Cannes-i Filmfesztivál: Terroristák, feministák

Publikálás dátuma
2017.05.30. 07:46
Östlund A négyzet című filmjében FORRÁS: CANNES-I FILMFESZTIVÁL
A Jupiter holdja azért nem kapott díjat, „mert a demokrácia olykor nagy szívás”. A francia sajtó ezek után azon élcelődött, hogy Mundruczó nemsokára úgyis hollywoodi rendező lesz, majd ott kiheveri, hogy nem kapott Cannes-ban semmit.

A Cannes-i filmfesztiválnak két arca van. A világ legfontosabb mozgóképes versenye szűk két héten keresztül mutatja be és versenyezteti azokat a műveket, amelyek az elkövetkező egy évben meghatározó alkotásai lesznek a Hollywoodon kívüli filmes mezőnynek. Naponta bemutatnak két versenyművet, amelyekért olykor lelkesedik, máskor szitkozódik a szaksajtó. Aztán következnek általában a közhangulat ellen állást foglaló zsűridöntések, mint például tavaly, amikor a Toni Erdmannt és a Pattersont elismerés nélkül hagyták.

Idén azonban többnyire egyetértés van a kritikusok és a Pedro Almodóvar vezette grémium között. Például abban, hogy kaphat Arany Pálmát olyan film, amely ugyan emberi érzésekről mesél, de azt fergeteges humorral teszi, mint most a svéd Ruben Östlund a The Square – A négyzet című művében. További „lázadás”, hogy a játékidőben sem fukarkodott a 104 perces mű. Östlund, aki a való életben is sziporkázó személyiség, a díjkiosztó gálán tartott sajtótájékoztatón elismerte, hogy kialakult némi feszültség, amikor miután beválogatták, hosszabbra vágta a filmjét. Östlund egyébként úgy látja, hogy ha a gyerekeinket boldogan küldjük be egy két óra negyven perces Harry Potter mozira, akkor felnőtteknek szóló művek esetében hipokrata hozzáállás a játékidő miatt ijedezni. Hovatovább, miután a tévésorozatok egyre nagyobb konkurenciát jelentenek a mozinak, szerinte az egyetlen esély, ha végtelenül leegyszerűsített filmek helyett visszatérnek a mozisok a komolyabb témákhoz, illetve azok mélyebb feldolgozásához.

Egyszóval, a hetvenedik jubileumi fesztiválon a mindenki boldog. A franciák mindenképpen, hiszen Robin Campillo 120 Heartbeats Per Minute című drámája megkapta a Nagydíjat (amit a Saul fia két éve) és mondjuk ki: ezzel megmentette a hazai filmesek becsületét. A programba válogatott francia filmek ugyanis nézhetők voltak, de egyik sem emelkedett ki a középszerűségből – még Michael Haneke francia filmje sem, pedig tőle mindenki egy harmadik csodát (Pálmát) várt. Campillo műve szintén belőtte magának a 140 perces játékidőt, Östlund művével ellentétben itt néha azt éreztük, érdemes lett volna vágni, de végül is ez semmit sem vett e a mű erejéből, amelynek lényege, hogy személyes indíttatású alkotás, lévén, hogy a rendező korábban egy AIDS-aktivista, ActUP nevű csoport tagja volt. Vagy ha úgy tetszik, nem művészeti blöffölés.

Mint például Francois Ozon rendezte L’Amant Double, amely egy (bűnösen szórakoztató) thriller a parazita ikertestvér jelenségről vagy akár Mundruczó Kornél misztikus drámája, a Jupiter holdja, mely korunk Jézusát és a megváltás jelentőségét taglalja egy menekült és terrorista vitát is tárgyaló akciódarabban. A magyar versenyfilmet egyébként vegyesen fogadták a Croisette-n, de mint a zsűri díjkiosztó utáni sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre (mely arra vonatkozott, hogy szóba került-e a Jupiter holdja a díjakról zajló vitán) kiderült: Will Smith imádta a filmet, sőt többször meg fogja nézni. Nagyon vallásos családban nőtt fel, ezért ő pontosan értette, mi mire vonatkozik a műben. Díjat pedig azért nem kapott, „mert a demokrácia olykor nagy szívás”. A francia sajtó ezek után azon élcelődött, hogy Mundruczó nemsokára úgyis hollywoodi rendező lesz, majd ott kiheveri, hogy nem kapott Cannes-ban semmit.

Nem volt olyan nap a fesztiválon, hogy valaki ne hangoztatta volna, hogy milyen fontos a nők erősebb szerepvállalása a filmkészítésben. A hetvenedik jubileummal kapcsolatban „életműszerű” díjjal elismert, négy filmmel jelen lévő Nicole Kidman éllovasa volt ennek a kampánynak. Ezzel nincs semmilyen baj, azzal viszont már igen, hogy a legjobb rendező díját Sofia Coppola kapta a Csábításért, mert bármelyik másik versenymű esetében jogosabb lett volna egy ilyen döntés, amely egyébként a zsűri egyetlen kritizálható döntése választása volt. Thomas Cullinan regényfeldolgozása ugyanis egy nettó közönségfilm, amely sokkal finomkodóbb, mint Don Siegel 1971-es feldolgozása (A tizedes háreme címmel vetítették Magyarországon), de a nagyobb gond, hogy Coppola ezzel a filmmel feladta az életműve teljes szerzőiségét – én inkább hívnám behódolásnak, mintsem csábításnak.

Almodóvar tartotta a szavát
Egyetlen Netfilx által forgalmazott versenymű sem kapott díjat Cannes-ban, sem a koreai Bong Joon-ho rendezte Okja, sem Noah Baumbach The Meyerowitz Story-ja. A konfliktus hátterében az áll, hogy az amerikai streaming szolgáltatót és gyártót nem érdekli a mozis premier, a saját előfizetőt tartja szem előtt. Almodóvár a fesztivál elején kijelentette: olyan alkotás nem kaphat Cannes-ban elismerést, amely később nem lesz látható nagy vásznon.

Kockázatos, de igaz

– Amikor berobbant a migránsválság Európában, összeültünk és feltettük magunknak a kérdést: érdemes-, illetve le szabad-e leforgatni a Jupiter holdját. Őrületesen nehéz és kockázatos „itt és most” témájú játékfilmet készíteni. Aztán végül úgy döntöttünk, hogy belevágunk, mert ezt éreztük igaznak – monda Mundruczó Kornél Cannbes-ban, aki egyébként nem bánja, ha most sokan csak a „felszínt”, egészen pontosan a migráns problematikát látták meg a filmben. Ahogy fogalmaz, két, három év múlva teljesen másképp néznek majd a Jupiter holdjára, mivel egy-egy alkotásnak hosszú távon kell működnie. Különösen, hogy nem csak a jelen európai problémáiról szól. Sokkal inkább a csodáról és a megváltástól. Ami pedig a film által közvetített Magyarország képet illeti, a film vállalja a véleményét, mely szerint a politikai elit és a teljes magyar társadalom hibás döntéseket hozott érzékeny kérdésekben az oktatástól az egészségügyig. Alapvetően az ország nagy része kizárólag gyűlölködve és támadó módon vitázik, ez pedig tőle távol áll. „Ma Magyarország nem a legjobb hely a világon.” – summázta Cannes-ban véleményét Mundruczó Kornél.

Elhunyt Marcus Intalex

Meghalt Marcus Intalex, valódi nevén Marcus Kaye, manchesteri drum'n'bass dj és producer, a műfaj egyik legismertebb alakja - számolt be róla a BBC.

A lemezlovas egy londoni klubban lépett volna fel hétfő este, ám a Pickle Factory a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a koncert elmarad - írta a BBC News.  Kaye halálhírét a lemezkiadója is megerősítette a hivatalos Facebook-oldalán. A burnley-i származású dj barátai a Twitter mikroblog portálon emlékeztek meg a producerről. Egyelőre nem tudni, hogy Marcus, aki Trevino művésznéven a house és a techno műfajában is tevékenykedett, hogyan halt meg.

Szerző
Témák
lemezlovas

A Cinefondation a jövő filmeseinek műhelye

Publikálás dátuma
2017.05.29. 15:23
Gilles Jacob Fotó: REUTERS/Eric Gaillard

Kinek is lenne nagyobb rálátása a Cinefondationnak nevezett szekció ifjú művészeire, ha nem Gilles Jacobnak, aki  1978-2014-ig volt a Cannes-i Filmfesztivál igazgatója, most pedig a világon egyedülálló kezdeményezés, a Cinefondation elnöke. A szekció a fiatal tehetségek felfedezését tűzte zászlajára és már sok világhírűvé lett rendező első lépéseit egyengette. Itt mutatkozhatott be évekkel ezelőtt Mundruczó Kornél is.

Az alapítvány elnöke a Népszava kérdésére úgy fogalmazott, hogy ha olykor felbukkan egy De Oliveira, egy új Tarkovszkij, Fellini vagy Bertolucci, az nem ritkán épp a Cinefondation érdeme. Nagyon sokat tesznek azért, hogy észrevegyék, felfedezzék a jövő nagy tehetségeit. A fiatalok közül pályázatok alapján válogatnak. A kiválasztottak elmehetnek Cannes-ba, ahol az Atelier abban nyújt segítséget, hogy befejezhessék a filmjüket, ha erre nem kaptak több anyagi lehetőséget. Az egyöntetű döntés azt célozza, hogy segítse felszínre kerülni az újabb és újabb generációk tehetségeit.

“Persze olykor kritizálnak bennünket – mondta Gilles Jacob - ,mondván, hogy már egy hatalmas cirkusszá váltunk, ahol rengeteg az ember, rengeteg pénz forog, és egyáltalán minden nagyon sok, ami akár igaz is lehet, mégis mindez az eredeti célunkat szolgálja.”

A Népszava azt is firtatta, milyennek találja az elnök az idei felhozatalt. Gilles Jacob rendkívül színvonalasnak ítélte az idei mezőnyt. A világ minden táját képviselte az a 18 film, amelyet bemutattak a különböző filmiskolák növendékeinek alkotásaiból. Arra is igen büszkék, hogy a mostani nagy versenyben és más szekciókban részt vett rendezők közül nem egyet évekkel ezelőtt ők segítettek megismertetni a nagyvilággal.