Csíksomlyó - Az összefogásról szólt a prédikáció (fotók)

Publikálás dátuma
2017.06.03. 16:19
Áder János és felesége MTI Fotó: Veres Nándor
A viszálykodás megszüntetésére, a nemzet és a haza sorsának jobbra fordítása érdekében történő összefogásra kérte szombaton a csíksomlyói búcsú résztvevőit, valamint a szentmisét a televízióban és a rádióban követőket a prédikációt tartó Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A fő képre kattintva galéria nyílik. FOTÓK: MTI, Veres Nándor, Balogh Zoltán

A püspök arra biztatta a jelenlévőket, hogy bizalommal forduljanak Szűz Máriához a kérésükkel, mert tőle még soha senki nem távozott meghallgatatlanul.

"Arra kérem minden magyar testvéremet (.), kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében. Így teremtsük békét önmagunkban, családunkban, országainkban, és legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében.

Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja" - fogalmazott a csíksomlyói szónok.

Veres András a költő szavaival mondta: ha isten a szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez.

Úgy vélte: bár minden emberben ott van az isten utáni sóvárgás, de mindenkinek segítségre van szüksége, hogy felfedezze, hol csillapíthatja "istenéhségét". Max Plank Nobel-díjas fizikus szavait idézve jelentette ki, hogy "bárhová nézünk, soha nem találunk ellentmondást isten és tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban".

A szónok természetesnek nevezte, hogy minél magasabbra jutunk a hitben, annál inkább érezni fogjuk hitünk hiányosságait és gyengeségeit. Azért fohászkodott, hogy növekedjen az emberekben a hit, és ne legyen senki elbizakodott, öntelt, gőgös a hitében sem.

A szentmisét a Csíksomlyóra első ízben ellátogató Miguel Maury Buendía nuncius, a Vatikán bukaresti nagykövete "az európai kereszténységet védő nemes harcosok földjén", "az évszázadokon át határt jelentő földön" köszöntötte a zarándokokat. A nuncius Ferenc pápa üdvözletét és áldását hozta Csíksomlyóra. A pápa gondolatait idézve a nuncius kijelentette: szükséges emlékezni a múltra, de szükséges észrevenni a remény útjait, amelyek a nagy európai értékekből fakadnak. Ez értékek sorában az emberközpontúságot, tevékeny szolidaritást, a világ felé való nyitottságot, a béke és a fejlődés követését, a jövőre való nyitottságot említette.

Áder János a prédikáció megbékélésre vonatkozó üzenetét hangsúlyozta

A prédikáció megbékélésre vonatkozó üzenetét hangsúlyozta a csíksomlyói búcsún részt vevő Áder János köztársasági elnök a szentmise utáni rövid sajtónyilatkozatában.

"Veres András püspök úr prédikációjában a béke volt a központi üzenet. Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák" - nyilatkozta az elnök. Emlékeztetet arra, hogy öt éve - amióta betölti a köztársasági elnöki tisztséget - visszajáró zarándoka a csíksomlyói búcsúnak. Megjegyezte, valamennyi alkalommal ugyanazt az élményt kapta.

A búcsú vélhetően 450 éve üzeni ugyanazt: "őrizzük meg hitünket, őrizzük meg együvé tartozásunkat, és őrizzük meg azt a közösségi élményt, amit ez a szentmise mindannyiunk számára jelentett az elmúlt években, és jelent ma is" - mondta.

Áder János az igazi együvé tartozás jelének nevezte, hogy idén is százezrek zarándokoltak Csíksomlyóra nemcsak Erdélyből és a Kárpát-medencéből, hanem az egész Európából és más földrészekről is. A köztársasági elnök kérdésre válaszolva személyes ügynek nevezte, hogy az idei búcsún miért fohászkodott. Reményét fejezte ki azonban, hogy kérése meghallgatásra talál.

Szerző

Az adatbárók diktatúrája

Publikálás dátuma
2017.06.03. 09:55

A Google és a Facebook lassan átveszik a világuralmat, s a hagyományos politikának egyre kevesebb köze van a valósághoz. Több milliárd internetező lájkol naponta, s százmilliók osztanak meg olyan álhíreket egymással, amelyekkel akár elnökválasztások sorsa is eldönthető. A világ összes hirdetési bevétele lassan, de biztosan e két óriáshoz vándorol, ami a sajtószabadságot is globális méretekben veszélyezteti. A közösségi média nemzeti szabályokkal alig befolyásolható, a versenyjog például mintha nem is létezne számukra. Az IT-óriások adót fizetni csak a székhelyükön szoktak, miután a legtöbb országban még telephelyük sincs.

A géprombolás persze soha nem felelet, de új jogi megoldásokkal azért lehetne próbálkozni. Úgy tűnik azonban, hogy a politikusok csak lassan eszmélnek, bár a probléma létezéséről már egyre többen tudnak.

Mindannyian adatok vagyunk

Mindenki örül a közösségi oldalakon szerezhető új ismerősöknek, vagy az elektronikus levelezés által kínált komfortnak. Eközben azonban kevesen gondolnak arra, hogy az internetes felületeken az „adatosítás” vagyis az adatok rögzítése folyamatosan zajlik. A profilalkotás, a fogyasztási szokások folyamatos nyomon követése az elmúlt másfél évtized nem kellően ismert realitása. A közösségi oldalak hallatlan népszerűségüket – többek között – a naivitásnak köszönhetik. Sokan gondolják úgy, hogy az ott elérhető internetes szolgáltatások jelentős része „ingyenes”. Ez azonban csak a látszat, miután a személyes adatok másodlagos, reklámcélú újrahasznosítása soha nem látott – s egyelőre senki által nem ellenőrzött – méreteket öltött.

Talán a lájkolás lelkes hívei sem tudnak arról, hogy a Facebook-nak már 2012-ben is körülbelül egymilliárd felhasználója volt, s a közöttük meglévő ismeretségek (társadalmi kapcsolatok) száma még a 100 milliárdot is meghaladta. Márpedig ezek az adatok óriási üzleti lehetőségek hordozói, miután az információk a felhasználók engedélye (sőt tudta) nélkül is bármilyen célból hasznosíthatók. A Facebook például 2016 utolsó három hónapjában – csupán az amerikai és a kanadai látogatói révén – mintegy 14 milliárd dollárt kasszírozhatott. Az adatbárók diktatúrája azért valóságos veszély, mert a kapcsolatokat rögzítő közösségi gráf (social graph) felhasználása szinte jogon kívüli terület. A jövő pedig láthatóan nem csak arról fog szólni, hogy a fiatalok megosztják a kedvenc kutyusról, vagy a szerelmükről készült selfie-képeket. A klikkelők nem is sejtik, hogy személyes adataik üzleti célú hasznosítása mennyi – ma még megoldatlan – adatvédelmi, adózási és szerzői jogi problémát vet fel.

Világszerte népszerű George Orwell 1984 című könyve, amely szellemes példákkal mutatta be a totális államot. Ebben olvashattunk – többek között – a mindenkit szemmel tartó Nagy Testvérről is, „akit” az egykori szovjet birodalommal volt szokás azonosítani. 2007-ben azonban a The Evening Standard című brit lap szerkesztőinek egy tréfás ötletük támadt. Körülnéztek ugyanis azon a környéken, ahol a világhírű mű született. Orwell egykori lakásának 200 méteres sugarú körzetében nem kevesebb mint 30 darab folyamatosan működő megfigyelőkamerát számoltak össze. Ma már azonban kamerákra sincs szükség. Oxfordi kutatók szerint „az Amazon a vásárlási, a Google a böngészési szokásainkat követi nyomon, a Twitter tudja, hogy mi jár a fejünkben. A Facebook mindezeken az információkon kívül a kapcsolatainkról is tudomást szerez. A mobilszolgáltatók pedig nemcsak azzal vannak tisztában, kivel beszélgetünk, hanem azzal is, hogy ki van a közelünkben.”

A hamis hírek

A 2016-os amerikai elnökválasztás negatív szenzációja az volt, hogy egy – a magas tisztségre teljesen alkalmatlan – pojáca lett a Fehér Ház lakója. Az amerikai belpolitikát hónapok óta szinte csak az orosz beavatkozások ügye foglalkoztatja. Kongresszusi bizottságok vizsgálják például a Trump család kapcsolatait, de arról keveset hallani, hogy a közösségi média milyen mértékben befolyásolta a választás eredményét. Most először vált ugyanis a világ számára nyilvánvalóvá, hogy a valóság tényei teljesen elhanyagolhatóak a választókért vívott küzdelemben. A „fake news” egyébként hamar slágertéma lett a nemzetközi sajtóban: ma már publikációk és szakmai konferenciák sokasága foglalkozik az üggyel. A Facebook vezetői naponta igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt arról, hogy felesleges az aggodalom, mert komoly erőkkel dolgoznak a hamis hírek „szűrésének” lehetséges módozatain.

A baj csak az, hogy ezek a közlemények maguk is a „hamis hírek” világába tartoznak. Zuckerbergék ugyanis azt akarják elhitetni mindenkivel, hogy szűrőprogramokkal, biztonsági szoftverekkel vagy hasonlókkal a globális média megvédhető a hamis hírektől. Pedig nem nehéz belátni, hogy a „szenzációhajhász” bulvár egyidős a sajtó történetével, s – mint jelenség – a rendszerből soha nem lesz kiiktatható.

A The New York Times, a Le Monde vagy a CNN éppen azért lehetnek a világsajtó vezető médiumai, mert eddig képesek voltak ellenállni a bulvár globalizációjának. A szakmai presztízsüket, hitelességüket kockáztatnák ugyanis, ha ellenőrizetlen, valótlan híreket is megjelentetnének. Nem mellesleg azt is jól tudják, hogy a „hamis” hírek rendszeres közlése esetén a komoly cégek előbb-utóbb elvinnék tőlük a hirdetéseiket. Ilyen drasztikus lépést azonban a Google-al vagy a Facebook-kal kapcsolatban ma egyetlen világcég sem engedhet meg magának. E portálok milliárdos látogatottsága miatt ugyanis itt mindenki kénytelen hirdetni. Még akkor is, ha tudja, hogy a mértékadó orgánumoktól elvárható önkorlátozás a közösségi média világában teljesen ismeretlen. Ma már közhely, hogy bárki bármilyen ostobaságot vagy szándékosan félrevezető, hazug hírt is feltölthet, megoszthat stb. a neten. A szerver-parkokat használó világcégek még arról is maguk döntenek, hogy mikor távolítanak el másokat megalázó – vagy éppen gyilkosságra felhívó – tartalmakat. Sokan felháborodtak például azon, hogy a magyar „közmédia” a napokban Soros Györgyről egy gyűlöletkeltő, nyíltan antiszemita portál szövegét vette át. A szolgáltatók jogi felelősségét azonban senki nem firtatja.

Az amerikai elnökválasztási kampány is igazolta a közösségi média „szervezett felelőtlenségét”. Minél abszurdabb, hihetetlenebb volt egy politikai hír, annál többen kattintottak rá. A keresések és a megosztások száma pedig köztudottan hirdetési bevételeket generál, s a két világcég abban érdekelt, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek a neten. Ezért senki nem gondolhatja komolyan, hogy a jövőben valamelyik internetes óriás – pusztán erkölcsi alapon – a felhasználók korrekt tájékoztatását tekinti majd fő feladatának.

Világ informatikusai, egyesüljetek!

Az internet szabad társadalma a 21. század egyik legnagyobb vívmánya. De e szabadság megőrzése is azt kívánná, hogy ne a keresőmotorokat működtető algoritmusok kormányozzák a világot. Ezért elkerülhetetlen lenne a közösségi média nemzetek feletti, átfogó szabályozása, mert a hatékony „önszabályozás” sem az informatikai cégek tulajdonosainak, sem az ott hirdetőknek nem áll érdekében. A legfejlettebb államok látványos kiszolgáltatottsága az internetes támadásokkal szemben nemcsak a probléma bonyolultságát, hanem a veszélyek dimenzióit is jelzi.

A „megoldásra” esély sincs az informatikai szakemberek nemzetközi összefogása és a – jelenleginél jóval nagyobb – felelősségtudata nélkül. Ehhez persze az államok és a nemzetközi szervezetek összehangolt cselekvésére is szükség lenne. Brüsszel például e területen is kitartóan küzd, s néha már ér el eredményeket. Az európai versenyhatóság például a napokban szabott ki egy 110 millió eurós bírságot a Facebook-ra, miután az a WhatsApp felvásárlásakor félrevezette a felhasználóit. A legnagyobb baj azonban mégis csak az, hogy az – ellenőrzési feladatokkal esetleg megbízható – állami hatóságok a számítógépes zseniknek nem tudnak a piacon is versenyképes fizetéseket biztosítani. A helyzetet jól jellemzi, hogy nagyjából egymillió informatikai szakember hiányzik csak Európában. Az pedig inkább egy rossz vicc, ahogy’ az EU védekezni próbál az orosz hackerek ellen. Az Európai Tanács 2015-ben külön szervezetet hozott létre a dezinfomációs kampányok kivédésére (East Stratcom Team). A szakértők feladata mintegy 35 európai ország internetes forgalmának folyamatos figyelése és szűrése lenne. Az ehhez rendelkezésre álló összlétszám a 2017-es adatok szerint 11 fő. A rendszergazda a kommenteket ezúttal törölte.

Szerző
Témák
google Facebook

Quaestor, avagy hogyan tűnt el a lé?

Publikálás dátuma
2017.06.03. 09:50
Fotó: Molnár Ádám

„Hol a lé, fiúk?” – kérdik újra és újra transzparenseiken a tüntető Quaestor-károsultak, s e kérdésre próbál választ adni Kasnyik Márton „A Quaestor-ügy” című, nemrég megjelent könyve is. Az írás annyira informatív, hogy tartalma e sorok írója számára – bár maga is az ügy kárvallottja – revelációként hatott. Hitelességét csak növeli, hogy - mint azt a szerző a bevezetőben elmondja - az ügy rendőrségi kihallgatási anyaga „regényes úton, több jó szándékú ember segítségével” eljutott hozzá, ami által olyan ismeretek birtokába került, melyekről más újságírók „csak álmodhatnak”. Hiszen a rendőrségi meghallgatások során a gyanúsítottaknak „muszáj volt igazat mondaniuk”. Már csak azért is, mert a nyomozók lefoglalták adatbázisaikat és elolvasták belső e-mailjeiket is.

Bár arra a kérdésre, hogy „Hol a lé?”, a könyvben nem kapunk – nem is kaphatunk - választ, arra viszont igen, hogyan tűnt el. (Gigantikus összegről, mintegy 260 milliárd forintról van szó!) Nos, a pénz egy részét a Quaestor vezetői szimplán ellopták. Mint Kasnyik írja, „egészen szégyentelenül jártak rá a csoport házipénztárára”. A főnök, Tarsoly Csaba például „egy pénteki napon kétszer is elvitt ötmilliót az egyik fiókból”. Amikor egyik beosztottja ezt számon kérte tőle, ő így válaszolt: „Hülye vagy, én vagyok a tulajdonos, enyém itt minden, saját magamtól nem tudok lopni."

De még mennyire, hogy tudott! Hiszen az, amit magához vett, nem a saját pénze volt, hanem a befektetőké. S amit ez az amúgy engedékeny főnök megengedett önmagának, azt megengedte vezetőtársainak is: azok is annyit loptak, amennyit nem szégyelltek. (És nem voltak szégyenlős természetűek.)

A másik csatorna, melyen keresztül a „lé” elfolyt, a minősíthetetlenül rossz gazdálkodás volt. A betétesek pénzét veszteséges projektekbe fektették, saját vállalkozásaik többségét pedig simán elbukták. De adjuk át a szót a szerzőnek!

”2010-hez közeledve az ETO Park és a győri focicsapat lett a Quaestor legnagyobb pénznyelője, ez a két cég nyolc év alatt vagy 16 milliárd forintot szívott el, miközben visszafelé semmi sem jött. Az ETO Park egy bevásárlóközpont lett volna, fel is épült, hogy aztán évekig tök üresen kongjon, és mindössze a Quaestor érdekkörbe sorolható, veszteséges üzletek legyenek benne. A focicsapat pedig évente eltüntetett nagyjából egymilliárd forintot.”

Így aztán nem azon kell csodálkoznunk, hogy a Quaestor csődbe ment, hanem azon, hogy ez csak 2015 márciusában következett be. Pedig már 2009 közepén bekövetkezhetett volna, amikor a cég addigi fő ügyfelei, a válságban megroggyant takarékszövetkezetek kivették a pénzüket. A Quaestor vezetői úgy segítettek magukon, hogy mindent a már korábban elindított kötvényprogramjukra tettek fel, vagyis a kisbefektetők pénzével pótolták ki a hiányt. A rájuk sózott kötvények nagyobbik részét nem fektették be semmibe: a befizetők egy papírfecniért adták oda megtakarításaikat. Ezek a papírfecnik voltak a kamukötvények. És hogy e piramisjáték ne dőljön be, a cég - a magas hozam reményével kecsegtetve - arra beszélte rá a kisbefektetőket, hogy ne realizálják „nyereségüket”, hanem hagyják nála. Többnyire sikerrel. E sorok írója még ma is legszívesebben a falba verné a fejét, mikor arra gondol, hogy a szolid banki környezet, a kulturáltnak tűnő ügyfélkezelés és persze a magas hozam ígéretének hatására több kötvényének lejártakor maga ajánlotta fel, hogy visszaforgatja a pénzét, és új kötvényt vásárol.

Nyilvánvaló volt, hogy e csaló konstrukciónak előbb-utóbb össze kellett omolnia, a kérdés csak az, hogy miben reménykedtek a Quaestor vezetői? Mint Kasnyik könyvéből kitűnik, leginkább abban, hogy az állam majd kimenti őket. Már csak azért is, mert annak illetékes szervei – előbb a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, majd a Magyar Nemzeti Bank – maguk is felelősek voltak a dolgok alakulásáért. Hiszen nyilvánvalóan nem ellenőrizték megfelelően a céget.

A Quaestor vezetői emellett bíztak „magasabb kapcsolataikban” is. Idézzünk ismét a könyvből! „Tarsoly sokat mozgott fontos emberek, politikusok társaságában. 2014 novemberében például azzal a Szijjártó Péter külügyminiszterrel vágta át a szalagot a Quaestor által üzemeltetett moszkvai magyar kereskedőház megnyitóján, akit már a kilencvenes évek vége óta ismert. Az utolsó években még parlamenti VIP-belépőt és diplomata útlevelet is kapott Szijjártótól.” (Mint később kiderült, a moszkvai kereskedőház – épp úgy, mint a többi – csak papíron létezett.) Ugyancsak „magasabb kapcsolatokra” utal, hogy „Tarsoly Csaba telefonlistáján csak úgy hemzsegtek a fideszes politikusok”.

Kasnyik a hatékony ellenőrzés hiányát teljes joggal azzal magyarázza, hogy „egy sor hivatalnok tudta a helyét: nem érdemes kötekedni egy olyan cégcsoporttal, amelyiknek ennyire jó politikai kapcsolatai vannak”.

Konklúziónk nem lehet más, mint hogy a magyar állam társtettessé vált 30 ezer kisbefektető kifosztásában.

(Kasnyik Márton: A Quaestor-ügy, Athenaeum Kiadó)