Még gyerekkoromban hallottam a suta viccet a ceruzaipari konferenciáról, ahol az egyik felszólaló azon zsörtölődik, ha a ceruzából már csak öt centi marad, az emberek hajlamosak kidobni azt. Erre javasolta egy másik küldött: gyártsunk öt centivel rövidebb ceruzákat!
Az iskolai tanítás vége is a ceruza-vicchez hasonló. Az utolsó 5-8 tanítási napon nehéz bármi értelmeset csinálni, és ez akkor is így volna, ha egy héttel rövidebb (vagy hosszabb) lenne a tanév. A tanárok arra törekszenek, hogy mindenképp időben befejezzék a tananyagot és lezárják a jegyeket, így a végén marad némi tartalék idő. Ráadásul a gyerekek is, a tanárok is fáradtak már, de ez mindegy, ők felnőttek, munkabérért dolgoznak.
A hosszú nyári szünetet a gyerekek kedvéért találták ki. A növekvő szervezetnek, legyen az kisgyerek, kamasz vagy ifjú, nemcsak idegen nyelvekre, matematikára, vagy informatikára van szüksége, hanem friss levegőre, testmozgásra, hosszú alvásokra, játékra, regenerálódásra is. A tantervek az óraszám kilencven százalékát beprogramozzák, egytizedet hagyva a tanári szabadságnak. Valójában, ha a tanár a tanév során egyetlen napot sincs táppénzen, nagyjából ennyi óra marad el. Hogy miért? Érettségik, osztálykirándulás, évente kétszer fogorvos, néhol oltás, évente egyszer iskolai mozilátogatás. Ünnepségek, iskolai hangverseny, helyi felvételi vizsgák. Kompetencia-mérés, nyelvvizsgák, a végzősöknél egyetemi nyílt nap, bárkinél tanulmányi versenyek. Nálunk például a gimnáziumi angol nyelvű műfordító versenyen rendre száznál többen indulnak, ami önmagában nagyon jó, viszont a verseny napján épp ezért néhány osztályban nem lehet tanítani.
No persze, a tanárok – a törvényt betartva – egyes témák átcsoportosításával, összevonásával vagy (kiegészítő tananyag esetén) elhagyásával valahogy mégiscsak megteremtik a fedezetet pár szabad óra számára. Mert olykor vetélkedőre, kiselőadásokra, tananyaghoz kapcsolódó drámapedagógiai módszerek alkalmazására is szükség van, sőt, a gyerekekkel néha beszélgetni kell, és (oh, borzalom!) politizálni vagy játszani is. Mert jön a kérdés: tanár úr szerint jó vagy rossz nekünk a Brexit? És nem az a jó pedagógus, aki a tananyagra hivatkozva kitér a válasz elől, hanem aki, tárgyszerűségre törekedve, megpróbál felelni a kérdésekre. És játszani, igen, legalább néha, mert a játék készségfejlesztő, csapatépítő, mert segíti az önismeretet, és egészen egyszerűen, mert pacienseink nem robotok vagy gépek, nem is felnőttek, hanem gyerekek.
Újra és újra felröppen az ötlet, ne legyen ilyen hosszú nyári szünet, legyen helyette hosszabb téli szünet, mert más országokban is így van. Csak hát abban a "más országban" – ha az északabbra vagy nyugatabbra van tőlünk – a nyár már augusztus közepén véget ér és csak június közepén kezdődik, kevesebb a vékony falú, délre néző panel iskolaépület... A rövidebb nyári és hosszabb téli szünet az államnak talán némi megtakarítást, a családoknak többletkiadást jelentene. Mindehhez képest az már csak részletkérdés, hogy a középiskolákban nagyobb részt a júniusi tanítás végét követik a szóbeli érettségi vizsgák, emiatt a tanárok nyári szünete hetekkel rövidebb, mint a diákoké, augusztus utolsó harmadában pedig már az új tanév előkészítésén dolgoznak.
Maradjunk hát abban, ami a hosszú nyarat, az ellógott tanév végét s a ceruza utolsó öt centijét illeti: így rossz, ahogy van. Másképp rosszabb lenne.
