Korunk sátánjai

Újra és újra abban reménykedünk az egyes merényletek után, hogy utoljára kell leírnunk szinte szó szerint ugyanazokat a sorokat. Minden egyes véres terrortámadás után abban bízunk, Európára most csapott le utoljára a vallási fanatizmus, s nem kell többé ártatlanoknak meghalniuk azért, mert egyesek visszaélnek saját vallásukkal, s nem értik, vagy nem hajlandóak megérteni azt, hogy Isten, Allah vagy Buddha a felebaráti szeretet képviselője és nem a gyűlöleté. Arra gondolunk, győznie kell a józan észnek az őrület felett, s mindörökre eltűnnek törékeny világunkból a halál kultúrájának követői, akiknek érvrendszere az öldöklésben merül ki.

Sajnos mindig csalódnunk kell. Rendre ott csap le a terror, ahol a legkevésbé számítunk rá. Manchester a tolerancia, a kozmopolitizmus városa. A helyi arénában önfeledt fiatalok ezrei gyűltek össze, hogy kedvenc előadójukat hallgathassák. Az ünnep, a szórakozás óráit remélték, ehelyett olyan tragédiát éltek át, amely örök nyomot hagy a túlélők lelkén. Talán sosem lehet teljesen feldolgozni azt a drámát, amit átéltek. Az ártatlan tinédzserek sikolyát, a földön fekvő véres testek látványát, a segítségért könyörgők kiáltását, az életben maradásért vívott küzdelmet.

Ismét megmutatkozott az, amit már 2015 novemberében Párizsban és 2016 júniusában Nizzában is átélhettünk. A terror fanatikusainak legnagyobb ellenfele az életigenlés. S ez is csak azt bizonyítja: ők nem egy jobb világot akarnak, ahogy hirdetik, hanem csakis a pusztulást.

Közép-Európában és itthon ismét lehet kampányolni azzal, hogy lám, idehaza nem képzelhető el hasonló tragédia, mert megvédték az országot a bevándorlóktól. Kit érdekelnek ilyenkor a tények, például az Egyesült Királyság története, demográfiai viszonyai. Tény, Nagy-Britannia Franciaországhoz hasonlóan különösen veszélyeztetett, hiszen sokan tértek vissza a szíriai és iraki harcmezőről, mosták ott át az agyukat a mai kor sátánjai. Az országban több mint 3 millió iszlám hívő él. Franciaországgal szemben azonban a muzulmánoknak mindössze hét százaléka arab származású, 38 százalékuk pakisztáni, 15 százalékuk pedig bangladesi. Nagy többségük sokadik generációs brit állampolgár. Felmenőik évtizedekkel korábban vándoroltak be Nagy-Britanniába a Brit Nemzetközösség valamely államából. Félreértés ne essék: a britek nem a muzulmán bevándorlók miatt szavaztak az EU-ból való kilépésre, hanem mert úgy vélték, az uniós munkavállalók elvették a kenyerüket.

A terror újfent megmutatta igazi arcát, a terroristák és felbujtóik gyávaságát. A különösen brutális bombát bevető öngyilkos merénylő védtelen áldozatokat szemelt ki, akik előtt még oly sok szép év állhatott volna, s akiknek semmi közük sem volt a britek szíriai légicsapásaihoz.

A terroristák meg akarják osztani a társadalmat, azt kívánják elérni, hogy a félelem legyen az úr. Nem szabad engedni nekik. Amint azoknak sem, akik – Ferenc pápa megfogalmazása szerint – a szavaikkal terrorizálnak. Mert ők azok, akik egy társadalomban elvetik a gyűlölet magvait.

Szerző
2017.05.24 08:12

Jénai vendég, törékeny Újpest

Publikálás dátuma
2019.01.19 16:23

Fotó: ARCANUM/
A magyar labdarúgás időszámítása akár két szakaszra is osztható. A Marseille előttire és a Marseille utánira. Aki nem nem volt még legalább kiskamasz 1969 decemberében, az csak elgondolni tudja, átérezni nem, milyen hangulat uralta Magyarországot a csehszlovákoktól a vb-pótselejtezőn elszenvedett 1:4 után. Addig el sem lehetett képzelni, hogy hazánk válogatottja nem vesz részt egy világbajnokságon, amelyre benevezett. Akkor viszont bekövetkezett a „lehetetlen”, pedig a hazai pályákon még mindig extraklasszisok serege futballozott, s nem papagáj propagandisták tömjéneztek sokadrangú labdarúgókat.
A helyzet megértéséhez legyen elég annyi: az előző, 1966-os vb-n egyetlen másodpercet sem játszott három olyan ragyogó csatár, mint Göröcs János, Varga Zoltán és Tichy Lajos, ám a válogatott – fenomenális játékkal – 3:1-re legyőzte a nagy tornán az 1954, a szintén a magyaroktól elszenvedett 2:4 óta veretlen, 1958-ban és 1962-ben egyaránt aranyérmes brazilokat. Igaz, a liverpooli brazil-verők közül Marseille-ben már csak Mészöly Kálmán, Bene Ferenc és Farkas János játszott – Albert azért nem, mert Koppenhágában, a dánok elleni 2:3 alkalmával súlyosan megsérült –, de olyan labdaművészek tartoztak a kerethez, mint Fazekas László, Kocsis Lajos, Zámbó Sándor, hogy a hatvanhatban „elfelejtett” Göröcsről ne is beszéljünk. A kudarcot követő döbbenetre jellemző: a világbajnokság előtti vb-búcsú következtében négy nappal később összesen 12 400 néző – átlagban 1550 – ment ki a nyolc NB I-es mérkőzésre; a Honvéd–FTC rangadón (5:2) ezren voltak a Népstadionban. Az efféle adatokra már régóta fel sem kapjuk a fejünket, de akkoriban értelmezhetetlenek voltak e szokatlan, szomorú számok.
Ezért aztán a jelentőségénél nagyobb horderejűvé vált a Carl Zeiss Jena–Újpest EVK (UEFA)-kupa párbaj, amelyet 1970 januárjában rendeztek. A lila-fehér vezérkar két okból egyezett bele, hogy a találkozókat az év első hónapjában tartsák. Egyrészt, mert az NDK válogatottja 1969. december 6-án két és fél hetes iraki és egyiptomi túrára utazott, és a keletnémet keretben sorakoztak a jénai játékosok (Wolfgang Blochwitz, Harald Irmscher, Helmut Stein, Peter Rock, valamint a két testvér, Peter és Roland Ducke). Másrészt azért, mert nem vették kellőképpen komolyan az ellenfelet. Az NDK labdarúgását minálunk mindig is másodrendűnek minősítették, s ezen a véleményen még az sem változtatott, hogy 1969 őszén a Magdeburg ejtette ki a KEK-ből az MTK-t. Igaz, az 1974-es vb keletnémet hőse, az NSZK ellen Hamburgban látványos győztes gólt szerző Jürgen Sparwasser a 113. percben lőtte tovább csapatát a Hungária körúton...
Amilyen lazán kezelték a vetélytársat az újpestiek, olyan tisztelettel nyilatkoztak róluk Jénában. Peter Ducke így beszélt a párviadal előtt: „Marseille ellenére nagyra értékeljük a magyar labdarúgókat. Sokszor kaptunk keserű leckét tőlük.” A honfitársainktól tartó csatár azért volt csak 68-szoros válogatott, mert 1966 januárjában, az NDK legjobbjainak mexikói túráján kettős lábszártörést szenvedett, és azért nem lett a Werder Bremen játékosa, mert 1962-ben 80 ezer nyugatnémet márkáért és egy vadonatúj Mercedesért sem „disszidált”.
A jénai szerénység megejtő volt, a csapat ugyanis addig gólt sem kapott az EVK-ban: az Altay Izmirt 0-0-lal és 1-0-lal, a Cagliarit 2-0-lal és 1-0-lal búcsúztatta. Az elsőre a belgrádi Partizant kiejtő Újpest viszont úgy jutott tovább az FC Bruges-zsel szemben, hogy Belgiumban Fazekas a 90. percben szépített 2:5-re, majd a Megyeri úton Kurt Tschenscher nyugatnémet játékvezető az első félidő végén, 0:0-nál két percet hosszabbított, és Fazekas a szünet előtti utolsó pillanatokban megszerezte a vezetést. Erre a bruges-i meccsen duplázó svéd Tom Turesson lökdösni kezdte a mérkőzés bíráját, mire Tschenscher kiállította a skandináv légióst. A teljes második félidőt létszámfölényben játszó lilák 3:0-ra nyertek, s az idegenben elért több góllal versenyben maradtak.
Az NDK-ban aztán már a meccs előtt megjárták: tizenhat óra alatt jutottak el a Jénától hatvan kilométernyire lévő Gerába, ahol elszállásolták őket. (A visszaútjuk sem sikerült jobban. Már közvetlenül a mérkőzés után haza akartak utazni, de csak Erfurtig jutottak el, mert a berlini repülőtér – a zord időjárás miatt – egyetlen gépet sem fogadott. A lilák küldöttsége így részint a tranzitban, részint egy hotelben töltötte az éjszakát, és csak másnap délután érkezett meg Budapestre.) A pályán is volt csúszás bőven, a havas talaj egyáltalán nem kedvezett a finom kombinációkra építő vendégeknek. Az meg végképp nem könnyített a helyzeten, hogy Bene gólját nem adta meg Boosten holland játékvezető, s hogy Dunai Antal hiába cselezte ki Blochwitz kapust is, mellé lőtt. S miként az gyakran megesik, egy perccel a befejezés előtt döntő fordulat állt be: Werner Krauss bevágta a találkozó egyetlen gólját...
A visszavágó előtt így már nem volt abszolút esélyes az Újpest (amelyben a cselművész Zámbó Jénában és a Megyeri úton is középső védőt játszott). A lilák labdarúgói nem is látogattak el a Szikra filmszínház délelőtti, illetve az Uránia mozi délutáni előadásaira, a Maga tetszik nekem című NDK-film vetítésére. A jénai játékosok meg nem edzettek odahaza, mivel városukban mínusz 17 fokos hideg tombolt. Ennél itthon jobb idő volt, de a Megyeri úti pályáról többször is le kellett tolni a fehér takarót az ismétlődő havazás miatt. Utóbb az újpesti futballistákat tolták le, mert az 5. percben gólt szerző vendégek annyira felszabadultak, hogy az 55. percben már 3-0-ra vezettek. Göröcs a meccs után csak annyit mondott: „Megáll az ész.” A Magyar Nemzet pedig így vont párhuzamot: „A második félidőben a Dózsa labdarúgói már teljesen a marseille-i mérkőzést idézték.” Baróti Lajos edző ellenben kiállt játékosai mellett: „A csapat feltétlen bizalmamat élvezi. Tudom, hogy a néhány váratlan eredmény nem tartós visszaesés, hanem átmeneti megingás.” (Kétségtelen: a lilák 1969 és 1975 között szériában hétszer voltak bajnokok, és három évvel a Jena elleni bukás után elődöntőt vívtak a BEK-ben.)
A Jena a Johan Cruyff-féle Ajaxszal szemben esett ki úgy, hogy otthon bő fél óra múltán 3-0-ra vezetett, majd a hollandok jugoszláv válogatott légiósa, Velibor Vaszovics a 90. percben szépített, és a visszavágón 0-1-ről 5-1-re nyert az amszterdami együttes. Az 1970-es alulmaradást 1971-es diadal követte. A Carl Zeiss üveg- és optikai gyár vezetőségét és kutatóit az amerikaiak a Heidenheim melleti Oberkochenbe telepítették át a második világháború után, a munkások viszont az orosz megszállási zónába kerülő Jénában maradtak. A gyártás mindkét helyen folytatódott, és csak hetvenegyben született meg a megállapodás: Nyugaton az oberkocheniek, a KGST-ben a jénaiak használják a Carl Zeiss nevet.
Amely az Újpest elleni összesített 4-0 nyomán a korábbiaknál is jobban csengett...

ÚJPEST–CARL ZEISS JENA 0-3 (0-2)

EVK-mérkőzés, 1970. január 21., Megyeri út, 10 000 néző. Jv.: De Marchi (olasz).
Újpest: Borbély – Káposzta, Solymosi, Zámbó, Noskó – Dunai III, Göröcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Nagy László (Bánkuti, 46.).
CZ Jena: Blochwitz – Irmscher, Rock, Stempel, Krauss – Stein, Werner, Roland Ducke – Schlutter, Peter Ducke, Scheitler.
Gól: Scheitler (5.), Stein (44.), Peter Ducke (55.).

2019.01.19 16:23
Frissítve: 2019.01.19 16:23

Szerintem

Cafeteria extra  Nem látok csodálkoznivalót a Gundel étteremnek az Orbán-menzán alkalmazott, erősen mérsékelt árain. Ez ugyanaz a vállalkozói magatartás, mint amelyik a TAO pénzekből messze jelentőségén felül juttat milliárdokat a Kedves Vezető felcsúti csapatának. Mindkét esetben a vállalkozó valamilyen előnyre számít a szolgálataiért, a Gundelnél pedig tudjuk is, milyen területen: ez a tendereztetett csomagban szereplő állami fogadások, események cateringje. A Miniszterelnöki Hivatal persze ezt másképp is intézhette volna, például - ha nem tették volna tönkre a cafeteria rendszerét - adhatna étkezési támogatást a dolgozóinak, amivel ők a valós menzaárakat mérsékelhetnék. Akkor persze azon lehetne lamentálni, miért is kell egy miniszterelnöki hivatali dolgozónak, vagy épp egy parlamenti képviselőnek – hiszen az Országház menzáján is hasonló árak vannak - jelentős étkezési hozzájárulást adni. De ez morálisan is egy másik történet, a vállalkozó legalább kimarad belőle. Echter István A remény halála? Az illúziók nélküliség, a Fidesz autokrata stílusa és intézkedései már régen elérték az EU ingerküszöbét. A Sargentini-jelentés a bizonyítéka: a ketrecharcos Orbán érezhetően megroggyant. Akkor mégis, miért ez a beletörődő társadalmi hangulat körülöttünk? Igaz, ennek a farizeus politikának és a Brüsszel-ellenes fellépésnek nem a kormány, hanem a magyar nép láthatja kárát, hiszen az EU-nak vannak elvárásai a pénz felhasználását illetően. Ez azonban mégsem a sötétbe vezető alagút, mert minél rosszabb a nyomás alá helyezett hatalomnak, annál szélesebb út nyílik az ellenzéknek. Én nem forradalmat vizionálok egy kormányváltás érdekében, csak érzem: előbb-utóbb csordultig lesz ama bizonyos pohár. A Vár ura és oligarchái százas szeget vernek a demokratikus jogállam koporsójába, és nem akarnak bikaként elvérezni a torreádorok ellenében. Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök semmitmondó sajtótájékoztatójára is csak meghívásos alapon jutnak be médiumok, a kommunikáció legalábbis dadog. Olyan hangosan kell kiáltani, hogy ők is megértsék! Dr. Nagy Zoltán Egy szavazat Sok szó esik mostanában a közelgő EP választásokról, de nagyon hungarocentrikusan. Mint laikus, szeretnék tisztán látni. Az Európai Parlament képviselőit az Európai Unió polgárai választják meg, demokratikusan, one man, one vote alapon – gondolom én, de lehet, hogy tévedek. Elképzelhető, hogy a kettős állampolgárságú „külhoni magyarok” két országban is választhatnak EP képviselőt? Különösen furcsának találnám, ha a titkos (pl. szlovákiai) kettős állampolgárok fontosabbak lennének, mint a jogkövető uniós állampolgárok. Tisztában vannak ezzel Brüsszelben? Wiegandt Richárd
2019.01.19 16:00
Frissítve: 2019.01.19 16:00