Botka ereje

„Az MSZP kilóra megvehető” - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerda reggel arra, hogy a szocialisták Botka László kormányfő-jelölt keddi tiltakozására visszakoztak a plakáttörvény-egyezségtől. Kósa nyilván szakértője annak, hogyan vesznek meg itt pártokat kilóra, látott már ilyet pont eleget. Ettől függetlenül, Botka tényleg ráébredhetett: a szavak után a valóságban is el kell kerülnie még a látszatát is annak, hogy akár a Jobbik köztéri kitagadása árán, de együttműködik a Fidesszel. A kormánypárt adminisztratív úton akart rálépni a Jobbik nyakára, elkerülendő a vitát a plakátok tartalmáról. Ez a szocialisták számára szintén „kényelmes” megoldás azonban jól látható pofont helyezett volna el Botka politikai arcán.

Botka az utóbbi hetekben többször hibázott. Azzal, hogy a Bajnai Gordon elleni fölösleges és érdemtelen kiszólással elhomályosította saját brüsszeli tárgyalásait, azzal, ahogyan félszemmel a kormánypropaganda hatása alatt lévőkre pillantva, félreérthetően hozta szóba a határkerítést. Nem csoda, hogy most egyetlen kézbe került a párt teljes kommunikációja.

Kósa Lajos mondata, minden túlzása ellenére, jól fejezi ki a helyzetet: az pedig a kollaboráció látszata. Márpedig a látszat a politikában ma csaknem minden. Ha a szocialisták eddig nem tanulták volna meg, Kósa szavaiból megérthetik: a Fidesszel nem köthető semmilyen alku. Ez a párt egyre növekvő étvággyal falja fel, vagy vásárolja meg szövetségeseit, versenytársait és ha lehet, ellenfeleit. Botkát lehet szeretni vagy nem szeretni, de ígérete, amit színre lépésétől hangoztat, amivel pártjának kongresszusa kormányfő-jelöltnek fogadta el, s amit oly sokszor kíméletlen emócióval érvényesített eddig kifelé, majdnem bizonyosan az egyetlen járható út a szocialisták számára. Egy új baloldali politika jegyében a pártnak meg kell szabadulnia a múlt még most, annyi év után is rávetülő árnyaitól.

Akadályokkal teli út ez, ha komolyan gondolja, mert a párt saját árnyairól is szó van. Botkának ezekkel kell szembeszállnia. Kedden alighanem ennek első lépése történt meg. Akkor is, ha ez csak annyiban érzékelhető, kikkel nem akar, és kikkel akar együtt dolgozni. A kormányfő-jelölt újabb frontot nyitott. Lehet találgatni, tudta-e, mi történik mögötte, vagy figyelmeztették, netán később horgadt fel – ez csak annyiban nem mindegy, hogy a párt, hét ellenzéki év után, korántsem működik fegyelmezetten, többen pedig nem érzékelték, hogy kelepcébe sétálnak.

Botka kedden sokak szerint nem ért el mást, mint gyarapította párton belüli ellenségei számát. Valóban akadhatnak, akik már várják a pillanatot, amikor visszaüthetnek, mondjuk, ha még sokáig stagnál a párt népszerűsége. Egy azonban biztos: az emelkedést nem alkukkal lehet elérni. A kiváró túlélők még most sem értik, ha Botka feladja, vagy sarokba szorítják, azzal a párt agóniája folytatódik. A kormányfőjelölt kedden jókora veszélyt hárított el, s nem jelentéktelen belső konfliktust gerjesztett. Azt mondják, az MSZP-ben legalább három párt van. Botka 2018-ra talán megpróbál egyet csinálni belőle. Az erő most vele van, rajta és a párt józanságán, életösztönén múlik, hogy meddig.

Szerző

Ki a főnök?

Még ilyet: Botka László bekeményített. És kezébe vette az irányítást. Elsőnek a plakáttörvény ügyében - utána bizonyára még sokszor - egységet követel pártjától. Most ezen csámcsog a hatalom médiája és sajtója. Hiába van elnök, meg frakcióvezető, a miniszterelnök-jelölt dönt mindenről. Ez felháborító. Hol itt a demokrácia?

Az MSZP példát vehetne a Fideszről. Ahol rend van. Ha például a miniszterelnök elutazik valahova - konkrétan Brüsszelbe -, akkor majd a frakcióvezető megmondja neki, haza kell-e térnie egy kulcsfontosságú szavazásra (a plakáttörvényről). Legalábbis ezt közölte a kormányfő sajtófőnöke kedden. És azóta izgulhatott mindenki, mit mond majd Kósa Lajos. Csütörtökre kiderült. Azt javasolta, ne jöjjön vissza idő előtt, mert az ország érdekét képviseli Brüsszelben, s ez van olyan fontos, mint az itthoni voksolás. Igaz, volt egy kis ellentmondás a szavakban, mert Havasi Bertalan úgy fogalmazott, főnöke a frakcióvezető "utasításának" megfelelően jár majd el, míg Kósa ajánlatról beszélt.

De persze nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ezek szerint Orbán Viktor nem mindenható. Elnézve ugyanis pártja működését, az volt az érzésünk, minden úgy történik, ahogy a vezér akarja. Most meg azt mondták, mégsem. Vagy nem mindig. Tévedés volt azt hinni, hogy a Fidesz jelenlegi pozíciója csak a főnök erős kezének köszönhető. Nincs tehát katonás fegyelem, lehet kibeszélés, aki meg nem áll be a sorba, azt nem éri retorzió. Jó tudni.

Így az is nyilvánvaló, hogy Botka László rossz tanácsadókra hallgat, ha azt hiszi, ugyanazzal érhet el sikert, mint Orbán Viktor. Jobban teszi, ha nem követi Soros György vagy Simicska Lajos utasításait, amint az a lakájmédia leleplező anyagaiból kiderült. Bár igaz, az urakkal egykor Orbán is jóban volt (hatottak rá).

Nagy a zűrzavar. De ki a főnök?

Szerző

Utódpárti nyavalyák

Kalapot emelek azelőtt, aki magyarázatot tud adni arra a politikai ingyencirkuszra, ami eluralkodott Romániában. Elméletek vannak szép számmal, csakhogy mindegyik sántít kicsit. Nem mindennapi esemény, hogy egy kényelmes többséggel rendelkező koalíció megbuktatja saját kormányát, de hogy mindezt ép ésszel felfogható ok nélkül teszi, már tényleg több, mint politikai öngyilkosság. Mondhatjuk persze, hogy ők kavarták, ők szagolják, csakhogy a háttérben nagyon is sajátos kelet-közép-európai nyavalya sejlik fel – egy utódpárt örökös bizonyításkényszeréből adódó örökös belső harc.

Látszólag egyetlen oka van a bukaresti kormánybuktatásnak: az, hogy a színtelen-szagtalan, krízishelyzetben előretolt pártelnöknek igencsak megtetszett a hatalom, s nincs szándékában eltűrni senkit, aki veszélyeztetheti a pozícióit. De kétlem, hogy a párt apraja-nagyja, néhány renitenstől eltekintve, sutba vágna mindent azért, hogy a formáció élén tartsa az ország egyik legnépszerűtlenebb politikusát. Nyilván belső harcról van szó, csak azt nem látszik, miért került elő ismét, épp most, ennyire abszurd módon a szociáldemokrata nehéztüzérség.

A Román Kommunista Párt utódpártjának tartott PSD már harmadik nevét viseli a rendszerváltás óta. Egyik legállandóbb jellemzője, hogy mindig meg akar újulni, 27 év sem volt elegendő számára, hogy felismerje, hozhat akár az óvodából is vezetőket, akkor sem fog egyhamar megszabadulni a kommunista jelzőtől. Másik gondja a karizmatikus vezető hiánya. Első emblematikus figurája, a volt kommunista Ion Iliescu óta kétszer sikerült „európai” vezért előállítani, de mind Adrian Nastasét, mind Victor Pontát belső segítséggel nyírták ki, miközben épp megújultak, s visszahozták a jól bevált aparátcsik vezetőket a párt élére, abban bízva, hogy a végtelenségig lehet választást nyerni a 3,60-as kenyér ígéretével.

Eddig, mindennek ellenére a PSD mégis örökös potenciális kormányzó/váltópárt maradt. Most azonban jó úton indult el afelé, hogy a teljes megsemmisülés határára juttassa önmagát.

Ebben a régióban tényleg képtelenek vagyunk egymás hibáiból tanulni?

Szerző