Rémhírek

Publikálás dátuma
2017.06.21. 08:22

Rémhírek tömege kering napok, sőt hetek óta a városban. Nincs semmi takargatnivalónk, nincs semmi okunk arra, hogy ne nevezzük meg pontosan, milyen rémhíreket terjesztenek nagyon is átlátszó céllal. Arról beszélnek, hogy Szakasits Árpád elvtárs nem tér vissza külföldi útjáról, hanem „ő is disszidál". Ugyanazok beszélnek erről, akik a közelmúltban ugyanezt híresztelték Kéthly Anna és Bán Antal elvtársról és a legkevésbé sem jöttek zavarba, amikor kérdéses elvtársaink visszatértek, de éppen így nem fognak pirulni akkor sem, amikor Szakasits elvtárs hétfőn hazaérkezik.

Beszélnek arról is, hogy Rákosi Mátyás elvtárs ellen revolveres merényletet követtek el és persze itt sem zavarja a rémhír terjesztőket, hogy Rákosi elvtárs a legkitűnőbb egészségben látja el munkakörét, hogy gyűléseken szerepel, nyilatkozatokat tesz, intézkedik és munkatársai mindennap láthatják. Pénteken újabb rémhír született, az, hogy a Bazilikát felgyújtották és bizonyosra vehetjük, ha a kánikula idején a Duna szintje néhány centimétert apadni fog, akkor majd ennek magyarázatául kitalálnak valamilyen rémmesét, hogy nem tudni, kicsodák a feketeerdei forrásnál ellopták a vizet.

A tendencia annyira átlátszó és nyilvánvaló, hogy nem szorul közelebbi magyarázatra. Zavart akarnak kelteni azok. akik a zavarosban akarnak halászni, akik számára ez a zavaros lét vagy nemlét kérdése, mert a tiszta világosság, a másoknak életet adó napfény az ő pusztulásukat jelenti. Ezeket hiába próbáljuk meggyőzni, hiszen nem lehet a patkányt rábeszélni arra, hogy hagyja ott a csatornát és tanyázzék állandóan a szabad levegőn. ahol pusztulás várna rá. A patkányoknak a csatornában van a helyük és a közéleti patkányok is ezekben a földalatti csatornákban érzik csak jól magukat.

De igenis szólnunk kell a jóhiszeműekhez, a félrevezetettekhez, akik felülnek a rémmeséknek. Nem kívánunk tőlük sokat. Mindössze annyit, hogy ne a rémhírterjesztőknek higgyenek, hanem a saját szemüknek. Nézzenek körül ebben a városban, nézzenek körül az országban: azt látják, hogy mindenütt a legteljesebb nyugalom van, azt látják, hogy azok az emberek, akiknek a lelövéséről, szökéséről rebesgetnek egyesek, itt vannak közöttünk, itt dolgoznak velünk. És gondoljanak arra, hogyha az ilyen könnyen ellenőrizhető hírekről szemrebbenés nélkül hazudnak a rémhírterjesztők, miket hazudhatnak mindarról, ami távolabb van és nehezebben ellenőrizhető. És gondoljanak arra is, hogy a rémhírterjesztőknek azért kell hazugsághoz folyamodniok, mert az igazság nagyon kedvezőtlen számukra. De éppen ez szolgálhat megnyugtatásul minden becsületes dolgozónak.

Szerző

A magyar légvár

Abból a jövőből nézve, ami belátható, teljesen mindegy, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter élvezte-e a menekültügyi összecsapást az uniós külügyérekkel Luxembourgban. „A terrorfenyegetés legyőzéséhez az illegális migrációt teljes mértékben meg kell állítani”, süvölti, bár azt soha, senki – még Soros György sem – támogatta. Az is mindegy már, mit mondott a magyar kormányfő hétfőn, a visegrádiak és a Benelux-államok varsói csúcstalálkozója után. Bár a kulturális és történelmi sajátosságok miatt kicsi az esély az egységes európai migrációs politika kialakítására, heroikus, tiszteletre méltó vállalkozás, ő maga tehát továbbra is biztatja az Uniót, próbáljon létrehozni valami közös koncepciót, bár nem nagyon látja ennek az esélyét. Pedig jó volna a menekülteket és a migránsokat minél korábban szétválasztani, megállapodást kötni minden származási és tranzitországgal, felállítani a biztonságos országok közös uniós listáját. Csupa olyan óhaj, aminek ő maga – a saját nemzetállami premisszái alapján - soha nem is akart megfelelni.

Sőt. A német kancellári szék őszi (újbóli) várományosa, Angela Merkel aligha felejti el, hogyan verte át 2015 őszén magyar szövetségese és néppári frakciótársa a budapesti „humanitárius katasztrófával”. Mint ahogyan azt sem, hogy a nemzetállami szuverenitás és a "kulturális mintázat" megóvása miért járt-jár együtt a menekültek embertelen kezelésével a szerb határon, miért az uniós hot-spotok elutasítása, miért annak megtagadása, hogy a menekült-migráns szétválasztás 1294 ember esetében Magyarországon történhessen meg.

De: már nem erről, hanem a belátható jövőről van szó. Arról, hogy a bizonytalan amerikai Európa-politika és a Brexit után formálódó geopolitikai helyzetben mind világosabb: Merkel Macron francia elnökkel szövetkezve hónapokon belül lökést adhat egy új Európának, amely mélyebb integrációjának része kell legyen a közös bevándorlási politika is. Ez pedig döntéskényszerbe hozhatja a jelenlegi integrációs szint – és saját hatalmuk - jegelésében érdekelt kormányokat.

A varsói csúcs után Orbán Lengyelországtól átvette a V4 – 2018 júniusáig tartó - elnökségét, közben pedig kiemelten hivatkozott a szövetség összefogására a menekültáradat megállításában. Ez a déli gyodára alapozott, menekülteket nem vagy alig látott országokkal felhúzott magyar légvár állhat szemben egy olyan új Európával, amelyből sem a csehek, sem a szlovákok, de alighanem a lengyelek sem akarnak kimaradni.

Nem gondoljuk, hogy a politikai vakság annyira eluralta a kormányfőt, hogy nem látja ezt a jövőt. A magyar Európa-politika (benne a menekültpolitika) csődjét az ebből a vakságból következő tehetetlenség okozza. Az, hogy a nemzeti szuverenitás feladásának tekint minden közös cselekedetet, mert meg akarja akadályozni a mélyebb uniós integrációt. Ez - megtetézve etikai elfogadhatatlanságával - lehetetlenné teszi, hogy Magyarország része lehessen az új Uniónak, benne egy új menekültpolitikának, amit ő továbbra is nemzetállami alapon, kerítésekkel akar megoldani. A végén egyedül maradunk, szövetségben önmagunkkal, és tényleg csak az ingatag gyodára hagyatkozhatunk.

Szerző
Friss Róbert

A magyar légvár

Abból a jövőből nézve, ami belátható, teljesen mindegy, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter élvezte-e a menekültügyi összecsapást az uniós külügyérekkel Luxembourgban. „A terrorfenyegetés legyőzéséhez az illegális migrációt teljes mértékben meg kell állítani”, süvölti, bár azt soha, senki – még Soros György sem – támogatta. Az is mindegy már, mit mondott a magyar kormányfő hétfőn, a visegrádiak és a Benelux-államok varsói csúcstalálkozója után. Bár a kulturális és történelmi sajátosságok miatt kicsi az esély az egységes európai migrációs politika kialakítására, heroikus, tiszteletre méltó vállalkozás, ő maga tehát továbbra is biztatja az Uniót, próbáljon létrehozni valami közös koncepciót, bár nem nagyon látja ennek az esélyét. Pedig jó volna a menekülteket és a migránsokat minél korábban szétválasztani, megállapodást kötni minden származási és tranzitországgal, felállítani a biztonságos országok közös uniós listáját. Csupa olyan óhaj, aminek ő maga – a saját nemzetállami premisszái alapján - soha nem is akart megfelelni.

Sőt. A német kancellári szék őszi (újbóli) várományosa, Angela Merkel aligha felejti el, hogyan verte át 2015 őszén magyar szövetségese és néppári frakciótársa a budapesti „humanitárius katasztrófával”. Mint ahogyan azt sem, hogy a nemzetállami szuverenitás és a "kulturális mintázat" megóvása miért járt-jár együtt a menekültek embertelen kezelésével a szerb határon, miért az uniós hot-spotok elutasítása, miért annak megtagadása, hogy a menekült-migráns szétválasztás 1294 ember esetében Magyarországon történhessen meg.

De: már nem erről, hanem a belátható jövőről van szó. Arról, hogy a bizonytalan amerikai Európa-politika és a Brexit után formálódó geopolitikai helyzetben mind világosabb: Merkel Macron francia elnökkel szövetkezve hónapokon belül lökést adhat egy új Európának, amely mélyebb integrációjának része kell legyen a közös bevándorlási politika is. Ez pedig döntéskényszerbe hozhatja a jelenlegi integrációs szint – és saját hatalmuk - jegelésében érdekelt kormányokat.

A varsói csúcs után Orbán Lengyelországtól átvette a V4 – 2018 júniusáig tartó - elnökségét, közben pedig kiemelten hivatkozott a szövetség összefogására a menekültáradat megállításában. Ez a déli gyodára alapozott, menekülteket nem vagy alig látott országokkal felhúzott magyar légvár állhat szemben egy olyan új Európával, amelyből sem a csehek, sem a szlovákok, de alighanem a lengyelek sem akarnak kimaradni.

Nem gondoljuk, hogy a politikai vakság annyira eluralta a kormányfőt, hogy nem látja ezt a jövőt. A magyar Európa-politika (benne a menekültpolitika) csődjét az ebből a vakságból következő tehetetlenség okozza. Az, hogy a nemzeti szuverenitás feladásának tekint minden közös cselekedetet, mert meg akarja akadályozni a mélyebb uniós integrációt. Ez - megtetézve etikai elfogadhatatlanságával - lehetetlenné teszi, hogy Magyarország része lehessen az új Uniónak, benne egy új menekültpolitikának, amit ő továbbra is nemzetállami alapon, kerítésekkel akar megoldani. A végén egyedül maradunk, szövetségben önmagunkkal, és tényleg csak az ingatag gyodára hagyatkozhatunk.

Szerző
Friss Róbert