Egyfős politika Párizsban

Vasárnap rendeznek parlamenti választást Franciaországban. A májusban győztes meglepetéselnök, Emmanuel Macron újabb rekordot érhet el.

Emmanuel Macron mintha természetfeletti képességekkel rendelkezne. Tavaly év végén még aligha adott volna bárki akár egyetlen garast elnökké való megválasztására. Ráadásul az általa alapított, időközben La République En Marche!-ra (Előre a Köztársaságért, LREM) átkeresztelt mozgalom csak tavaly tavasszal bukkant fel a politikai térképen. Ehhez képest jó úton jár ahhoz, hogy fölényes többséggel a parlamentet is bevegye. Most vasárnap rendezik meg a törvényhozási választások első fordulóját, és a közvélemény-kutató intézetek mindegyike szerint biztos többségre számíthat.

Macron zseniális húzások sorával valósággal eltüntette a konzervatív Republikánusokat, valamint az előző elnök, Francois Hollande szocialista táborát is. Nicolas Sarkozy jobboldali tömörülése sokáig reménykedett abban, hogy visszavág az elnökválasztáson elszenvedett csúfos vereségért, ne feledjük, a párt jelöltje, Francois Fillon még a második fordulóba sem került be. Úgy vélték, az övék lesz a képviselői és szenátori posztok javarésze, nélkülük Macron csak béna kacsa lesz. Ehhez képest az előrejelzések szerint a köztársasági elnök tömörülése több mint 30 százalékkal az első helyen végez, és az 557 tagú nemzetgyűlésben legkevesebb 330 mandátumra számíthat. Sőt, a legoptimistább felmérések még azt sem tartják kizártnak, hogy a párt földcsuszamlásszerű diadalt arat, s akár 415-öt képviselői helyet szerezhet, elviekben tehát az Elysée-palota ura úgyszólván egyeduralkodóvá válik. Ez a forgatókönyv azonban valószínűtlen, mert a nagyvilág mindez idáig az egyik megfontoltabb államférfiúnak ismerte meg Macront. Pártjának bevallott célja szakítani az Ötödik Köztársaság jobb- és baloldal közötti megosztottságával. A LREM a középutat követné.

Macronnak az előző nemzetgyűléssel nem volt módja karakteresebb erőpróbát kiállnia, majd az új tettek igazolhatják, mit cselekszik a szinte demokratikus teljhatalmat nyújtó engedelmes parlamenttel. Eltekintve a szélsőségesektől, a Nemzeti Fronttól és a csaknem nyomtalanul eltűnt kommunistáktól, akik változatlanul vadul szidalmazni fogják őt, szinte senki sem számít viharos összecsapásokra. Már csak azért sem, mert Macron magánéletébe sem különösebben lehet belekötni. Ez néha már túlságosan is mesésnek tűnik, annak ellenére, hogy kezdetben nagy szenzációként kezelték a házaspár tekintélyes életkorbeli eltérését - a hitves javára. Azóta ez a föltűnés nem csupán enyhült, Brigitte Macron odahaza valóságos „istennő” lett, csinossága, bája és nagy műveltsége okán, s kulturális szempontból is példaképpé vált.

Kifejezetten támadhatatlan a macroni diplomácia. Két tapasztalat is igazolja ezt. Az egyik a Fehér Ház urának hűvös kezelése, még azelőtt is, hogy Donald Trump felmondta az éppen a francia fővárosban született globális klímamegállapodást. Ugyanakkor szorongó érzelmek előzték meg a versailles-i orosz-francia csúcstalálkozót is. Macront túlzottan is engesztelhetetlen Moszkva-ellenes politikusnak vélték, különösen azt követően, hogy a Kremlben kitüntetett udvariassággal fogadták Marine Le Pent, a jobboldali populista Nemzeti Front (FN) elnökét, éppen a francia elnökválasztás fölajzott pillanataiban. Tartottak tőle, hogy ez a mérhetetlenül szubjektív mozzanat hátrányosan befolyásolja majd a kétoldalú eszmecserét, Macron túlságosan is hűvös lesz. Utólag elismerték, hogy a fiatal francia elnök nem csupán mértéktartón, szinte bölcsen is viselkedett, amikor azt a gyakorlatot követte, hogy Putyint – hazája minden ideológiai és gyakorlati eltérése ellenére - nem csupán ellenségesen nem kezelte, hanem az együttműködési készség szándéka vezérelte. Ami ellenben Európában nagy reménységeket ébreszthet a nyíltan barátságtalan ellendrukkerek törekvéseivel szemben is, a Merkel-Macron páros elszánt igyekezete az Unió világpolitikai súlyának tekintélyes növelésére.

Napokkal az első forduló előtt két érdekes kombináció jelent meg a párizsi sajtóban. Az egyik tudni véli, hogy az államfőnek nincs szándéka elvesztegetni az időt, első reformjai máris készen várják az előterjesztést. A másik szerint a vakszerencse kísérte végig az új elnök útját. Amit a Le Monde kétségbe von. Nem így igaz – írta-, minden eredményéért, maga küzdött meg. A második fordulót jövő vasárnap rendezik meg, ekkor derül ki, hány fős többségre támaszkodhat az elnök.