Az Orbán-rendszer leváltására törekvő pártok, mozgalmak, demokráciát óhajtó állampolgárok közéleti megnyilvánulásai alapvetően egy következő választásra való felkészülés szervezési és taktikai kérdéseire irányulnak. Hogyan akarnak, és hogyan nem akarnak összefogni a demokratikus pártok, legyen-e előválasztás, mit tehetnek a civil mozgalmak, hogyan találjunk karizmatikus vezetőt a rendszerváltó erők élére, milyen úton adjunk jogállami alkotmányt, hirdessünk számonkérést vagy borítsunk fátylat a múltra, mit ígérjünk az egészségügynek, a nyugdíjasoknak, vagy bármely sérelmet szenvedett csoportnak? Ezek és más hasonlók fontos kérdések, nem látszik azonban, hogy a válaszok valamilyen működőképes közös megoldás felé közelítenének. Ennek egyik, ha nem alapvető oka, hogy kormány- és rendszerváltó pártok igyekezetéből hiányzik egy meghatározó rendező elv:
Milyen országot akarunk?
Melyek azok a legfontosabb célok, amelyek választási ciklusokon átívelően, a pártok demokratikus versengésének körülményei között is, a fejlődés irányát meghatározó jövőképet vetíthetnek elénk? Melyek az ország fejlődését, a lakosság jólétét alapvetően befolyásoló ügyek, amelyekben a hosszú távú célok követést biztosító társadalmi szerződés megkötése szükséges, és erre reális esély is van? (Sikeresen felzárkózó országok példái bizonyítják, hogy kivezető út a válságból a társadalmi szerződésen keresztül halad.) A demokratikus és rendszerkritikus közbeszédben számos lényeglátó elemzés és értékes, előremutató céltételezés jelenik meg, ezek azonban nem bírnak egy átfogó jövőkép igényével és erejével, és főképpen nem képezik a NER leváltását célként vállaló erők közötti egyeztetés, választási programalkotás tárgyát. Egy ilyen kérdésfelvetés és válaszkeresés hiányában létre sem jöhet az a platform, amelyen a jelenlegi demokratikus ellenzék és a NER-ből kiábrándult jobbközép, konzervatív szavazók egymásra találhatnának a következő választáson. E nélkül hogyan lehetne kormányt váltani?
Közös fellépés megalapozására kevéssé alkalmasak – ha vannak is – százoldalas pártprogramok és egyeztetés nélkül meghirdetett célok. Nagy a kísértés, hogy az ellenzéki pártok jóléti és igazságtételi ígéretekkel próbálják maguk mellé állítani a választópolgárokat, de aki felelősen akar választani, nem csak azt fogja kérdezni, mit adna nekem egy új hatalom, hanem azt, mitől lesz jobbra és többre képes az ország. A válaszért vissza kell menni a 89-90-es rendszerváltás után megvalósult társadalmi modell kritikájához és a nemzeti lét pilléreihez. Ezekből az következik, hogy az új rendszerváltó erők közös programjának hívószavai a JOGÁLLAM – TUDÁS – SZOLIDARITÁS lehetnek. Így, együtt.
Mindhárom szó nagyon határozott politikai tartalommal bír, egy szükséges társadalom- és gazdaságpolitikai fordulat lényegét fejezi ki. Olyan értékeket idéz, amelyek napjaink elbizonytalanodó világrendjében is a társadalmi összetartozás és hosszú távon a nemzeti megmaradás feltételei. A magyar társadalom létének azokat a területeit jelöli, ahol az Orbán rendszer a legsúlyosabb kártételeit hajtotta végre, és rámutat a rendszerváltás utáni egész korszak alapvető tévedéseire és mulasztásaira. Szakítást jelent a rendszerváltás óta érvényesülő magyar modellel, amelynek fő jellemzője az alacsony értéktermelő képességű gazdasági szerkezet és az embert, mint személyiséget, és mint erőforrást elhanyagoló társadalompolitika.
Ha meg akarjuk haladni azt az állapotot, amelybe ez a modell a Nemzeti Együttműködés Rendszerében torkollott, akkor nem csak politikát, hanem értéket is kell váltani. A demokratikus erőknek közösen kell küzdeni azért, hogy az Európai Unió elleni „szabadságharc” és az idegenek elleni gyűlölet hazug és erkölcstelen nemzetképével szemben az állampolgárok a tanuló, alkotó és szolidáris nemzet eszméjével azonosuljanak. Ilyen pozitív értékek képviselete nélkül kormányt sem érdemes váltani. Ha valamely – ma még nem látott – botrány vagy kiéleződő elégedetlenség mégis a kormányváltók javára billentené át az aktív választók támogatását, pozitív, összetartó értékek építése nélkül egy új demokratikus hatalom nem lenne tartós, az ország még reménytelenebb állapotba hullna vissza.
A jogállam társadalomképe
A hosszú távú program hármas célkitűzéséből a jogállam helyreállítása a kiindulópont, ami a hatalomváltás után azonnali politikai akciókat igényel, és történelmileg rövid idő, 1-2 év alatt megvalósítandó. A hatalomgyakorlás torzulásainak mielőbbi korrigálását, egy összetett szervezeti és jogszabályi rendszer átalakítását igényli, amelynek során a leginkább felszínre kerülhetnek a kormányváltó oldalon belül is az érdekkülönbségek, előre vetülő pozícióharcok, amelyek feloldását már a programalkotás és az alkotmányozás folyamatában rendezett pályára kell terelni. Ennek is eszköze a hosszú távú közös célok kijelölése.
Elhivatott és felkészült szakemberek állnak készen arra, hogy kidolgozzák a negyedik Magyar Köztársaság államrendjének jogi és szervezeti kereteit. Nagyon valószínű, hogy egy új alkotmánytervezet fejezetei számítógépek merevlemezein már el is készültek. Az új alkotmány azonban nem megelőzi, hanem követi a társadalmi szerződést. A jogállam általános követelményeinek megfelelő intézmények és szabályok rögzítése mellett az alkotmány további tartalmát a társadalmi szerződés jelöli ki, ami meggyőző elfogadottságát is biztosítaná.
A jólét forrása a tudás
Ez az az üzenet, amely megteremtheti a kapcsolatot egy konzisztens jövőkép, a hozzá vezető stratégia és a választópolgárok mai elvárásai között. Az állítás érvényességét itt nem kell bizonyítani, az egyetemes gazdaságtörténet széleskörűen igazolja. A következő évtizedekre szóló tudományos, technológiai, gazdasági prognózisok egybehangzóan a tudás jelentőségének növekedését vetítik előre a világgazdaságban és a társadalmi viszonyokban. Széchenyi István óta Magyarországon is minden olvasott ember tudja: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”. A politikusok is évtizedek óta idézgetik. A rendszerváltás utáni évtizedek azonban nem azt mutatják, hogy az ország sorsát intéző politikusok megértették és teljesítették volna azt a feladatot, ami ebből az egyszerű bővített mondatból következik, mígnem 2010 után a politikai hatalom a tudástársadalom nyílt tagadásával kormányoz.
Annak érdekében, hogy hazánkban a tudás valóban a jólét emelésének forrásává váljon, legalább három meghatározó területen kell a politikában új prioritásokat meghatározni, és szakpolitikai szinten is gyökeres változást végrehajtani. (1) Kompetencia elvű és esélyteremtő oktatási rendszert kell létrehozni, és biztosítani kell hosszú távon stabil működését. (2) A tudásalapú gazdaság fejlesztését ösztönző, következetes társadalom- és gazdaságpolitikát kell folytatni. (3) Fel kell építeni egy szakmailag felkészült államapparátust, és intézményesen biztosítani kell a tudomány által feltárt tények és összefüggések figyelembe vételét a politikai és közigazgatási döntésekben.
Az oktatási fordulathoz politikai fordulat kell
A politikai hatalom működéséből a nemzet jövőjére a legnagyobb hatással az oktatási rendszert alakító döntések bírnak. A rendszerváltás utáni 20 év történelmi tévedése és mulasztása, hogy a kormányzó elitek az oktatást elsődlegesen nem az erőforrások gyarapításának, a jövőbe történő befektetésnek, hanem állami költségnek tekintették. A költségvetés oktatási kiadásai a GDP százalékában folyamatosan csökkentek, így az időszakban megjelenő pozitív folyamatok – mint a középiskolai és a felsőoktatási beiskolázási létszám megnövekedése a kvótarendszer megszűnése nyomán, majd a kompetencia elvű oktatásra való áttérés – nem hozták az oktatási rendszer minőségének javulását. A 2010-ben kormányra került politikai erők nem pótolták az előző korszak mulasztásait, inkább súlyos forráskivonással és bürokratikus gúzsbakötéssel lerontották a közoktatási rendszer működőképességét és a kibontakozó negyedik ipari forradalom követelményeivel ellentétes pályára állították. Az orbáni oktatáspolitika célja engedelmes alattvalók nevelése, az önálló, alkotóképes személyiségek felkészítése helyett. Romboló hatását jelzi az iskolások teljesítményének romlása és egyre több tanulni vágyó fiatal külföldre menekülése.
Napjaink legfontosabb civil mozgalmai a tanítók, tanárok és támogatóik küzdelme az iskolai autonómiáért, a kompetencia elvű oktatásért, a pedagógus munka megbecsüléséért. Be kell látni azonban, hogy az orbáni oktatáspolitika olyannyira hozzátartozik a mai hatalom lényegéhez, hogy a változás ennek keretei között nem valósítható meg. Ezért a közoktatás rendszerének átalakítása nem csak szakmai, hanem politikai ügy is. Oktatáskutatók és más társadalomtudósok meggyőző szakmai érvekkel bemutatják, hogy az eddig átformált orbáni iskolarendszer és annak további csonkítása a mai fiatal nemzedékek életében helyrehozhatatlan károkat, a magyar társadalom szerkezetében további súlyos torzulásokat okoz, évtizedekre visszaveti az ország felzárkózásának esélyét. Ezeket a vészjeleket az ellenzéki politika nem közvetíti jelentőségének megfelelően az ország közvéleményéhez. Hangsúlyos üzenetként kell megfogalmazni, hogy az oktatás helyzete és a kormány közelmúltban napvilágra került szándéka a középiskolai továbbtanulás szűkítésére a legfontosabb és sürgető ok az Orbán rendszer leváltására. Ez a rendszerváltásra törekvő demokratikus pártok összefogásának sarkalatos pontja lehet.
Folytatjuk...
