Dési András írása a Népszavának;

Ausztria;Gábor Fónyad;

2017-05-20 07:47:00

„Egzotikusnak számítok”

A Bécsben született Gábor Fónyadot zavarja, hogy Ausztriában sokan Magyarország-szakértőnek gondolják.

A csukcsok nyelvét kutatja, de esze ágában sincs betenni a lábát Szibéria észak-keleti sarkába. „Mit keresnék ott, ahol nyáron a szúnyogoktól nem lehet megmaradni az utcán, télen meg olyan hideg van, hogy a nyál megfagy az ember szájában!” - fakad ki a magyar származású fiatal osztrák író, Gábor Fónyad regénye, a Zuerst der Tee (Először a tea) főhőse. Eduard szerint több mint hétezer kilométeres távolságból nyugodtan lehet tanulmányozni az „Észak szamurájainak” is nevezett nép ragképzését.

A német nyelvterületen kedvező kritikákkal fogadott Zuerst der Tee főhősét a szerző először fizikusnak mintázta, aztán mégis nyelvészre váltott. - Finn-ugor szakost érthetően nem akartam, mert magam is az vagyok – mondja nevetve az 1983-ban Bécsben született, s ott nevelkedett Gábor Fónyad. Szülei disszidáltak Ausztriába, de otthon Gáborral és két testvérével magyarul beszéltek. Európainak, osztráknak és magyarnak is érzi magát - válaszolja az identitását firtató kérdésre. Majd azzal folytatja, hogy osztrák szemmel nézve „halmozottan egzotikusnak” számít. Sorolja is az okokat: magyar neve van, evangélikus családból származik, vegetáriánus és ráadásul síelni sem szeret.

Míg Eduard különc, szinte elviselhetetlen figura, a szívesen zongorázó Gábor Fónyad közvetlen, kedves személyiség. Már kamaszként elkezdett írni és publikálni, elsősorban Thomas Bernhardot, Oscar Wilde-ot és Peter Handkét sorolja inspirálói közé. A Bécsből valósággal menekülő Eduard a dél-angliai Rye-ban véli megtalálni azt a környezetet, ahol megírhatja a csukcsok ragképzését elemző tanulmányát. Sussexben azonban a sors az útjába sodorja Pauline-t. Az ugyanabban a panzióban lakó francia zongoraművész szintén önmagát kereső, tépelődő alkat. Az összezártság kommunikációra kényszeríti Eduardot is, aki bár két kézzel kapálózik ellene, mégsem tud immunis maradni a szerelemmel szemben. Rye is szerelem volt egy bécsi gimnáziumban tanító szerző számára. Egy tavaszi napon keveredett el a Brighton közeli településre, s olyan elementáris erővel hatott rá a meseszerű, mégsem giccses kisváros kisugárzása, hogy elhatározta, itt fog játszódni első regénye.

Gábort magyar származása miatt Ausztriában gyakran faggatják „Magyarország-szakértőként” a Lajtától keletre zajló ügyekről. – Zavar ez, mert nem vagyok politológus. Ahogy az is zavar, ha általánosítva, leegyszerűsítve írnak, beszélnek Magyarországról. S persze akkor sem vagyok boldog, amikor azt hallom, hogy Magyarországon mit mondanak a Nyugatról, Európáról – mesélte a Népszavának adott interjúban a nemrég az Osztrák Kulturális Fórum vendégeként Budapesten járt Fónyad.

Eduarddal ellentétben Gábor szeret utazni, s finn-ugor szakosként elment az 1918-ig cseremiszeknek nevezett marikhoz az Urálba. Az orosz többségű Mariföld fővárosának, Joskar-Olának lakói jócskán elcsodálkoztak, amikor az osztrákvendégek mari nyelven szóltak hozzájuk, Gábor és társai egy kukkot sem tudtak oroszul. A következő, valószínűleg magyar vonatkozású regényén dolgozó szerző azonban ezt is humorral fogadta. Mint mondja, az életben em kell mindent véresen komolyan venni. Igazat ad Thomas Bernhardnak, aki szerint elég a halálra gondolni ahhoz, hogy minden nevetségessé váljon.