A multilaterális egyezmények mérföldkövét jelentette, amikor az ENSZ 2015-ben globálisan fenntartható fejlesztési célokat fogadott el a fejlődés jelentette kihívásokra válaszul. Első alkalommal fordult elő, hogy e célokat úgy jelölték ki, hogy azok egységesen alkalmazhatók legyenek a Föld valamennyi országában. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend az éghajlat-változásról szóló Párizsi Megállapodással karöltve a valaha rögzített legátfogóbb és legambiciózusabb lehetőségeit vázolják fel annak, hogyan lehet a Földet a ténylegesen a fenntartható fejlődés pályájára állítani, és esélyt adni, hogy generációnkon belül a szegénység minden formáját felszámoljuk.
E megállapodások az emberiség jelentős vívmányának számítanak, ám az Egyesült Államok elnöke a közelmúltban bejelentette, hogy az USA kilép a Párizsi Megállapodásból. Ez senkit nem ért váratlanul, mert már korábban is napvilágot láttak olyan hírek, hogy az USA csökkenteni készül a fejlesztési támogatásokat. Különösen aggasztó, hogy ez a döntés többek között a fejlődő országoknak szánt, a reprodukciós egészség javítására, a családtervezésre szánt kiemelt jelentőségű forrásokat is érinti.
Az Európai Unió számára a fent említett nemzetközi kötelezettségvállalások visszavonhatatlanok, tényleges megvalósításuk nem tűrhet halasztást. Június 7-én az Európai Bizottság elnöke, az Európai Parlament elnöke és az összes uniós tagország aláírta a fejlesztési politikáról szóló európai megállapodást, amely keretet ad valamennyi európai és nemzeti szintű fejlesztési tevékenységünknek. Ennek szellemében készülünk megreformálni a fejlődő országokkal folytatott együttműködésünket.
Az Európai Unió vezető szerepet játszik a fejlesztési együttműködés terén, a tagállamok és az EU együttesen a fejlődő országoknak juttatott segélyek közel 60 százalékát nyújtják, jóval többet, mint bármely más adományozó. Csak a múlt évtizedben több mint 74 millióan jutottak a mi segítségünkkel jó ivóvízhez, a segélyek közel 14 millió gyermek számára tették lehetővé, hogy iskolába járhassanak.
Egy ilyen szakpolitikai reformhoz politikai merészségre is szükség van. Azért határoztuk el magunkat e mellett, mert felismertük, hogy fejlesztési elveink megértek a változásra, a bennünket körülvevő világ is jelentősen átalakul. A kihívások, amelyekkel manapság szembesülünk, összetettebbek és globálisabbak mint valaha. Az éghajlatváltozás, a menekült- és migrációs hullámok, a növekvő egyenlőtlenségek és az egyre más formát öltő szegénység mind olyan jelenségek, amelyek gyökerei összefüggenek, s valamennyi országot érintik, fejlettségük szintjétől függően. Sikerült megállapodnunk abban is, hogy nemcsak a hagyományos együttműködési szektorokra összpontosítunk, hanem átfogóan igyekszünk megközelíteni a problémákat, figyelembe véve a fejlesztés szociális, gazdasági és környezetvédelmi szempontjait egyaránt.
Gondoljunk csak bele, hogyan közelíthetnénk mondjuk az egészségügyi ágazat problémáihoz anélkül, hogy ne vennénk figyelembe a nemek közötti egyenlőség kérdését, vagy ne vizsgálnánk meg, hogyan tehetünk többet a nők egészségének megőrzéséért, vagy a jogaik kiterjesztéséért? Miként járulhatnánk hozzá Afrika villamosításához, ha az energiát nem megújuló forrásokból biztosítjuk? Hogyan segíthetünk új iskolák felépítésében és a megfelelő infrastruktúrák kialakításában olyan területeken, ahol a háborúk emberéleteket követelnek és a fejlesztés eredményei újra és újra veszélybe kerülnek? E kérdések szorosan összefüggenek egymással, csakúgy mint az ezekre választ adó lépéseink. Az európai országok által kidolgozott és elfogadott megállapodásban különös hangsúlyt kapnak olyan intézkedések, amelyek például megoldást kínálhatnak a migráció és a mobilitás, a nemek közötti egyenlőség, vagy az ifjúság problémáira; olyan beruházások tervei készülhetnek, amelyek biztosítják a fenntartható energiaellátást és klímapolitikát. Minden ilyen irányba tett lépésnek, a legkisebb eredménynek is hatása lehet más területek fejlesztéseire.
Fejlesztési politikánk elsődleges célja a szegénység felszámolása világszerte. Ám ahhoz, hogy ebben eredményt tudjunk elérni, kapcsolódási pontokat kell találni más, fontos területek fejlesztőivel, akik például a béke- és biztonság, a humanitárius segélyek, vagy éppen a migráció és az éghajlatváltozás szakértői. Gondoskodnunk kell arról, hogy e területek kölcsönösen számításba vegyék egymás megfontolásait, koordinálják, együttműködjenek a megvalósításkor. Első lépésben a fejlesztési támogatások programját kell kidolgozni, ezt követően feltérképezni, hogy a partner országok közül melyik, milyen ágazatok fejlesztésére vállalkozna, s melyik uniós tagország a legfelkészültebb mondjuk a fenntartható mezőgazdaság támogatására, vagy az oktatás fejlesztésére.
Az uniós intézmények az irányítás hatékonyabbá tételével járulhatnának hozzá a programok sikeréhez, az ő felelősségük volna a komparatív előnyök felmérése, az átfedések elkerülése.
A program sikerének egyik kulcsa az erőforrások egyesítése, az adminisztratív terhek csökkentése, valamint a döntéshozatal és a végrehajtás gyorsítása, rugalmassá tétele. E téren is vannak már pozitív tapasztalatok, kitűnő példa az Uniós Alap Afrikáért. Létrehozását követően rekordidő alatt 59 millió euróval rendelkezett, most e pénzből finanszírozzák az Afrika szarva térségben a békét, a stabilitást és a munkahely teremtést. Az első, már folyamatban lévő projektek a legsürgetőbb szükségletekre fókuszáltak. Ez a példa is azt bizonyítja, hogy számos lehetőség közül választhatunk, de ügyelni kell arra, hogy közös forrásainkból a lehető legtöbbet próbáljuk kihozni.
Ahhoz, hogy rendelkezésre álljanak a ténylegesen fenntartható fejlődéshez szükséges ezermilliárdok, új finanszírozási módokat kell találnunk, és minden közreműködőt – köztük a magánszférát és a partnerországainkat – be kell vonnunk a felelősségvállalásba. A hagyományos fejlesztési támogatás továbbra sem nélkülözhető, ám az új megállapodás más források bevonását is lehetővé teszi, új csatornákat is megnyithat. Sokat segíthet e téren a tapasztalatcsere, a másutt bevált gyakorlatok elterjesztése. Ilyen hasznos tanács lehet például egy-egy szegénységet enyhítő adórendszer megismertetése, az alapvető közszolgáltatások gyakorlatának megosztása, vagy például az állami bevételek fejlesztési célú újra befektetésének módszere.
Mint említettem, arra is törekszünk, hogy a fejlesztési beruházásokba magán forrásokat is bevonjunk. E célból ösztönzőket és garanciákat fogunk nyújtani a magasabb kockázatú, ám jelentős fejlesztési előnyökkel kecsegtető magánberuházásokhoz. Az előnyök kedvet teremthetnek a szociális és gazdasági infrastruktúra fejlesztéséhez, szolgálhatják a kkv-k támogatását, a mikrófinanszírozást, és olyan munkahely teremtő projekteket is, amelyek különösen a fiatalokra munkába állást támogatják.
Bízunk abban, hogy a fenti elképzelések összességükben a korábbiaknál sokkal teljesebb körű, ugyanakkor jelentősebb változásokat képesek előidézni, az Unió hatékonyabban, a partnerek szélesebb körének bevonásával sikeres fejlesztési eredményeket fog tudni felmutatni.
De a siker lehetősége ezen jóval túlmutat majd. E kihívásokkal teli időszakban, amikor némely szereplőnek a globális fenntartható fejlődés iránti kötelezettségvállalása ingatagnak látszik, amikor a nacionalista és populista retorika előtérbe került, az új, európai fejlesztéspolitikai koncepció áttörést hozhat. Maga az aláírás ténye azt a határozott üzenetet közvetíti, hogy az Európai Unió kész szembenézni korunk a kihívásaival, és vezető szerepet vállal a szegénység felszámolásáért tett globális erőfeszítésekben. Feltett szándékunk, hogy a ma cselekedeteinek ne a jövő generációi, ne a környezetünk, és ne a fejlődő országok lakói lássák kárát.
A bolygónk, a méltóságunk, és a jövőnk mindenképpen elsőséget élvez.
