Luther bárányai

Publikálás dátuma
2017.05.19. 07:47
A herrnhuti protestánsok keresztelője a XVIII. század közepén készült tusrajzon
A berlini kiállítás Svédország, Tanzánia, Dél-Korea, és az USA példáján keresztül mutatja meg, hogy miként formálták az evangélikus tanok a különböző kultúrákat, és hogyan alakult át maga a vallás is a befogadó népeknek köszönhetően.

A dísztelen, kőfalú termet elárasztja a napfény. Középen három delavár indián térdel. Nagy, kerek edény fölé hajolnak, lehajtott fejükre vizet önt egy német misszionárius. A XVIII. század közepén készült tusrajzon a rituálét két tucat őslakos figyeli: jobbra állnak a nők, balra a férfiak. A herrnhuti protestánsok keresztelője után az új bárányokat jegyzékbe vették: ívesen kanyargó betűkkel írták nevüket, házastársuk nevét, etnikumukat, és a szertartás dátumát a pirosvonalas füzetbe. Az 1749-ből fennmaradt lista utolsó oszlopába a halálozás napja került. Ha nem is élték sokkal túl a keresztelő napját, lelkük a többi rendes protestánsé között talált békére.

Luther-lázban ég Németország: idén októberben lesz 500 éve, hogy a teológus Wittenbergben kihirdette 95 tételét. A berlini Martin-Gropius-Bau áprilisban nyílt kiállítása háromezer négyzetméteren ünnepli a reformáció évét. A „Der Luthereffekt” (A Luther-hatás) a kötelező történelmi bevezető után Svédország, Tanzánia, Dél-Korea, és az USA példáján keresztül mutatja meg, hogy miként formálták az evangélikus tanok a különböző kultúrákat, és hogyan alakult át maga a vallás is a befogadó népeknek köszönhetően.

Ám nem a protestantizmus diadalmenete, hanem roppant árnyalt erkölcsi és ideológiai kérdésfelvetések láncolata húzódik végig a termeken. A vallásukat áldásként megélő, csillogó szemű tanzániai fiataloktól 3 méterre Selma Lagerlöf arra emlékszik, hogyan zsarolta kislánykorában édesanyja a kereszt jelében, mellette pedig Ingmar Bergman idézi fel a bűnbocsánatért elszenvedett apai ütéseket.

És amint az egyszeri katolikus múzeumlátogató felkerekedik, hogy megtalálja a frappáns választ, amit akkor keresett, amikor hetedikben, egy budapesti református gimnáziumban a joviálisan mosolyogva kötekedő osztálytársa szemére vetette, hogy „Ti égettétek meg Husz Jánost!”, hamar rájön: igaz a közhely: a keresztény felekezetek tanításai közötti különbség jóval kevésbé fontos, mint az, ami összeköti őket. Nem csak azért volt fontos a reformáció időszaka, mert lehetővé tette a krisztusi tanok újraértelmezését (és útjukra indította az akkoriban mindenkinél rokonszenvesebbnek bizonyuló kvékereket és a baptistákat), hanem mert emberi arcot adott a hűvös, márványtestű vallásnak. Így lehet az európai sötétszőke, szürke szemű, halványbőrű Jézusból Tanzániában – Németország után a világ második legevangélikusabb országában – a fából faragott pásztorjáték malacai között fekvő fekete kisfiú, Kim Ki-chang tusfestményein pedig tudós, aki a Csoszon-dinasztia alatt élt és harmadnapra feltámadt.

Luther-kép megrendelésre
Ha önmarketingről volt szó, nem sokat szerénykedett Luther Márton, a kiugrott Ágoston-rendi szerzetes. Miután feleségül vette Katharina von Borát, az egykori apácát, 1529-ben duplaportrét rendelt festő barátjától, Lucas Cranachtól. Hogy világossá tegye, milyen mélyen elutasítja a cölibátust, rögtön egy egész sorozatot készíttetett saját és felesége arcképéből. Bár a papi nőtlenség a propaganda ellenére is még mindig tartja magát a római katolikusoknál, máig a cranach-i Luther-kép él legélénkebben a köztudatban.

 

Info:

Luther-hatás

Martin-Gropius-Bau, Berlin

Nyitva: november 5-ig

Témák
Luther Márton

Ha elfogy a víz, bárkiből lehet menekült

Publikálás dátuma
2017.05.19. 07:46
A néző a kérdésekre adott válaszai szerint ül le a terem egyik vagy másik oldalán FOTÓ: OFNER GERGŐ
Reális veszély a vízhiány, ami a nem is olyan távoli jövőben menekültté tehet bárkit. A vízvándorlás már most égető probléma, de mi lesz akkor, ha a klímaváltozás következményeit Magyarországon is a saját bőrünkön tapasztaljuk? Ez a kiindulópontja a Víz/választó című produkciónak.

2086., budapesti társasház. A szomszéd feljelenti az egyik családot, mert zugwc-jük van, többször lehúzzák éjszaka, a közwc-n pedig sosem látni őket. Ugyanekkor vidéken az utolsó közkút is kiapadófélben van. A gyerekes családnak döntenie kell: a lezárt határokon át elmenekülnek vagy megvárják, míg teljesen elfogy a víz. Ahhoz, hogy eljussanak Svédországba, minden veszélyt vállalniuk kellene, és közel sem biztos, hogy az új világban boldogulni tudnak. Ez a disztópia, negatív jövőkép a Víz/választó című vitaszínházi előadás gerince. A produkció nemcsak bemutat és bevon, hanem fejleszti a vitakultúrát, amelyből ma Magyarországon igencsak rosszul állunk. Amikor a politikai hatalom, ahogy az azt kiszolgáló propagandamédia érvek helyett érzelmekre alapoz, a kimondott helyett a megszólaló személyiségét támadja vagy egészen egyszerűen ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztat, akkor szinte el is felejtjük, milyen szemben állni a másikkal, meghallgatni a véleményét és vitázni róla. Az előadás épp azt gyakoroltatja a nézőkkel, hogy ha kiállunk valami mellett, akkor hogyan tudjuk a döntésünket érvekkel alátámasztani, esetleg ezzel egy konstruktív vitában meg is győzni a másikat. Vagy ami még fontosabb, a vita során megtalálni a kapcsolódási pontokat és megérteni a másik álláspontját.

Ahhoz, hogy ezt a helyzetet elő lehessen idézni, nincs szükség bonyolult dolgokra. Az előadás egy aktuális válság köré épül: a központi téma a vízhiány, és az emiatt kialakuló elvándorlás. Az öt színész egy játékmester segítségével rövid jelenetekben mutatja be egy család életét, a döntési helyzetekre kihegyezve a történetet. A néző minden jelenet után kérdésekkel szembesül, és válasza szerint ül le a terem két oldalán elhelyezett székekre. Ezt követi egy vita arról, hogy az egyik oldal miért döntött a nem, a másik miért az igen válasz mellett. És milyenek ezek a kérdések? Eldöntendőek, ezért sarkítottak és kiélezettek, sokszor több információra lenne szükségünk a döntéshez. A vitahelyzetben ugyan lehet pontosítani a problémákat, a döntéskényszer azonban jól reprodukálja egy menekült helyzetét. A kérdések sora olyan problémákkal kezdődik, minthogy lehet-e törvénnyel szabályozni a természetvédelmet, az egyéné vagy a hatóságé a felelősség, végül pedig olyan etikai kérdésekig jutunk el, hogy egy szülő kockáztathatja-e a gyereke életét egy jobb életért, vagy van-e jogunk eldönteni, hol szeretnénk élni és kikkel. Ugyan a nézők hajlandóságán is sok múlik, de úgy tűnik, a vitaszínház működik. Közben pedig szakértők és a menekültlétet átélő szemével is látjuk, hogy mi rejtőzik egyes problémák mögött. Például megtudhatjuk, hogy a wc lehúzást érintő megszorítások nem is olyan távoliak, hogy összesen 65 millió ember menekült él menekültként, de ebben a számban még mindig nincsenek benne azok, akik a klímaváltozás miatt hagyták el otthonukat. Ők nem is jogosultak menekültstátuszra.

Mindeközben lehetetlen nem párhuzamot vonni a menekültválság jelenségével, ami az elmúlt időszakban az európai politika központi problémája. Az előadás nagy erénye, hogy nem idegen kulturális környezetbe helyezi a történetet, hanem a jövő Magyarországára, így a szereplőkkel könnyen lehet azonosulni. A vitakultúra fejlesztésén és az egyéni felelősségvállaláson túl így az előadás arról is szól, hogy szolidaritást tudjunk vállalni a sokszor félelmetes, valójában kiszolgáltatottságában, élethelyzeteiben és döntései miatt nagyon is hasonló idegennel.

Menekültek alkotásai
Menekültek művészi alkotásai láthatóak május 31-ig a 4-6-oson Budapesten. A Look Up című kültéri kiállításon az iraki Jamal Jameel és a görög Nikos Papadopolous munkái kerülnek fel a villamosokra. Jameel a Salford Egyetemen tanul fotózást, fotói önarcképek manchesteri menekültekről. Papadopolous képe része Plasticobilism című sorozatának, amelyben playmobil játékfigurákkal mutat rá emberi problémákra és foglalkozik a menekültválsággal is.


Info:

Víz/választó

a Journeys Festival International és a Trafó művészeti projektje

Gyászol a zenészvilág - Meghalt Chris Cornell

Publikálás dátuma
2017.05.18. 15:17
Forrás: Chris Cornell/Facebook
52 éves korában meghalt Chris Cornell, a Soundgarden és az Audioslave énekese. Az AP hírügynökség hirtelen és váratlan halálról ír, az okokat még vizsgálják. A Soundgarden szerdán Detroitban lépett fel, a tragédia is ott történt. Cornell tegnap még innen posztolt a Twitterre, illetve ezt az utolsó lemezes klipjüket 13 órája rakta ki (ő vagy más) a Facebookra, amit a Soundgarden tovább osztott. A zenekar a folyamatos turnézás mellett új lemezre is készült, elvileg idén adták volna ki - írja a Lángológitárok.

Christopher John Boyle amerikai rock zenész, dalszerző Seattle-ben született 1964-ben. Az Audioslave, majd a Soundgarden énekeseként vált ismertté,  kivételes, közel négy oktávos hangterjedelemmel rendelkezett. Szólóalbumokat és filmzenéket is készített 1991-től, illetve megalapította a Temple of the Dog zenekart is, elhunyt barátja, Andrew Wood emlékére.  A Guitar World olvasói a rock leghatalmasabb énekesének szavazták meg, negyedik volt az amerikai Hit Parader magazin „minden idők legjobb 100 énekesének listáján”, kilencedik a Rolling Stone „minden idők legjobb énekesei listáján”,és 12. az MTV „22 legszenzációsabb hangja” versenyében.

Szerző