Handó Tünde;bírói fizetések;

2017-06-08 18:52:00

Büntetik a bírákat a kormány számára kellemetlen döntésekért

A bírák szerint megalázták, a politikusok szemével inkább újfent móresre tanították őket – érintettségtől függően így értékelik, hogy megint elmarad az érdemi bírói fizetésemelés - írja a hvg.hu

Idén sem kapnak érdemi fizetésemelést a bírák – dőlt el a költségvetési bizottság múlt heti ülésén. A fideszes képviselők ugyanis leszavazták Handó Tünde OBH-elnök kérését, aki személyesen igyekezett kilobbizni 27 százalékos béremelést. 

Egy járási bíró nettó kezdőfizetése 286 ezer forint, és 27 év után éri el a minisztériumi főosztályvezetők kezdőbérét. A fizetéseket illetően az Európai Unióban is sereghajtók a magyar bírák. (Egy minisztériumi főosztályvezető minimum 530 ezer forintot, míg egy államtitkár csaknem egymillió forintot keres.) 

Ez több problémát is felvet. „A jogbiztonság és a gazdasági növekedés egyik alapfeltétele az igazságszolgáltatás hatékony működése, ami elképzelhetetlen a felkészült, anyagilag és erkölcsileg egyaránt megbecsült bírói kar nélkül” – érvelt az MSZP a fizetésekről szóló vitában.

Tizenkét évnyi bérstop után tavaly öt százalék idén és jövőre újabb öt százalék fizetésemelésre számíthatnak az érintettek, pedig a magasabb összegre megvolt a pénz a költségvetésben. „Ez a „büntetésük” azért, mert még mindig túl sok, a kormány számára kellemetlen ítéletet hoznak, vagyis a bírákat nem sikerült bedarálniuk" – reagált a történtekre Bárándy Gergely MSZP-s képviselő.

Az igazságügyi alkalmazottaktól béremelés címén a kafetéria juttatásokat vonták meg, bár ezek állítólag beépülnek a fizetésekbe. Megszűnne a pótlékok nagyobb része is, amelyek „fő szabály szerint beépülnek a sávos rendszerbe”, de az életpálya-különbözet, valamint az eltérítés is, viszont a sáv alsó határa szerinti illetmény minden oda tartozónak alanyi jogon járna. Így akár 20-30 százalékkal is nőhetne egyesek fizetése, az igazságügyi államtitkár szerint.

A bíróságok ezt megalapozatlannak tartják. „Az előterjesztés nem képes megállítani, sőt még generálhatja is az elvándorlást” – értékelte az OBH, ráadásul alaptörvény-ellenesnek is gondolják a kafetéria juttatásokat eltörlő javaslatot.