A bérszakadék szélén

Nem is olyan régen az egyik közműcég kizárólag női mérőóraolvasók számára hirdetett meg állásokat. Egészen addig, míg illetékes helyről reájuk nem pirítottak, hogy ez bizony diszkriminálja a másik nemet. A társaságnak - ahol a HR-esek történetesen mind egy szálig ugyancsak nők voltak - a hirdetés megfogalmazásával feltehetően elhelyezkedési esélynövelő szándéka lehetett, de ez a jelek szerint balul sült el. (Az más kérdés, hogy a szöveg korrekcióját követően is csak női álláskeresők jelentkeztek.) Tán meglepő, de vannak olyan elnőiesedett szakmák Magyarországon, ahol a férfiak keresnek kevesebbet, nem egyszer jelentős mértékben: közéjük tartoznak a bérszámfejtők, a betegápolók, de még az általános iskolák alsó tagozatos tanítói is. Az okok aligha kérdésesek. Ők azonban csak javítják az összképet.

Ráérő statisztikusok kiszámították, hogy Európában évente átlagosan 59 nappal kellene többet dolgozniuk a nőknek ahhoz, hogy a férfiakkal szembeni bérkülönbségük eltűnjön. Magyarországon a helyzet még ennél is rosszabb, a differencia a 72 napot is eléri. Az emberek életét, sorsát csak puszta adatként kezelő bürokraták arra a következtetésre jutottak, hogy így hazánkban 85 esztendőre lenne szükség a fizetések kiegyenlítéséhez. Az utolérésben reménykedőknek azonban azzal az abszurd helyzettel is számolniuk kell, hogy mindez csak akkor következne be, ha a férfiak bérét a jelenlegi szinten befagyasztanák.

Az viszont tény, hogy minél magasabb pozícióba kerülnek a nők, a bérkülönbségek annál nagyobbak lesznek. De a női szolidaritás nálunk is - sok lúd disznót győz alapon - működik, hiszen ahol többségben vannak, ott a férfi vezetők bérét is általában visszafogják.

Szinte hihetetlen, de idén valami mégis történt: jelentős mértékben csökkentek a bérkülönbségek, még ha nem is a két emberi nem között. Mérséklődött az úgynevezett bérszakadék, a legmagasabb és a legalacsonyabb fizetések közötti különbség. Sőt még ennél is szokatlanabb dolog történt - közelebb kerültek egymáshoz a legszegényebb és a leggazdagabb megyék nettó bérei. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a munkáltatók szociális érzékenysége kerekedett felül a zord pénzpiaci viszonyokon, ezt a vélekedést érdemes is azonnal elfelejteni. Már csak azért is, mert a különbség továbbra is tetemes, az első negyedévben a 90 százalékot is meghaladta. Budapest havi 238 ezer forintos átlaga áll szemben a szabolcsiak 131 ezer forintjával. Viszont - és ez okozta tulajdonképpen a meglepetést -, a fővárosi nettó bérek csak feleakkora mértékben növekedtek, mint az országos átlag. A felzárkózási kísérlet eredőjét ismerjük: a kormány tavaly év végén az érdekvédelmi szervezetek ajánlatánál is magasabb mértékű, 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos bérminimum-növelést rendelt el, ami arányaiban a budapestieket kevésbé érintette.

A bértábla eközben eltorzult. A legalacsonyabb jövedelműek megkapták, amit a törvény előírt, ám a magasabb keresetűeknek csak 1-2 százalékos béremelés jutott. A szakadék "betömése" megkezdődött. De mi lesz a vezetők szájával?