Napjainkban igen elterjedt a populizmus a politikusok között. Trump győzelme csak az utolsó – egyelőre az – jele ennek, de rendkívül fontos, hiszen itt a világ leghatalmasabb országáról és egyik legdemokratikusabb rendszeréről van szó.
Mindenek előtt tisztázzuk, miről is beszélünk, amikor kimondjuk: populizmus. Ahhoz, hogy ezt világosan lássuk, először is tisztázni kell, hogy nem a "populizmus" néven elhíresült ideológiá(k)ról beszélünk, hanem arról a kommunikációs módszerről, amely egyszerűen, gyakran végletesen leegyszerűsítve adja át üzeneteit a közönségnek. Ennek tisztázása kulcskérdés, hiszen napjainkban általánosan elterjedt az a nézet, hogy a populizmus lényegéből fakadóan szélsőséges – szélsőjobboldali vagy szélsőbaloldali -; ebből kifolyólag elítélendő, magára valamit adó mainstream politikus pedig nem eshet a populizmus bűnébe.
Véleményünk szerint, ez a megközelítés nemcsak helytelen és téves, de rendkívül káros is, és csak a populizmust ügyesen (ki)használó szélsőségek malmára hajtja a vizet.
Mi is az a populizmus? A populizmus latin eredetű szó, jelentése: népszerű. Úgy is mondhatjuk, egy kommunikációs technika, amelynek segítségével a beszélő népszerűen, a széles rétegek számára is érthető módon közvetít akár bonyolult üzeneteket. Természetesen a populista valamilyen mértékben leegyszerűsíti ezeket az üzeneteket, hiszen ahhoz, hogy a széles rétegek számára érthető, megemészthető és elfogadható legyen, nem fogalmazhat bonyolultan, nem operálhat az elit számára érthető, de a nagy tömegek számára kevéssé nyilvánvaló szavakkal illetve kifejezésekkel – például el kell kerülnie az idegen szavak használatát -, és tömören, röviden kell fogalmaznia, hiszen az emberek nagy része nem is olvas el hosszú, bonyolult körmondatokat. Mivel a szövegértés az utóbbi évtizedekben világszerte romlik, mindezt figyelembe véve kell megformálnia és továbbadni üzeneteit.
Mindennek az oka a világban végbemenő változásokban keresendő. Ezek a változások azt eredményezik, hogy az emberek nagy részének se ideje, se kedve nincs arra, hogy hosszadalmas fejtegetéseket olvasson, különösen nem azokról a témákról, amelyek közvetlenül nem érintik – vagy azt hiszik, illetve hitetik el velük, hogy nem érintik őket.
A kommunikáció fő formájává napjainkban az internet válik - még azon keveseknek is, akik maguk nem használnak internetet, hiszen akikkel ők kommunikálnak, azok bizony használják, onnan szerzik információikat. A (politikai) véleményformálás módja is alapvetően megváltozik. Korábban létezett a "véleményformáló" elit, az értelmiség, amelynek egyik fontos feladata volt, hogy a gazdasági és politikai vezetés üzeneteit "lefordítsa" a "nép" nyelvére és úgy adja tovább. Korábban léteztek mértékadó információforrások, mindenek előtt a sajtóban. Mára a véleményformáló elit gyakorlatilag eltűnt, nincsenek mértékadó információforrások (pontosabban egyáltalán nem mértékadó forrásokat tekintenek annak), és a kommunikáció módja is alapvetően megváltozik. Ennek jeleit már tapasztalhattuk a CNN típusú és a bulvármédia megjelenésével, ahol az üzenetek a végletekig lerövidítve és leegyszerűsítve kerülnek átadása. A folyamat kiteljesedni látszik az internetes kommunikáció, a szociális média elterjedésével és lassan egyeduralkodóvá válásával. A politikai üzenetek egyrészt közvetlenül a politikusoktól mennek a fogyasztóig – aminek az a következménye, hogy a politikusnak választania kell, vagy értelmesen kifejti véleményét (már akinek van és erre képes), vagy populizmusra vált – ami a leegyszerűsítést és lerövidítést is jelenti, aminek következtében a mondanivaló, az üzenet jórésze eltűnhet.
Másrészt, az üzenetek a szociális médiában jelennek meg. Azoknak a jellemzője azonban – a rövidítésen és a leegyszerűsítésen túlmenően -, hogy az olvasó azoknak a bejegyzéseit olvassa, akikkel amúgy is egyetért. Ebből kifolyólag az a képzete támad, hogy tulajdonképpen a nagy többség az ő nézeteit vallja (megjegyezzük, hogy hasonló jelenség figyelhető meg a hagyományos média fogyasztásában is: az olvasó/néző/hallgató nem azért választja az adott médiumot, hogy a megszerzett információk segítsenek neki eligazodni a világban és kialakítani véleményét, hanem eleve azt a médiumot választja, amelyről tudja, a már meglévő véleményét fogja erősíteni, alátámasztani).
A szélsőséges nézeteket vallóknak könnyű dolguk van: az ő sokszor végletekig leegyszerűsített mondanivalójukat könnyedén ki lehet fejezni ezen a módon. A bonyolultabb, árnyaltabb mondanivalójú politikusnak azonban nagyon nehéz a dolga – az esetek nagy részében nem is jár sikerrel.
A középjobb és középbal politikusoknak tehát ideje lenne felhagyniuk a populizmus általános csepülésével és főleg azzal, hogy azonosítsák populizmust a szélsőségességgel. Ha ezt a lépést nem teszik meg, átengedik a közbeszéd egy jó részét azoknak a szélsőségeseknek, akiket a populizmusért kárhoztatnak. Ehelyett meg kellene tanulni úgy fogalmazni, hogy az értető – közérthető, azaz populista – legyen a széles tömegek számára is, és használni azokat az eszközöket, amelyekkel közvetlenül el lehet juttatni a nézeteiket, üzeneteiket a célközönséghez. Meg kell tanulni továbbá a szociális média használatát is.
