Másokkal ellentétben nem állítanám, hogy a köztársaság elnöke „elkésett”, amikor a parlamentben a mind nagyobb méretű nyelvrombolás és gyűlölködés következményeitől óvott. Valamivel hasznosabb lett volna az intelme, ha a jelenség keményebb elutasítását, megbélyegzését szorgalmazta volna. Itt van Bayer Zsolt példája. A jelek szerint rosszul érzi magát, ha nem valamelyik újabb ocsmányságáról beszélnek, ilyenkor az előzőekre sürgősen rálapátol valami újat. Az egyik riporter a Parlament körül ácsorogva megszólított kormánypárti politikusokat, hogyan vélekednek a „publicista” elhíresült kijelentéseiről. „Nem ismerem…”; „Nem olvastam…”; „Hát, nem is tudom, hogy…” és hasonló szánalmas mondatfoszlányok úsztak a levegőben, s a néző helyettük is szégyellte magát. Többek között azért is, hogy ezeket a senkiházi, vélemény nélküli bohócokat juttattuk az országgyűlésbe, ők intézik a sorsunkat. Arcpirító volt érezni, hogy a gyávaság mérge szinte mindegyik megkérdezettet folyamatosan fertőzi. Semjént Zsoltot, a keresztény eszme hazai zászlóvivőjét nem kérdezték. Fölösleges is lett volna. Ő terjesztette fel kitüntetésre Bayer Zsoltot…
