzá Bayer.

A fideszes publicista blogján nem adta hírül, az I. kerületben hol található a lakás és hány forintot fizettek és fizetnek ő illetve hozzátartozói a bérletért. A Népszava birtokába került önkormányzati lakásrendelet azonban adhat némi támpontot: eszerint ha szociális alapon adják ki, az összkomfortos lakás négyzetmétere 254 forint, a komfortosé 202 forint, a félkomfortosé 88 forint. Ha költségelvű díjszabást érvényesítenek, az összkomfortos és a komfortos lakás négyzetmétere is 425 forint, félkomfortos lakás esetén 251 forint. A harmadik kategória a piaci lakbér, ami a lakásra alkalmazható költségelvű lakbér kétszerese vagy háromszoros lehet.

Bayer blogbejegyzésében a kevés érdemi információ mellet önváddal is élt.

Ami a konkrétumokat illeti, Bayer azt állította, 1998-ban cserélte el a tulajdonában lévő öröklakást egy budavári önkormányzati lakásra. Mivel 2000-ben elvált feleségétől, a lakásból elköltözött, volt felesége, továbbá két fia azóta is, 1998 óta abban a lakásban él. A publicista tanáccsal is ellátta szerzőnket, hogyan tudná kideríteni, mennyit fizetnek az önkormányzati lakásért. "A bátor, tényfeltáró 'újságíró' keresse fel a ház lakóit, talál köztük volt egészségügyi minisztert is, de leginkább egyszerű civileket, és érdeklődjön tőlük, ők vajon mennyi bérleti díjat fizetnek, különösen a civileket ajánlom, ők nagyon fognak örülni a Népszava "újságírójának" és a lakásbérleti díjukra vonatkozó érdeklődésnek."

Bayer az Echo tévében maga hozta szóba várbeli lakását, amikor Nagy Gábor Tamás budavári polgármesterrel készített interjút. A Mélymagyar című műsor december 16-i adásában a fideszes kerületvezető kedvezményes lakásbérletére is kitértek röviden. A polgármester ugyanis 81 ezer forintért bérel egy 70 négyzetméteres lakást az általa vezetett önkormányzattól, Babits-sétányra nyíló kerttel, pesti Duna-parti kilátással a Táncsics Mihály utcában. Egy hasonló lakást bérletét a Várban 200-370 ezer forintból lehet megoldani - írta meg novemberben az ügyet feltáró Magyar Nemzet.

Ajánljuk, hogy világos legyen
Hiába is mondanánk Bayer Zsoltnak, hogy eddig és ne tovább. Hiába kérnénk megfontoltságra, vagy egyáltalán gondolkodásra az indulatos szavait, uszító népbutítását, sőt, sorozatos fenyegetőzését, fenyegetéseit illetően. Tőle tudjuk, ő csak egy "hülye", akinek tehát, ha egyszer elszáll az agya, bármit szabad. Legalábbis szerinte, s a gazdái szerint.
Szerintünk azonban nem. Éppen ezért most ismét őt - korántsem klasszikusként, csak a nyelvezet kedvéért, amelyet talán megért - arra szólítjuk fel Bayer Zsoltot: "alaposan gondolja meg, meddig megy el a szemétkedésben". Nemcsak Zsidai Péterrel szemben.
Kollégánk tisztességesen, a szakmai etika szabályai szerint járt el: a birtokába jutott információkat hiteles forrásból, a közadatot kezelő szervnél igyekezett ellenőrizni, feltette hivatalos kérdéseit az érintett önkormányzat illetékes osztályán. Sem a személyes adatokra hivatkozva adatot megtagadó önkormányzat, (amely ugyanakkor Zsidai Péter személyes adatait nem átallotta kiadni Bayer Zsoltnak, vagy más, jogosulatlan személynek!), sem pedig Bayer maga nem cáfolta eközben az alapinformációt: a piaci áron alul jutott-e a kormánypárti közíró, a Fidesz ötös számú pártkönyvének tulajdonosa egy önkormányzati bérlakáshoz. Azaz, mondjuk ki: jogtalan előnyhöz.
Nekünk tehát nincs miért megijednünk, sőt, most és a jövőre nézve mi "ajánljuk, hogy világos legyen": a Népszava munkatársait, a Népszavát nem lehet megfélemlíteni. Félnie csakis annak kell, akinek szégyellnivalója van - A Szerk.



2017.05.16 07:02

Romokban a fővárosi tömegközlekedés, a reptéri buszokról már rég lemondtak

Publikálás dátuma
2018.08.17 11:08
A 100E buszjárat ismét súlyosan leszerepelt.
Fotó: Közlekedő Tömeg Egyesület/
A főváros lemondott a reptéri buszról: órákat kell sorban állni,majd embertelen zsúfoltságban 50 percet utazhatnak az országtól búcsúzó turisták. És nem ez az egyetlen probléma.
A BKK repülőtéri buszjárata súlyosan leszerepelt, írja közleményében a Közlekedő Tömeg Egyesület. Egész héten egymás után úgy indultak a buszok, hogy már a végállomáson nem lehetett rájuk felférni, több száz ember hosszú sorokban hiába várt a tűző napon, hogy felszállhasson, vagy embertelen zsúfoltságban kellett utaznia.

Budapestet meglepte a várva várt idegenforgalom

Miközben az idegenforgalom számai évről évre rekordokat döntenek, és nagyszabású nemzetközi reklámkampány csábít még több utazót Budapestre, a régóta elégtelen férőhellyel üzemelő repülőtéri buszjárat mára a város turizmusának egyik szégyenfoltjává vált.
A menetrenddel csak esetlegesen egyező időpontokban induló buszokra már a végállomáson sem lehet felférni.
Ráadásul, mint az egyesület írja, a következő megállóban is százas nagyságrendű utas próbált feljutni a járatokra, hiába. Aki felfért, az is rettenetes zsúfoltságban búcsúztathatta a várost és az országot, amíg végigbuszozott a kora esti forgalomban a repülőtérig tartó 50 perces úton. Láthatóan az augusztusi turistaszezon is felkészületlenül érte a fővárosi közlekedési céget - írják.
A Közlekedő Tömeg Egyesület már májusban is azt sürgette: a 30 perces indulási idő helyett 10 percenként járjanak a reptéri buszok. Ennek apropóját az adta, hogy már sokadszor is utasok lettek rosszul a zsúfoltság miatt. Akkor a főváros végül 20 percesre emelte a 100E járatsűrűségét. De, mint látszik, ez kevés.

Szétverték a budapesti közlekedést

A nyár során nem először merül fel: a budapesti tömegközlekedés alig-alig használható csupán. A fővárosi közlekedést eleve lehetetlen helyzetbe hozza a rengeteg "régóta esedékes", de gyakorlatilag évente megismételt sínfelújítás és útkarbantartás, és a BKV járatain mért 30 fok feletti nyári hőmérséklet mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A helyzetet még az Ikarus Egyedi Kft. csődje is tovább rontja.
Az idei nyár számos botrányos közlekedésszervezési intézkedését tekintve markáns álláspontot fogalmazott meg a Közlekedő Tömeg is: álláspontjuk szerint
a Tarlós István főpolgármester által az elmúlt években szétvert budapesti közlekedési intézményrendszer teljes mértékben alkalmatlanná vált a város közlekedésének megszervezésére.
2018.08.17 11:08

Félórás volt a rendkívüli ülés, 38 képviselőt érdekeltek a rászorulók

Publikálás dátuma
2018.08.17 10:07
Népszava illusztráció
Fotó: /
Soron kívüli ülést hívtak össze az Országgyűlésben az ellenzéki pártok, hogy az ápolási díj emeléséről, illetve a kilakoltatással szembenéző devizahitelesek ügyében. A Fidesz szokás szerint kihagyta, újdonságként a kormány sem képviseltette magát.

Csak 38-an voltak jelen

A Fidesz frakcióvezetője azt kérte – levélben – hogy szavazatszámláló géppel szavazzanak a napirendi javaslatról, a szokásos kézfelemelés helyett. Mint kiderült, 38 képviselő volt jelen, így az Országgyűlés nem határozatképes. Elfogadott napirendi javaslat hiányában az elnöklő Latorcai János berekesztette az ülést, legközelebb szeptemberben találkoznak a képviselők.

Forintosítás eredeti árfolyamon

Az MSZP az érintetteket érdekeit képviselő Adóskamarával együttműködve azt követeli, hogy a felvételkori árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket, addig pedig függesszék fel a végrehajtásokat, mert így lehet kiszabadítani a bajba került családokat az adósrabszolgaságból. A továbbiakban is ezért fogunk küzdeni – mondta Tóth Bertalan.

A Fideszt csak a gazdagok érdeklik

„A Viktor nevű egykori Soros-ösztöndíjas azt is mondta, hogy senkit sem hagyunk az út szélén” – emlékeztetett Tóth Bertalan arra, hogy a kormány szociális biztonságot ígért, de 2010 óta szerinte csak a szegénység nőtt, és a jövedelmi egyenlőtlenségek erősödtek. A költségvetésből ma kevesebbet fordítanak jóléti és szociális kiadásokra, mint 2010-ben. Sőt, 2010 óta se a családi pótlék, se az öregségi nyugdíjminimum, se az ápolási díj egy fillérrel sem emelkedett! Az egyszülős családok fele, ahol félmillió gyereket nevelnek, mélyszegénységben él – mondta – ebből is látszik, hogy a Fideszt csak a gazdagok érdeklik.

Szent István intelmei

Megdöbbentő, hogy a kormány sem hajlandó érdemi választ adni a problémákra, még el sem ment az ülésre– mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. Augusztus 20. apropóján Tóth Szent István  intelmeit ajánlotta a kormány figyelmébe: „tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”. A pártelnök-frakcióvezető szerint a Fidesz-kormány pont úgy van a kereszténységgel, mint a szökőkútba dobott kő és a víz: folyamatosan érintkeznek egymással, de a belsejét egyáltalán nem járja át.

Nem érdekli a hatalmat

A két ügy, amit az ellenzék a parlament elé hozott, jellemző a mai Magyarországra – mondta Arató Gergely, a DK képviselője. Szerinte a kormány annyi pénzt szán a családtagjaikat ápolóknak, amennyit Mészáros Lőrinc 12 másodperc alatt keres. A költségvetési bizottságban javasolták ennek megemelését, de a Fidesz nem támogatta. Most ígérgetnek, de tudjuk, mennyit ér ez – mondta Arató, aki szerint a kormányoldalon a devizahitelesek problémáját sem értik, fütyülnek arra a 120 ezer családra, amelyet közvetlenül fenyeget a kilakoltatás, még beszélni sem hajlandók róla. Ez szégyen, ez az ország elárulása! – mondta a képviselő, aki szerint a kormánypártiak csak a saját magánéletüket, otthonukat védik, mások otthonait nem. 

Pótolhatatlan munka

Az elegancia és a tisztelet jele lehetne, ha a kormánytagok és a kormánypárti képviselők megjelentek volna, mert azt jelezné, hogy van szándék a Fidesz-KDNP soraiban, hogy megoldást találjanak a problémákra – mondta Csárdi Antal, az LMP képviselője. Szerinte nagyon sokan vannak olyanok ebben az országban, akik a társadalom számára láthatatlan munkát végeznek, de valójában pótolhatatlan, nagy értékű munka – ez az otthonápolás. Az ellenzéki javaslatok kísérletet tettek volna arra, hogy elinduljon egy folyamat, ami megoldást jelenthet a devizahitelesek vagy az otthon ápolók problémáira. A kilakoltatásokról a képviselő azt mondta: azok nagyrészt jogtalanul zajlanak, szerinte a kormánypárti képviselőknek is ott kellene lenniük az ilyen eseményeken, hogy átérezzék a tragédiát.

Kétmillióan szenvednek

Kétmillió ember retteg a bankoktól, 900 ezer végrehajtás lebeg a fejük felett – idéz adatokat Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, aki konkrét kilakoltatásokkal és szeretteiket ápoló emberek sorsával szembesítené a képviselőket, már ha bent lennének a Házban. Közben pedig a duplájára nőtt a bankok nyeresége, egyes miniszterek fizetését pedig 5 millió forintra emelték. Ezek lennének a keresztény értékek, amelyeket a kormány véd? Szégyelljék magukat a kormánypárti képviselők, akik most nyaralnak, ahelyett, hogy az embereknek segítenének! – zárta beszédét Szabó. Felszólalására a kormány nem reagált. 

A kormány hallgat

A kormány nem kíván reagálni a jobbikos napirend előtti felszólalásra.

A KDNP és Járai felelőssége

A KDNP alapelveiből idéz Varga-Damm, amely szerint a kereszténydemokraták elutasítják, hogy valaki más kárán gazdagodjon. Ehhez képest egyetlen képviselőjük sem ül most a parlamentben, hogy megvédje a devizahitel-károsultakat. A képviselő a svájcifrank-hitelekkel kapcsolatban felvetette Járai Zsigmond egykori MNB-elnök felelősségét is, akit a Fidesz helyezett pozícióba, és nem tiltotta meg ezt a fajta hitelezést. 

Nagyrészt üres a Ház

Megkezdődött az ülés, de a parlament padsorai nagyrészt üresek. A Jobbik nevében Varga-Damm Andrea kért szót először napirend előtt. A képviselő 2010-es Orbán-beszédből idéz, amely szerint a kormánynak szándéka megakadályozni, hogy a családok utcára kerüljenek, és az államnak is kevesebb terhet jelent, ha időben beavatkoznak. Ehhez képest a kormánypártok következetesen ellenzik az ellenzéki javaslatokat. 
2018.08.17 10:07
Frissítve: 2018.08.17 10:48