MSZP;kongresszus;Botka László;

2017-05-29 08:10:00

Nem fáklyás menet

Ha az olyan egyszerű lenne, hogy "aki elégedett azzal, ami van, az szavazzon Orbánra, aki elégedetlen, szavazzon Botkára". Pedig lényegében igaza van a szocialisták immár hivatalosan is miniszterelnök-jelöltté választott politikusának. S a szombati kongresszuson - nagy ünneplés közepette - elhangzott beszédéből az is kiderült, tisztában van vele, hogy a következő egy év nem ígérkezik fáklyás menetnek. Még akkor sem, ha Molnár Gyula pártelnök - keresztnevéből adódóan - fáklyaként akar neki világítani. Miközben egyet hátra kell lépnie, hiszen hétfőtől megalakul a párt országos választási bizottsága, s az irányít majd, élén a miniszterelnök-jelölttel.

De nem ez az egyetlen konfliktus-lehetőség, amely nehézzé teszi Botka László útját a reménybeli győzelem felé. Mindjárt sokat mondó az a megállapítása, hogy azért állt bele a mostani küzdelembe, mert "megelégelte az ellenzék tehetetlenségét". A látlelet persze pontos, csak az a kérdés, hogyan fogadják, akiket e kritika leginkább érint. S ezek után akarnak-e együtt menetelni a szocialistákkal, vagy inkább részesei lennének a demokratikus erők megosztásának.

Bár a küldöttek szombaton majdnem egyhangúlag a szegedi polgármester mögé álltak, azért saját pártján belül is várhatók még feszültségek. Már csak azért is, mert Botka határozott szándéka, hogy kiszorítja azokat, akiket a Fidesz 2010-es kétharmados győzelméért okol. Ilyenek jónéhányan vannak még - pozícióban, vagy csak a vezetés körül -, miközben az is kérdéses, egyformán ítélhető-e meg a felelősségük. De nyilván azt sem véletlenül említette beszédében a miniszterelnök-jelölt, hogy "sem 2018 előtt, sem 2018 után nincs mutyi a Fidesszel". Világos képlet, ám érvényre juttatásához kellő erő szükséges.

Problémákkal tehát a saját oldalán is szembe kell néznie, de ez a rá váró harcnak feltehetően csak a kisebbik része. Egy olyan országban kellene ugyanis sikerre vinnie programját, ahol a hatalom senkit és semmit nem kímél, ha érdekeit látja veszélyeztetve. Botka az utóbbi hetekben láthatta, mire számíthat a karakter-gyilkolásban élen járóktól, de ez még csak a kezdet volt. Már tudni lehet, hogy ő a gonosz Soros embere, hogy migránsokat szabadítana egész Európára, nem is beszélve arról, hogy 2010 előtt részese volt a nép kizsákmányolásának. Most, hogy hivatalosan is a kedves vezető kihívója lett, bizonyára újabb bűnök derülnek ki róla. Kérdéses, hogy vajon felmérték-e a szocialisták, mi következhet, és felkészültek-e a válaszokkal. Ráadásul a fideszes média-túlsúly egyenlőtlen küzdelemre kényszeríti őket: üzeneteik nehezebben és gyakran kommentárok kíséretében jutnak el a szélesebb közvéleményhez.

Mindez lényegesen árnyalja a szocialista miniszterelnök-jelölt most induló kampányát. Mert hiába mondott hatásos beszédet a kongresszuson az övéi előtt, s hiába tett fontos ígéreteket, ha az imént említett harcokat nem lesz képes sikerrel megvívni. Nem azokat kell ugyanis meggyőznie, akiknek már amúgy is elegük van a jelenlegi rendszerből és elégedetlenek Orbánnal. A bizonytalanokat és a politikából kiábrándultakat kellene maga mellé állítania.

A fáklya már ég. A kérdés az, kitart-e a tűz majdnem egy évig.