Orbán Viktor 2006-ban 2,3 millió szavazóval elveszítette a választásokat. A legutolsó, 2014-es választásokat megnyerte, ám már csak 2,1 millió szavazóval. Magyarországon nagyságrendileg nyolcmillió választókorú él, közülük úgy ötmillió el is jár szavazni. Azaz Orbán Viktor soha nem hódította meg a magyar választók többségét. Nem ezért van kormányon.
Kormányon a baloldal gyengesége tartja. Orbán a 2010-es híres nagy győzelme előtt gyakorlatilag semmit nem árult el abból, hogy mire készült. A kampányplakátokon a „Csak a Fidesz!” szlogen ékeskedett, konkrétumok nem, az akkori programfüzetüket visszanézve gyakorlatilag semmit nem tudhatott meg a fideszes választó arról, hogy mit fog csinálni a párt, amelyre szavaz.
A Fidesz azért került kormányra, és azért is marad hatalmon, mert a baloldali-liberális kormányzás pártjai összeomlottak. A liberális párt (az SZDSZ) már 2006-ban is csak harmadmillió szavazót tudhatott maga mögött, azóta ez a formáció eltűnt és megszűnt. A Magyar Szocialista Párt viszont a 2006-os 2,3 milliós táborából elveszített több mint egymillió(!) szavazót, akiket mind a mai napig nem volt képes visszaszerezni. Nagy erőfeszítést persze nem is tett erre. Ez a hatalmas vérveszteség sok mindennek volt a következménye: az őszödi beszédnek, a korrupciós hullámnak, az összeomló gazdaságnak (IMF-hitel, drámai megszorítások), valamint lejáratódott politikusai azóta is tartó, „összefogásnak” becézett, non-stop civakodásainak - immáron több pártra szakadva.
A 2010 előtti szocialista-liberális koalíció nem folytatott baloldali, azaz népbarát politikát. Uniós felmérések szerint 2010-re a magyar lett az egész EU-ban a legkevésbé mobil társadalom: itt volt a legkisebb esélye annak, hogy egy alulról jövő a társadalom felsőbb szintjeire juthasson. Ennek az oka az volt, hogy az OECD egyik legszelektívebb oktatási rendszere, a magyar, az elit körzetekben javította a diákok életesélyeit, az ország többi részén rontotta. Az egészségügyi rendszer ugyanígy tovább polarizálta a társadalmat még gazdagabbakra és még szegényebbekre. A magyar szociálpolitikai rendszer - szemben mondjuk a dánnal - nem a gazdagoktól osztott újra a szegényeknek, hanem egyenesen a szegényektől a gazdagok felé! Mindennek következtében a baloldali-liberális kormányzás végére majd négymillió ember a létminimum alatt élt, ötből négy háztartásnak semmiféle megtakarítása nem volt. A szakszervezeteket, az önkormányzatokat anyagilag és kompetenciáikban ellehetetlenítették, az emberek életszínvonala nem nőtt, az ország az államcsőd határán táncolt. A Fidesznek semmi mást nem kellett tennie, mint emlegetnie az „elmúlt nyolc évet”. Több mint egymillió egykori szocialista szavazó egyetértett vele, és nem volt hajlandó a szocialistákra szavazni. (Mindezen az sem szépít, hogy a Fidesz azóta még durvább megszorításokkal kormányoz az uniós támogatásokra és a magánnyugdíj-vagyonra alapozva.)
A szocialisták azonban érdemben azóta sem tettek eleget ahhoz, hogy ismét a legnagyobb párttá nőjenek, és legyőzzék a Fideszt. Ehhez először is el kell tüntetniük a televíziók képernyőjéről az összes olyan politikusukat, akiknek az arca, neve a választókat a 2010 előtt időkre emlékezteti. Erre most ígéretet tett Botka László. Gyurcsány Ferenc esetében eddig ezt következetesen végig is vitte, meglátjuk, hogy a saját pártján belül képes lesz-e erre.
Aztán be kell mutatniuk a szocialistáknak, hogy megértették, mekkora dráma volt, hogy nem baloldali módon kormányoztak. Ezt elvi szinten szintén megtette Botka László miniszterelnök-jelölt újságcikkeivel és kampányplakátjaival, amelyek a progresszív adózásra és az igazságos, egyenlő társadalomra vonatkoznak. Ezek akkor is fontos kezdő lépések, ha a liberális értelmiség gyűlöletkeltésnek vagy demagógiának is kívánja láttatni. Nem a liberális véleményformálók a szavazók, ahogy azt Orbán Viktor nagyon helyesen felismerte a jobboldalon a kilencvenes években. A felmérések szerint a választópolgárok kétharmada egyetért a "Fizessenek a gazdagok!" elvével, és a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének csak ez kell, hogy számítson. Csak így, csak baloldali értékrenddel lehet visszahódítani a baloldali szavazókat. Ez a szisztematikus szerepe egy baloldali pártnak egy politikai demokráciában. Aki nem akar progresszív adózást, állami befektetéseket az igazságos és egyenlő oktatásban, egészségügyben, az csináljon magának liberális pártot, és induljon a választáson! Liberális pártra is szükség van egy parlamenti demokráciában, lássuk meg, hányan hajlandók egy ilyen politikai erőre voksolni. De ne akadályozza meg a szociáldemokratákat abban, hogy szociáldemokraták legyenek.
A szocialistáknak azonban nem elég a plakátkampány és a miniszterelnök-jelölt kinyilatkoztatása. Tartalmas választási programra is szükségük van, ahol megvalósítható és konkrét baloldali szakpolitikák mellett köteleződnek el, hogy a választóknak legyen mire és nem csak mi ellen szavazniuk. Ilyen lehet a progresszív adórendszer, precíz adósávokkal és kulcsokkal. Ilyen lehet az oligarchák elszámoltatásának, a korrupció visszaszorításának részletes programja. Ezekből kell finanszírozniuk a baloldali értékeket: az oktatást, az egészségügyet, az átképzést, a szocpolt, a közösségi közlekedést. Itt nem elégségesek az általánosságok, konkrét cselekvőképes terv kell, az orbáni nemzeti közösségérzés alternatívája egy igazságos, egyenlő, esélyteremtő jóléti állam formájában. Ebbe nem férnek bele a tizenharmadik havi nyugdíjhoz hasonló demagóg bemondogatások, konkrét kiszámolt program kell!
Általánosan elterjedt nézet szerint az Orbán-féle választójogi rendszerben csak akkor lehet legyőzni a Fideszt, ha az ellenzéki pártok összefognak. Ez azonban csak akkor igaz, ha közös jelölttel több esélyük van arra, hogy a választókerületekben megelőzzék a Fidesz jelöltjét. Ez azonban ma az országban csak nagyon kevés helyen igaz, messze-messze nem elég helyen egy kormányváltáshoz. Ahhoz, hogy az összefogásnak értelme legyen, először az ellenzéki pártoknak meg kell nőnie akkorára, hogy értelme legyen összefogniuk. Ehhez azonban saját profil kell. A szocialistáknak baloldali, az LMP-nek zöld profil. A harmadik bejutásra esélyes pártról, a Demokratikus Koalícióról egyelőre nem világos, hogy milyen világnézetű párt. Az összes többi kis-, törpe- és mikropárt jelenleg nem áll bejutásra. A vezető párt szerepére mind a mai napig a Magyar Szocialista Párt esélyes. Egyetlen másik pártnak nem sikerült hozzá hasonlóan közepes párttá válnia és országos infrastruktúrát kialakítania. Ráadásul a szociáldemokrata pártok mindenhol a parlamenti demokráciákban főáramú pártok: vagy kormányon vannak, vagy az ellenzék vezető erejét képezik. Azaz amíg a Magyar Szocialista Párt nem képes visszaszerezni az elvesztett egymillió választóját, addig nincs kormányváltás! Addig teljesen értelmetlen összefogásról beszélni bárkivel. Azaz logikusan a jelenlegi választójogi törvény mellett is a liberálisoknak, a zöldeknek is az az érdekük, hogy a szocialisták érdemi baloldali párttá alakulva, elhasználódott politikusaiktól megtisztulva ismét kétmillió feletti párttá váljanak. Ez Botka László kihívása.
Akadályozza ebben minden olyan politikus és véleményformáló, aki a népszerűségi listák alján van, aki több szavazót taszít, mint hoz, akiről az utált múlt jut eszébe az elpártolt szavazóknak, aki a társadalombarát baloldali politika helyett a 2010 előtti, szűk eliteket helyzetben tartó politika folytatását akarja.
