Göbölyös N. László írása a Népszavának;

Tudomány;szimuláció;virtuális valóság;

2017-06-01 07:41:00

Mátrix a menedékünk?

A digitális lények egy virtuális városmodellben laknak, amelyben ki lehet alakítani különböző helyzeteket, segíteni lehet a polgármesternek, városvédőknek, építészeknek a város átalakításában.

A Herman Narula informatikus által alkotott digitális polgároknak nemcsak dugókkal kell megküzdeniük, hanem árvizekkel, terrortámadásokkal, mindazzal, amit a való életben jobb elkerülni, megelőzni, biztonságosan kezelni.

Ezekkel a modellekkel Narula ma Európa legjobban finanszírozott start-upjának társtulajdonosa, hála a japán Softbank csoporttól kapott 502 millió dollárnak. Ma a 200 alkalmazottal dolgozó Improbable Worlds-ét egymilliárd dollárra értékelik. (Azért a teljes igazság kedvéért említsük meg azt is, hogy Herman apja, Harpinder Singh Narula multimilliomos építkezési nagyvállalkozó, aki többek között nyolc sávos autópályát épített Új-Delhi központja és nemzetközi repülőtere között.) Nyilvánvalóan sokan hisznek abban, hogy Narula szimulációi meg tudják oldani a jövő városainak problémáit.

A Cambridge-ben végzett informatikus 2012-ben alapította meg diáktársával, Rob Whitehead-del a céget azzal a céllal, hogy az olyan videójátékoknak kielégítőbb környezetet biztosítson, mint a Second Life vagy a Minecraft. Így született meg a SpatialOS platform, amelyet arra specializáltak, hogy reális időben számítsa ki interakciók millióit emberek, tárgyak, környezetek között. Az eszköznek nagy kapacitása van, mert számítógépek ezreire kapcsolták rá a „felhőben”.

Hogyan jutottak el a játéktól a városokig? - Mindkettő nagy számítógép-elosztó rendszereket igényel – mondta az indiai születésű, mindössze 29 éves Narula a La Repubblicának adott interjúban. – Az eddigi megoldásoknak nagy hiányosságaik voltak. Például a játékosok csak egy szoftverrel rendelkeztek. Ez pedig arra kényszerítette a tervezőt, hogy olyan trükköket alkalmazzon, amelyek elfedik a szimulációk korlátait. Ha befordultál a sarkon, minden, ami előtte volt, eltűnt. Mi viszont számítógépek ezreit használjuk egyetlen környezethez és a figurák minden akciójának kiszámításához. Minden játékos állandó effektusokkal járó lépéseket tehet.

Programjuk egy játékból indult ki. Ez volt a Worlds Adrift, amelyet Bossa Studios készített az ő technológiájukkal. Ez egy olyan lebegő szigetvilág, amelyben mindegyiknek megvan a maga ökológiája, amelybe a játékosok beavatkozhatnak, repülőgépen, hajón utazva, különböző lényekkel és tárgyakkal. Mindegyik a fizika törvényei szerint viselkedik. Ha valamit elejtenek, elgurul. És a többi figura megtalálhatja és használhatja hónapok múlva is.

Naruláék máris „újjáépítették” Cambridge-et. A 120 ezer virtuális lakosnak saját mobilja van Sim-kártyával és kapcsolatba léphet a többi lakossal, alakíthatja a város infrastruktúráját. Minden polgár szabadon mozoghat, dolgozhat. Kombinálni tudjuk a városi közlekedés modelljeit a mobiltelefon modelljével, hogy tanulmányozhassuk, milyen megoldások akadályozhatják meg a háló túlterheltségét, amikor a közlekedésben rekedtek egyszerre használják mobiltelefonjukat.

Eljött a Mátrix ideje? Narula a Wired UK tudományos-technikai szaklapnak nyilatkozva félig tréfásan (?) azt mondta, hogy távlati céljuk „megteremteni Mátrixot, egy működésében állandó, mélyreható virtuális világot”. Nick Bostrom oxfordi filozófus szerint nagyon is hihető, hogy életünk egyszer egy szimulált univerzumban zajlik majd. Ha ugyanis egy jövőbeli civilizáció a múltbeli életünk szimulációit akarja létrehozni, minden bizonnyal képes lesz ezekből a szoftverekből olyan mennyiséget termelni, amely révén statisztikailag valószínűvé válhat, hogy életünk nem valóságos.

Azért nem mindenki fest ennyire baljós jövőképet. Deep Nishar, a szponzoráló Softbank ügyvezető igazgatója például kiváló eszközt lát az Improblable Worlds-ben arra, hogy javuljon a többmilliós nagyvárosokban az életminőség, hogy jobban megértsék a különböző gazdasági mechanizmusokat, sőt, akár előrejelezhessék bizonyos járványok terjedését is.