Bűnbocsánat

Akadnak szép számmal olyan fogalmaink, amelyeken kifog a nyelvújítói szándék. A brókerból nem lett értékpapírkereskedő, mint ahogy nincs emberfia e hazában, aki közbocsánatért fohászkodna, amikor együttérző hozzátartozói szolidaritásától kísérve az amnesztiában reménykedik. A bűnelkövetők, köztük a társadalom jó része által elnézéssel kezelt adócsalók többnyire abban bíznak, hogy tettük úgysem derül ki. A lebukástól való félelem azonban, úgy tűnik, csekély. A NAV időről időre meghirdeti az adóamnesztia lehetőségét, de a legális pénzmosásra mégis meglehetősen kevesen hajtanak. Az utólagos, kedvezményes adófizetés csáberejét felülmúlja az utólagos retorziótól való félelem. A mindenkori kapzsi állam most mégsem büntetni akar, hanem az államkincstár vagyonát gyarapítaná.

A tisztességes adóalanyok, akikről ritkán szól a fáma, minden adóamnesztiakor elgondolkodnak, érdemes-e jogkövetőknek lenniük. Vagy inkább trükközzenek? Mint azok, akik a becslések szerint 2500 milliárd forintjukat igyekeznek láthatatlanná tenni, és akiknek folyamatosan megsimogatják a buksifejét azzal a címszóval: nem baj, hogy eddig csaltál, mostantól adózzál rendesen, mert kell a pénzed! Igaz, hogy a 15 százalékos jövedelemadó helyett csak 10 százalékot kell fizetniük, meg a nevetségesnek mondható önellenőrzési pótlékot, ami az időközi jegybanki alapkamattal - ami jelenleg 0,9 százalékos - azonos.

A jövedelmüket külföldre menekítők vagy onnan haza nem utalók reményeit némileg csökkentheti, hogy 2017 szeptemberétől már a magyar adóhatóság is értesülni fog a más országokban, adóparadicsomokban dekkoló, adózatlan tőkejövedelmekről.

Az adócsaló most pironkodva becsületszavát adhatja, isten bizony ennyi és nem több, amit elsumákolt. A NAV pedig el is hiszi.